You are here
Az Eagles együttes beperelt egy Hotel California nevű mexikói szállodát Zene 

Az Eagles együttes beperelt egy Hotel California nevű mexikói szállodát

Az amerikai Eagles együttes, amelynek Hotel California című száma 1976-ban óriási sláger volt, beperelt egy ezzel azonos nevű mexikói szállodát.

A zenészek azzal vádolják a szálloda tulajdonosait, hogy azt a látszatot keltik, mintha slágerüket az ő szállodájuk ihlette volna meg. Felszólították őket, hogy változtassák meg a hotel nevét.
A szálloda már megnyitásától, az 1950-es évektől sokáig ezt a nevet viselte, aztán változtatott, de 2001-ben az új tulajdonosok ismét a régi elnevezést tették ki a cégtáblára. Az Eagles szerint éppen azért, hogy az ő hajdani slágerükből hasznot húzzanak.
“A vendégek, akik ebben a hotelban szállnak meg és vásárolnak, visszatérvén az Egyesült Államokba, azzal büszkélkednek, hogy az Eagles révén híressé vált szállodában jártak” – olvasható az egyik Los Angeles-i bíróságon benyújtott keresetben. A rockbanda ügyvédje csatolta a Hotel Californiában vendégeskedett néhány amerikai turista véleményét.
A szálloda honlapja szerint véletlen egybeesésről van szó, s hamisak azok az állítások, amelyek szerint valaha ez a szálloda az Eagles tagjainak tulajdonában állt, s a zenészek itt kaptak volna ihletet a híres nótához.
Nem világos egyelőre, hogy a zenészeknek miért éppen most jutott eszükbe perre menni.

Forrás: MTI / Kép: Eagles, Hotel California / youtube

További Hírek:

Leave a Comment