You are here
Az EU meghosszabbította az Oroszország ellen hozott gazdasági szankcióit EU 

Az EU meghosszabbította az Oroszország ellen hozott gazdasági szankcióit

Az Európai Unió (EU) tagországainak vezetői hat hónappal meghosszabbították az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciókat, arra hivatkozva, hogy Moszkva nem tett eleget az ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére vonatkozó megállapodásban szereplő feltételeknek.

Az uniós vezetők kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának nyitónapján, csütörtökön hozott döntést az elnöklő Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke jelentette be Twitter-üzenetében.
A határozat a jelenleg érvényes intézkedés lejárta után, július végén lép hatályba, és januárig hosszabbítja meg a szankciókat.
Az Európai Unió azt követően döntött a gazdasági szankciók bevezetéséről, hogy 2014 júniusában – nyugati meggyőződés szerint – a Moszkva támogatásával tevékenykedő oroszbarát lázadók lelőtték a maláj légitársaság MH17-es járatszámú utasszállító repülőgépét Kelet-Ukrajnában.
A minszki megállapodás feltétlen tűzszünetet követel a szemben álló felek részéről és a nehézfegyverek kivonását a kelet-ukrajnai területekről.
Az uniós korlátozó intézkedések a pénzügyekre, az energia- és a védelmi iparra irányulnak, akadályozzák az orosz bankok hozzáférését az uniós piacokhoz, korlátozzák bizonyos termékek kereskedelmét és tiltják az EU-ban székhellyel rendelkező vállalatok számára, hogy befektetéseket eszközöljenek, vagy idegenforgalmi szolgáltatást nyújtsanak Oroszországban.
A gazdasági intézkedések mellett az EU pénzeszközök befagyasztását és utazási tilalmát is előír ukrán és orosz egyének, valamint vállalatok képviselőivel szemben, akik bizonyítottan felelősek a lázadók támogatásáért.
Az EU két nappal azt követően döntött a szankciók meghosszabbításáról, hogy az Egyesült Államok bejelentette Oroszország elleni “saját” büntetőintézkedéseinek kiterjesztését.
Moszkva szerint az EU valamennyi szankciója – az Egyesült Államok hasonló intézkedéseivel együtt – hatástalan és a remélttel ellenkező hatást ér el.

MTI

További Hírek:

Leave a Comment