You are here
a Bank of England két évet is várhat a kamatemeléssel Brexit Pénzügy 

a Bank of England két évet is várhat a kamatemeléssel

A Bank of England akár két évig, a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalások végéig is várhat történelmi mélyponton lévő alapkamatának első emelésével – erre számít a legfrissebb felmérés szerint a londoni elemzői közösség tagjainak zöme.

A brit jegybank több mint egy éve, tavaly augusztus óta 0,25 százalékos mélységi rekordon tartja irányadó kamatát, bár a júniusi kamatdöntő ülésen a monetáris tanács nyolc tagja közül hárman 0,25 százalékpontos kamatemelésre voksoltak, komoly meglepetést keltve az elemzők és a piaci szereplők körében. A Bank of England éppen tíz éve, 2007 óta nem jutott olyan közel a kamatemeléshez, mint a nyár eleji kamatdöntő ülésen.
A BBC által megkeresett elemzőcégek szakértőinek többsége a felmérés hétfőn ismertetett adatai szerint azonban ennek ellenére azt valószínűsíti, hogy a Bank of England 2019 előtt nem emeli alapkamatát. A megkérdezettek elsődleges érve az, hogy a jegybank várhatóan nem akarja szigorítani a monetáris kondíciókat a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalássorozat kritikus szakaszában.
A brit EU-tagság várhatóan 2019 márciusában szűnik meg. A brit kormány idén márciusban aktiválta a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amely szabályozza a kilépési folyamatot, és kétévi tárgyalási időkeretet határoz meg.
A Bank of England legutóbb egy évtizede, 2007 júliusában hajtott végre kamatemelést. A brit jegybank alapkamata akkor 5,75 százalékon tetőzött. Az utána bekövetkezett hitelpiaci válság hatására azonban a bank mennyiségi enyhítési programmal kísért gyors kamatcsökkentésbe kezdett, és 2009 márciusáig 0,50 százalékra – az addigi történelmi mélypontra – csökkentette alapkamatát, amelyet több mint hét évig érvényben tartott.
A brit EU-tagságról rendezett tavaly nyári népszavazás után – amelyen a kilépést pártolók kerültek szűk többségbe – a bank újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentést hajtott végre, kialakítva a jelenleg is érvényes 0,25 százalékos alapkamatot.
Mark Carney, a Bank of England kormányzója legutóbbi nyilatkozatában maga is arra utalt, hogy egyelőre nem várható monetáris szigorítás a brit jegybank részéről.
Carney a londoni City polgármesterének hagyományos nyári bankettjén tartott előadásában kijelentette: a fogyasztás és az üzleti bizalom vegyes képet mutat, a belföldi eredetű inflációs nyomás továbbra is gyenge, a bérnövekedés üteme pedig “egyenesen vérszegény”. A Bank of England vezetője közölte: mindezek alapján ő úgy gondolja, hogy nincs itt az ideje a monetáris politika kiigazításának, vagyis a kamatemelésnek.

MTI

További Hírek:

Leave a Comment