You are here
Brit miniszter: “nem kedvezők” az észak-írországi patthelyzet feloldásának esélyei UK 

Brit miniszter: “nem kedvezők” az észak-írországi patthelyzet feloldásának esélyei

A brit északír-ügyi miniszter szerint “nem kedvező” annak az esélye, hogy az észak-írországi pártok egyezségre jutnak a hónapok óta húzódó politikai patthelyzet feloldásáról.

James Brokenshire szerint ha a jövő hónap első hetének végig nem sikerül helyreállítani a felekezetközi hatalommegosztásra alapuló, de január óta szünetelő tartományi önkormányzatiságot, akkor London kénytelen lesz beavatkozni, első lépésként azzal, hogy maga állítja össze a következő észak-írországi költségvetést.
Brokenshire a londoni alsóház Észak-Írországgal foglalkozó bizottságának szerdai meghallgatásán kijelentette: az észak-írországi protestáns és katolikus pártok tárgyalásai az elmúlt napokban zsákutcába jutottak, jóllehet még a múlt héten is látszott valamelyes remény az előrelépésre.
Hozzátette: ha nem éled újjá a kompromisszumkészség a pártok között, a rövid időn belüli megállapodás esélyei “nem tűnnek kedvezőnek”.
Brokenshire kijelentette: megegyezés híján a brit kormány mind nagyobb mértékű beavatkozása válhat szükségessé Észak-Írországban, mert a jelenlegi helyzet nem tartható fenn túl sokáig.
Az 1998-as nagypénteki egyezmény által elindított megbékélési folyamat eredményeként a brit fennhatóságot pártoló többségi protestáns közösség legnagyobb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) és a britellenes katolikus mozgalom vezető pártja, a Sinn Féin – a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítésért küzdő katolikus oldal két legradikálisabb politikai mozgalma – a januárban kirobbant válságig évek óta együtt kormányozta Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva.
Januárban azonban – névleg a megújuló fűtőanyag-források használatának ösztönzését célzó, ám pénzügyi botrányba fulladt támogatási program miatt – súlyos vita robbant ki a két nagy párt között, és végül összeomlott a helyi kormányzat.
Az azóta is tartó belpolitikai válság hosszabb ideje orvosolatlan egyéb feszültségeket is a felszínre hozott; ezek közé tartozik például az ír nyelv észak-írországi hivatalos használatáról szóló régi vita.
A helyzetet bonyolítja, hogy a katolikus oldal szerint London a DUP javára elfogult, mivel a kormányzó brit Konzervatív Párt az előrehozott júniusi választásokon addigi csekély alsóházi többségét is elvesztette, és azóta a DUP külső eseti támogatásával kormányoz.
Észak-Írország nem része az Anglia, Skócia és Wales uniójára épülő Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt.

Forrás: MTI / Kép: eszakirorszag.terkepek.net

További Hírek:

Leave a Comment