You are here
Brit üzemelési engedélykérelmet nyújtott be a Wizz Air         Nagyvilág UK 

Brit üzemelési engedélykérelmet nyújtott be a Wizz Air      

A Wizz Air benyújtotta brit üzemelési engedélyre vonatkozó kérelmét – közölte a légitársaság szerdán a honlapján.

A Wizz Air tájékoztatása szerint a légijármű üzembentartói (AOC) és üzemelési engedély (OL) megszerzését az Egyesült Királyság Polgári Közlekedési Hatóságától (CAA) kérték.    Pozitív elbírálás esetén a légitársaság azt tervezi, hogy 2018 márciusában indítja el első brit járatait, ehhez több repülőgépét is brit lajstromba veszi.
A Wizz Airnek 27 bázisa van, köztük az Egyesült Királyságban is, azonban Airbus A320-as típuscsaládba tartozó repülőgépeinek mindegyike magyar lajstromban van, mivel ezeket a gépeket a Wizz Air Hungary üzemelteti.
Emellett a szintén magyar vállalat üzemeltetésében lévő London-Luton bázis is átkerül a brit céghez, ebből a központból fogják üzemeltetni a brit járatokat. Az üzem indításához több mint száz új munkavállalót vesznek fel. Azokat a járatokat, amelyeket a brit leányvállalat nem vesz át, a magyar cég üzemelteti tovább.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a bejelentésről azt mondta, a kérelemmel újabb jelét adták a brit piac iránti elköteleződésüknek. Az üzemfejlesztés természetes folyamatának minősítette a helyi üzemelési engedélyek beszerzését. Megjegyezte, hogy a brit üzemelési engedély a Brexit után is biztosítja a légitársaság folyamatos és zavartalan üzemelését.
A Wizz Air első járatát 2004 májusából Katowicéből Londonba közlekedtette, ma a brit repülőterekről 41 célállomásra közlekednek 73 útvonalon. Az elmúlt egy évben a Wizz Air a brit piacon 7 millió utast szállított, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Forrás: MTI / Kép:   privatbankar.hu   /

További Hírek:

Leave a Comment