You are here
A BBC előre látni akarja a Proms utolsó estéjén fellépő karmesterek beszédét UK 

A BBC előre látni akarja a Proms utolsó estéjén fellépő karmesterek beszédét

    Előre látni akarja a világ legnagyobb komolyzenei fesztiváljának utolsó estéjén fellépő karmesterek beszédét a londoni koncertsorozatot közvetítő BBC, amely úgy tűnik, megelégelte a dirigensek politikai állásfoglalásait, különösen a brit európai uniós tagság várható megszűnése (Brexit) ügyében. A több hónapon át tartó Proms utolsó estéje – idén szeptember 9. – a nagyszabású koncertsorozat még nagyszabásúbb lezárása, rendszerint a brit hazafiasság ünnepi megnyilvánulása. A brit közszolgálati... Read More
A kilépés után is szabadon utazhatnának be az EU-állampolgárok Nagy-Britanniába Brexit 

A kilépés után is szabadon utazhatnának be az EU-állampolgárok Nagy-Britanniába

    Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után is szabadon utazhatnának be a szigetországba az EU-s állampolgárok a brit belügyminisztérium készülőben lévő javaslata szerint. A The Times című napilap által csütörtökön ismertetett tervben az szerepel, hogy Nagy-Britannia a Brexit után is fenntartaná a személyek szabad áramlásáról szóló európai uniós alapelvet azoknak, akik az Egyesült Királyságba látogatnak vagy ott akarnak... Read More
Szóvivő: az Európai Bizottság megvizsgálja a vámunióra vonatkozó brit javaslatot Brexit 

Szóvivő: az Európai Bizottság megvizsgálja a vámunióra vonatkozó brit javaslatot

  Az Európai Bizottság tudomásul vette az átmeneti időre szóló vámunióról tett brit javaslatot – közölte az Európai Bizottság egy névtelenséget kérő szóvivője kedden. Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-ügyi koordinátora ugyanakkor Twitter üzenetében “fantáziának” nevezte a brit javaslatot, szerinte “egyszerre kint és bent is jelen lenni ábránd”. A bizottsági szóvivő kijelentette, Brüsszel csak akkor foglalkozik érdemben a felvetéssel, ha mindkét fél részéről sikerült... Read More
Elemző: a munkaerőhiány ellenére nem csökken a brit kiválás népszerűsége UK 

Elemző: a munkaerőhiány ellenére nem csökken a brit kiválás népszerűsége

 Az Egyesült Királyságban egyre inkább tapasztalható munkaerőhiány ellenére nem csökken a Brexit népszerűsége – jelentette ki a Századvég Alapítvány vezető elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Kiss István hangsúlyozta: a felmérések azt mutatják, hogy megéri a bevándorlás korlátozása a briteknek a gazdaság időszakos gyengülése ellenére. Főleg az idősebbek vélekednek így. Ugyanakkor a Brexittel kampányoló két nagy párt növelni tudta a... Read More
Növelik az orvosképzésben elérhető helyek számát Angliában Brexit 

Növelik az orvosképzésben elérhető helyek számát Angliában

Ötszázzal növelik az orvosképzésben elérhető helyek számát jövő évtől Angliában, részben az általános orvoshiány, részben pedig az attól való félelmek miatt, hogy az Egyesült Királyság európai uniós tagságának várható megszűnésével távozhat a szigetországban dolgozó EU-s orvosok egy része. A brit egészségügyi minisztérium tavaly októberben jelentette be, hogy 2020-ra negyedével akarja növelni az orvostanhallgatók számát. Korábbi tervek szerint évi 1500 hellyel bővült volna... Read More
A “cliff edge” Brexit veszélyeire figyelmeztet a brit jegybank Brexit 

A “cliff edge” Brexit veszélyeire figyelmeztet a brit jegybank

Az eddigi leghatározottabb figyelmeztetést fogalmazta meg a brit jegybank kormányzó-helyettese arra vonatkozóan, hogy a “cliff edge” Brexit veszélybe sodorhatja a pénzügyi rendszer stabilitását. A “cliff edge”, vagyis a “sziklafal pereme” kifejezés azt a Brexit-változatot jelöli, amelynek alapján az Egyesült Királyság európai uniós tagsága a kilépési feltételek fokozatos életbe lépésére szolgáló átmeneti időszak nélkül szűnne meg, sőt akár úgy, hogy nem születik megállapodás... Read More
Egyre nő a kilépési tárgyalások menetével elégedetlen britek aránya Brexit 

Egyre nő a kilépési tárgyalások menetével elégedetlen britek aránya

Egyre nő az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnéséről szóló tárgyalások menetével elégedetlen brit szavazók aránya. Az ORB International hétfőn ismertetett közvélemény-kutatása szerint 61 százalékuk elégedetlen Theresa May konzervatív kormányának tárgyalási stratégiájával. Júliusban 56, júniusban 46 százalék volt ez az arány. A piackutató cég szerint úgy tűnik, a konzervatívok gyenge szereplése a júniusi előrehozott választásokon és kormányképes alsóházi többségük elvesztése... Read More
Cáfolja a brit kormányfő a kiválási összegről szóló lapértesüléseket Brexit 

Cáfolja a brit kormányfő a kiválási összegről szóló lapértesüléseket

Kizártnak nevezte a brit kormányfő, hogy London kész hozzávetőleg 40 milliárd eurót fizetni az Európai Uniónak a kilépési megállapodás részeként, fennálló kötelezettségeinek rendezésére. A The Sunday Telegraph című vasárnapi újság névtelenül nyilatkozó kormányforrásokra hivatkozva írt arról, Nagy-Britannia kész – most először számszerűsített – ajánlatot tenni, hogy ezáltal feloldja a tárgyalásokon kialakult patthelyzetet. Theresa May miniszterelnök hivatala azonban cáfolta az erről... Read More
Szakértő: hosszabb távon felmerülhet az Ír-sziget egyesítése is Brexit 

Szakértő: hosszabb távon felmerülhet az Ír-sziget egyesítése is

Hosszabb távon a Brexit következménye lehet, hogy Észak-Írország egyesül Írországgal – vélekedett Gálik Zoltán egyetemi docens az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Észak-Írország – a sziget egyesítését pártoló – katolikus lakosságának alacsonya aránya miatt borítékolható, hogy ezt most nem szavaznák meg egy referendumon. A demográfiai viszonyok változása azonban növelheti a kiválás esélyét, ráadásul Nagy-Britannia kilépése az unióból e téren is új... Read More
Spanyol külügyminiszter: Gibraltár nem lesz feltétele a Brexit-megállapodásnak Brexit 

Spanyol külügyminiszter: Gibraltár nem lesz feltétele a Brexit-megállapodásnak

Spanyolország részéről Gibraltár fennhatóságának visszaszerzése nem lesz feltétele az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti megállapodásnak a Brexitről – mondta Alfonso Dastis, spanyol külügyminiszter az ABC című konzervatív spanyol napilapban megjelent interjújában, vasárnap. A politikus hangsúlyozta: a dél-európai ország továbbra is közös, a terület brit-spanyol fennhatóságot javasol. “Megpróbáljuk meggyőzni a gibraltáriakat, hogy ez egy út, amelyet érdemes megvizsgálni, és amely... Read More
Átmeneti időszakra vonatkozó megállapodást vár a kormánytól a legnagyobb brit vállalatvezetői szövetség Brexit 

Átmeneti időszakra vonatkozó megállapodást vár a kormánytól a legnagyobb brit vállalatvezetői szövetség

Átmeneti időszakra vonatkozó megállapodást vár a kormánytól a legnagyobb brit vállalatvezetői szövetség a Brexittel kapcsolatban. Az Institute of Directors (IoD) pénteken felszólította a kabinetet, álljon elő javaslattal arra, hogy miként lehetne áthidalni a szigetország Európai Unióból való várható kilépése és a remélt új kereskedelmi megállapodások bevezetése közötti időszakot. A vállalatvezetői szövetség szerint az erről szóló menetrend és a “zökkenőmentes” átmenet híján... Read More
“Egyedi megoldásokra” van szükség az ír miniszterelnök szerint Brexit 

“Egyedi megoldásokra” van szükség az ír miniszterelnök szerint

Az ír miniszterelnök szerint “egyedi megoldásokra” van szükség az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok fenntartásához azután, hogy a szigetország várhatóan 2019-ben kilép a közösségből, és figyelmeztetett, hogy fogy az idő ezek kidolgozására. Leo Varadkar az Észak-Írországban tett első hivatalos látogatása során pénteken Belfastban úgy fogalmazott, a kemény Brexit híveinek, vagyis azoknak, akik azt támogatják, hogy az Egyesült Királyság a... Read More
Rövid időn belül 2 százalékos gazdasági növekedésre számít egy brit központ     Brexit 

Rövid időn belül 2 százalékos gazdasági növekedésre számít egy brit központ  

Csaknem 2 százalékos növekedésre számítanak a brit gazdaságban az egyik vezető londoni gazdasági-társadalmi kutatóközpont elemzői. Várakozásuk szerint a brit jegybank, a Bank of England már jövő tavasszal – az intézet által előzőleg várthoz képest több mint egy évvel korábban – kamatemelést hajt végre. A National Institute of Economic and Social Research (NIESR) az exportnak a font alacsonyabb árfolyama miatti bővülésével... Read More
Politico: a látszólagos káosz többek szerint része lehet a brit kormány stratégiájának Brexit 

Politico: a látszólagos káosz többek szerint része lehet a brit kormány stratégiájának

A látszólagos káosz és felkészületlenség egyesek szerint része lehet London stratégiájának az Egyesült Királyság európai uniós kilépéséről (Brexit) szóló tárgyalásokon – írta a Politico brüsszeli hírportál csütörtökön. A cikk szerint a június közepén megkezdődött Brexit-tárgyalások első két fordulójában annyira felkészületlennek tűnt a brit delegáció, hogy többen úgy gondolják, ez csak “csapda” lehet. A Politico által megkérdezett szakértők közül többen elmondták,... Read More
Times: A brit Munkáspárt vezetője szavazást akar a belső piacon maradásról Brexit 

Times: A brit Munkáspárt vezetője szavazást akar a belső piacon maradásról

Az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője szavazást akar kicsikarni a parlamentben arról, hogy Nagy-Britannia  az Európai Unió egységes belső piacán maradjon azt követően is, hogy az ország távozik a közösségből, és ehhez a kormányzó Konzervatív Párt soraiból is akar támogatókat szerezni a The Times értesülése szerint. A brit lap csütörtökön azt írta, Jeremy Corbyn támogatja, hogy az Egyesült Királyság maradjon az egységes... Read More
Ír szenátor: tíz éven belül népszavazás lehet az ír egységről Brexit 

Ír szenátor: tíz éven belül népszavazás lehet az ír egységről

Tíz éven belül népszavazást tarthatnak Írország és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország egyesítéséről egy ír parlamenti bizottság és az azt képviselő szenátor szerint. A sziget békés egyesítéséről szóló tervek vázát az ír törvényhozás egyik bizottsága fektette le, a testület sürgette a brit és az ír kormányt, hogy tegyen előkészületeket a referendum elkövetkező évtizedben való megtartására – idézte csütörtökön a The... Read More
A kilépéspártiak többsége kész nagy árat fizetni a Brexitért Brexit 

A kilépéspártiak többsége kész nagy árat fizetni a Brexitért

A Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnését (Brexit) pártoló britek többsége úgy véli egy friss közvélemény-kutatás szerint, hogy a gazdaságot esetleg sújtó jelentősebb kár sem jelentene túl nagy árat a közösségből való kilépésért. Azok közül, akik a tagságról szóló tavalyi népszavazáson a kilépésre voksoltak, csaknem 40 százalék mondta a YouGov július közepén készült felmérésében, hogy az sem lenne túl nagy ár,... Read More
A brit pénzügyminiszter szerint csak 2027-re lesz többlet a költségvetésben Brexit 

A brit pénzügyminiszter szerint csak 2027-re lesz többlet a költségvetésben

A korábbi időpontot tovább módosítva a brit pénzügyminiszter várhatóan hamarosan bejelenti, hogy az államháztartási többletet csak 2027-re sikerül elérni – értesült a The Times. A brit lap a keddi számában azt írta, Philip Hammond a költségvetésről és a gazdaság állapotáról szóló szokásos őszi parlamenti beszámolót fogja felhasználni erre. A júniusi előrehozott választások kampányában a kormányzó Konzervatív Párt elkötelezte magát az... Read More
Huszonhárom város pályázott a londoni központú uniós ügynökségek új székhelyére Brexit UK 

Huszonhárom város pályázott a londoni központú uniós ügynökségek új székhelyére

A határidő lezárultáig huszonegy ország huszonhárom városa pályázott a még Londonban működő, de az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnése miatt költözni kényszerülő uniós ügynökségek új székhelyére. Magyar város nincs a jelentkezők között – tudatta kedden az Európai Unió Tanácsa. A tagállamok július 31-ig nyújthatták be a pályázatukat: az Európai Gyógyszerügynökségért (EMA) tizenkilenc, az Európai Bankhatóságért (EBA) pedig nyolc város szállt versenybe.... Read More
Négy százalékkal nőhet a bankok költsége, 30 százalékkal a tőkeszükségletük Brexit 

Négy százalékkal nőhet a bankok költsége, 30 százalékkal a tőkeszükségletük

Négy százalékkal nőhet a bankok költsége a brit európai uniós tagság megszűnése miatt, tőkeszükségletük pedig akár 30 százalékkal is emelkedhet – derül ki az Oliver Wyman elemzéséből. A globális vállalati tanácsadó cég jelentése – amelyet a Financial Times című üzleti lap ismertetett keddi számában – az eddigi legrészletesebb a tekintetben, hogy milyen következményekkel járhat a bankszektor számára a Brexit, vagyis Nagy-Britannia... Read More
Brexit – Hammond: Nagy-Britannia nem lesz adóparadicsom a kiválás után Brexit 

Brexit – Hammond: Nagy-Britannia nem lesz adóparadicsom a kiválás után

Nem várható a szingapúrihoz hasonló adórendszer kialakítása a gazdasági társaságok számára, a brit pénzügyminiszter finomította korábbi szavait – értékelte a hétfői brit sajtó Philip Hammond hétvégi interjúját, amelyben a politikus a Le Monde című francia lapnak kijelentette, Nagy-Britannia nem lesz adóparadicsom az ország európai uniós tagságának megszűnése után. A pénzügyminiszter hozzátette, nem szándékoznak jóval az európai uniós átlag alá csökkenteni... Read More
Brexit – Financial Times: Amszterdamban alakítja ki új központját a legnagyobb japán bank Brexit 

Brexit – Financial Times: Amszterdamban alakítja ki új központját a legnagyobb japán bank

A brit EU-tagság várható megszűnésével Amszterdamban alakítja ki befektetési banki tevékenységének új európai uniós központját a legnagyobb japán bank, az MUFG – tudta meg a Financial Times. Az üzleti napilap hétfőn közölt értesülései szerint a japán pénzintézeti csoport döntése rávilágít az éles versenyre, amely a kontinens pénzügyi központjai között folyik London pénzügyi szolgáltatói szerepének átvételéért, valamint arra is, hogy a... Read More
Brit pénzügyminiszter: nem sok minden változik a Brexit másnapján Brexit UK 

Brit pénzügyminiszter: nem sok minden változik a Brexit másnapján

A brit pénzügyminiszter szerint “nem sok minden változik majd” a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének másnapján, és várhatóan időbe telik az új bevándorlási szabályok érvényesítése is, de az átmeneti időszak legfeljebb az öt év múlva esedékes következő parlamenti választásokig tarthat. Philip Hammond a BBC rádiónak nyilatkozva pénteken kijelentette: “lesz egy folyamat”, amely a brit EU-tagság 2019 márciusára valószínűsíthető megszűnésének másnapján... Read More
Brit államtitkár: az EU-tagság megszűnésével megszűnik az EU-munkavállalók szabad beáramlása is Brexit 

Brit államtitkár: az EU-tagság megszűnésével megszűnik az EU-munkavállalók szabad beáramlása is

A brit EU-tagság 2019 tavaszára várható megszűnésével véget ér a munkavállalók szabad beáramlása is az Európai Unió tagállamaiból – mondta csütörtökön a brit belügyminisztérium bevándorlásügyi államtitkára. Brandon Lewis a BBC rádió közéleti és hírműsorokat sugárzó 4-es csatornáján elhangzott interjúban kijelentette: 2019 márciusában, a brit EU-tagság megszűnésének valószínű időpontjában már hatályban lesz az új brit bevándorlási szabályozás. Az államtitkár ennek részleteiről nem szólt, csak annyit mondott, hogy a konzervatív... Read More
Trump “nagyon nagy” kereskedelmi megállapodást remél Londonnal Brexit UK 

Trump “nagyon nagy” kereskedelmi megállapodást remél Londonnal

 “Nagyon nagy és izgalmas” kétoldalú kereskedelmi megállapodás megkötésére lát lehetőséget Londonnal az amerikai elnök. Donald Trump a brit médiában széleskörűen ismertetett keddi Twitter-üzenetében kiemelte az e megállapodással járó munkahelyteremtést is, ugyanakkor “nagyon protekcionistának” nevezte az Európai Unió Amerikával szembeni kereskedelmi politikáját. Trump Twitter-üzenetének előzményeként Washingtonban kezdett tájékozódó jellegűnek minősített tárgyalásokat Liam Fox brit külkereskedelmi miniszter a brit-amerikai kétoldalú kereskedelmi megállapodás... Read More
Zaorálek: Nagy-Britannia kilépésével az EU-ból nem sérülhetnek a csehek jogai Brexit 

Zaorálek: Nagy-Britannia kilépésével az EU-ból nem sérülhetnek a csehek jogai

Csehország továbbra is kiemelt fontosságúnak tartja, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióból történő kilépésével (Brexit) ne sérüljenek a szigetországban élő és dolgozó cseh állampolgárok jogai – jelentette ki Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter kedden Prágában, miután tárgyalásokat folytatott David Davis brit Brexit-ügyi miniszterrel. Zaorálek a találkozó utáni sajtótájékoztatón leszögezte: a mostani cseh-brit találkozót nem lehet az EU-brit tárgyalási folyamat megsértésének tekinteni. A cseh... Read More
Corbyn: a Munkáspárt véget vetne az olcsó közép-európai munkaerő “nagybani importjának” Brexit 

Corbyn: a Munkáspárt véget vetne az olcsó közép-európai munkaerő “nagybani importjának”

Kormányra kerülése esetén a brit Munkáspárt véget vetne az alacsony bérért dolgoztatott munkaerő “nagybani importjának” a közép-európai EU-tagállamokból – mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője. Jeremy Corbyn a BBC televízió politikai magazinműsorában kijelentette: a Labour a brit EU-tagság megszűnése után a brit gazdaság mindenkori munkapiaci igényeihez szabva határozná meg a munkaerő-bevándorlás szabályozását. Corbyn szerint Nagy-Britanniában továbbra is dolgoznának... Read More
Új vezető a brit Liberális Demokraták élén: “ki kellene hátrálni a Brexitből” Brexit 

Új vezető a brit Liberális Demokraták élén: “ki kellene hátrálni a Brexitből”

Új vezető áll csütörtöktől Sir Vince Cable személyében a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti erő, a Liberális Demokraták élén. Pártvezetőként elmondott első beszédében Cable kijelentette, hogy meg kellene találni a módját “a kihátrálásnak a Brexitből”. A 74 éves Vince Cable a Liberális Demokraták egyik legtekintélyesebb veteránja, aki a 2010-2015 közötti konzervatív-liberális kormánykoalícióban az üzleti ügyek miniszteri tisztségét töltötte be. Ő volt... Read More
Brit külkereskedelmi miniszter: a történelem legkönnyebb feladata lenne a szabadkereskedelmi megállapodás elérése az EU-val Brexit 

Brit külkereskedelmi miniszter: a történelem legkönnyebb feladata lenne a szabadkereskedelmi megállapodás elérése az EU-val

A brit külkereskedelmi miniszter szerint “az emberiség egyetemes történetének legkönnyebb feladata lehetne” az átfogó szabadkereskedelmi megállapodás elérése az Európai Unióval a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után, ha a politika ezt nem akadályozza meg. Liam Fox, a konzervatív párti brit kormány leginkább Brexit-párti szárnyának egyik prominens képviselője csütörtökön a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette: a feltételek adottak, hiszen Nagy-Britannia és az EU... Read More
Barnier: Londonnak augusztusban tisztáznia kell az álláspontját a főbb kérdésekben Brexit 

Barnier: Londonnak augusztusban tisztáznia kell az álláspontját a főbb kérdésekben

Az Egyesült Királyságnak tisztáznia kell az álláspontját az európai uniós kilépés legfőbb kérdéseire vonatkozóan a kiválási tárgyalások következő, augusztus végi fordulóján – jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója. A Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti egyeztetések második fordulójának lezárása után Barnier leszögezte: Londonnak világossá kell tennie az álláspontját az EU-val szemben fennmaradó, London által vitatott brit pénzügyi... Read More
Brexit – Moody’s: recesszióba süllyedhet a brit gazdaság Brexit-megállapodás nélkül Brexit EU 

Brexit – Moody’s: recesszióba süllyedhet a brit gazdaság Brexit-megállapodás nélkül

A brit gazdaság több ágazatát súlyosan érintené, ha a brit EU-tagság megszűnéséig London nem tudna átfogó megállapodásra jutni az Európai Unióval a további kapcsolatrendszerről, és ebben az esetben nem lehet kizárni a recesszió lehetőségét sem – áll a Moody’s Investors Service kedden Londonban bemutatott átfogó szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő tanulmánya szerint a brit polgári repülési ágazatban egy ilyen forgatókönyv például... Read More
Blair: meg kellene fontolni a bennmaradást, ha Európa hajlandó a reformokra Brexit UK 

Blair: meg kellene fontolni a bennmaradást, ha Európa hajlandó a reformokra

Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának meg kellene fontolnia, hogy az Európai Unió tagja maradjon, abban az esetben, ha az EU késznek bizonyul a brit igényeknek megfelelő reformokra. Blair, aki 1997 és 2007 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén, az általa alapított kutatóintézet – The Tony Blair Institute for Global Change – hírlevelében... Read More
A britek kétharmada szerint be kell vonni az ellenzéket a kilépési tárgyalásokba Brexit UK 

A britek kétharmada szerint be kell vonni az ellenzéket a kilépési tárgyalásokba

A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint a brit választóknak több mint a kétharmada úgy gondolja, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről folyó tárgyalásokba be kell vonni az ellenzéki pártokat is. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov csütörtökön Londonban ismertetett országos felmérése kimutatta, hogy a britek 35 százaléka szerint az ellenzéknek a konzervatív párti kormánnyal azonos jogosultságokkal kellene részt vennie... Read More
Spanyol király: bizonytalanságot és kétségeket ébreszt a Brexit a brit piacon tevékenykedő spanyol cégek körében Brexit UK 

Spanyol király: bizonytalanságot és kétségeket ébreszt a Brexit a brit piacon tevékenykedő spanyol cégek körében

A spanyol király szerint bizonytalanságot és kétségeket ébreszt a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése a brit piacon tevékenykedő spanyol cégek körében. VI. Fülöp, aki II. Erzsébet királynő vendégeként hivatalos állami látogatáson tartózkodik Londonban, a City pénzügyi központjában üzleti vezetők előtt tartott csütörtöki elődadásában kijelentette: a kilépési tárgyalásokon arra kell törekedni, hogy e bizonytalanság a lehetséges minimumra csökkenjen, és minél kevesebb... Read More
Londoni elemzők: “katasztrofális” hatása lenne a Cityre a megállapodás nélküli kilépésnek Brexit UK 

Londoni elemzők: “katasztrofális” hatása lenne a Cityre a megállapodás nélküli kilépésnek

 Londoni pénzügyi elemzők szerint katasztrofális hatása lenne a City pénzügyi szektorának működésére, ha az Egyesült Királyság átfogó kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból. A Centre for London nevű, a londoni gazdasági folyamatokra összpontosító elemzőház csütörtökön ismertetett 98 oldalas tanulmányában kimutatja, hogy London teljes exportján belül a pénzügyi és egyéb szolgáltatások exportjának értéke egyetlen évtized alatt a kétszeresére bővült,... Read More
Ismertette a brit kormány az EU-tagságról szóló törvény visszavonásáról szóló tervezetet Brexit UK 

Ismertette a brit kormány az EU-tagságról szóló törvény visszavonásáról szóló tervezetet

Bemutatta csütörtökön a brit kormány azt az átfogó törvénytervezetet, amelynek sarkalatos elemei közé tartozik a brit EU-tagságot rögzítő, 45 éve elfogadott törvény visszavonása és az uniós eredetű jogszabálytömeg átvezetése a brit jogrendszerbe. Az 1972-ben kelt csatlakozási törvény jelenlegi formája kimondja, hogy az uniós szinten elfogadott új jogszabályok minden esetben brit törvényekké is válnak. Így az Egyesült Királyság kilépése az Európai... Read More
Egyre sürgetőbb a megállapodás Gibraltárról Brexit UK 

Egyre sürgetőbb a megállapodás Gibraltárról

A Brexit-tárgyalások jelenlegi szakaszában egyre sürgetőbb, hogy Spanyolország és Nagy-Britannia megállapodásra jusson Gibraltár ügyében – írta csütörtöki szerkesztőségi véleménycikkében az El Mundo című spanyol országos napilap. Az újság szerint az amúgy szívélyes spanyol-brit viszonyban Gibraltár az egyetlen “tüske”. Azonban most “világos lehetőség” kínálkozik arra, hogy véget érjen ez az “anakronisztikus helyzet” – állapította meg az El Mundo, utalva VI. Fülöp spanyol... Read More
A britek nem fizetik ki az adósságukat az EU-nak Brexit EU UK 

A britek nem fizetik ki az adósságukat az EU-nak

Boris Johnson külügyminiszter az Egyesült Királyság Alsóházában kijelentette: nem hajlandóak kifizetni az Európai Uniónak azt a pénzt, amivel még tartoznak a szervezetnek. Az unió képviselői szerint emiatt megakadhat a tárgyalás a britek kilépéséről, írja a Guardian. Kedden az Alsóházban beszélt Boris Johnson arról, hogy nem hajlandóak kifizetni azt a nagyjából 100 milliárd eurós összeget az EU-nak, amivel, mint az unió tagjai,... Read More
Barnier: éles különbségek vannak az uniós és a brit álláspont között Brexit UK 

Barnier: éles különbségek vannak az uniós és a brit álláspont között

Éles nézetkülönbségek vannak a felek között az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának feltételeiről, a briteknek mielőbb világossá kellene tenniük az álláspontjukat a főbb kérdésekben – jelentette ki szerdán Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója. Barnier brüsszeli sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti, június 19-i első tárgyalási nap rendkívül hasznos volt, azonban a munka nehezebb része csak most... Read More
Moody’s: nyomás alatt a brit hitelképesség Brexit UK 

Moody’s: nyomás alatt a brit hitelképesség

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az Egyesült Királyság szuverén hitelképességére a brit EU-tagságról tartott tavaly nyári népszavazás óta, emellett növekszenek a politikai és költségvetési kockázatok is az EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalások bizonytalanságai miatt – áll a Moody’s Investors Service kedd este Londonban ismertetett éves országjelentésében. A nemzetközi hitelminősítő leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást tart érvényben az “Aa1” szintű – a lehetséges... Read More
Merkel szerint folytatni kell a tárgyalásokat a TTIP-ről Nagyvilág 

Merkel szerint folytatni kell a tárgyalásokat a TTIP-ről

Folytatni kell a tárgyalásokat az Európai Unió és az Egyesült Államok tervezett szabadkereskedelmi megállapodásáról (TTIP) – sürgette Angela Merkel német kancellár egy keddi beszédében. A kancellár a legnagyobb bajor munkaadói érdekképviselet, a bajor gazdasági egyesület (VBW) müncheni rendezvényén elmondott beszédében kiemelte, hogy július elején megkötötték a politikai megállapodást az EU és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről, és halad előre az EU... Read More
Canberra kész “minél gyorsabban” szabadkereskedelmi megállapodást kötni Londonnal Brexit UK 

Canberra kész “minél gyorsabban” szabadkereskedelmi megállapodást kötni Londonnal

Az ausztrál miniszterelnök szerint hazája kész “minél gyorsabban” szabadkereskedelmi megállapodást kötni Londonnal a brit EU-tagság megszűnése után. Nagy-Britannia hivatalosan még tárgyalásokat sem kezdhet erről Ausztráliával a brit EU-tagság 2019 tavaszára valószínűsíthető megszűnése (Brexit) előtt. Malcolm Turnbull, akit hétfőn fogadott a Downing Streeten Theresa May brit miniszterelnök, a megbeszélés utáni közös sajtóértekezleten mindazonáltal kijelentette: Ausztrália készen áll a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény... Read More
Liberális vezetőjelölt: “lehet, hogy mégsem lesz Brexit” Brexit 

Liberális vezetőjelölt: “lehet, hogy mégsem lesz Brexit”

A brit Liberális Demokraták vezetőjelöltje elképzelhetőnek tartja, hogy az egyre nyilvánvalóbbá váló gazdasági problémák miatt Nagy-Britannia végül mégsem lép ki az Európai Unióból. Sir Vince Cable, a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt egyik legtekintélyesebb veteránja, aki a korábbi konzervatív-liberális koalícióban az üzleti ügyek minisztere volt, jelenleg az egyetlen jelölt a Liberális Demokraták vezetői tisztségére, amelyről az előző vezető, Tim... Read More
G20/Brexit – Donald Trump: Amerika “nagyon-nagyon gyorsan” kereskedelmi megállapodást köt Londonnal Brexit 

G20/Brexit – Donald Trump: Amerika “nagyon-nagyon gyorsan” kereskedelmi megállapodást köt Londonnal

Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok “nagyon-nagyon gyorsan” kétoldalú kereskedelmi megállapodást köt Nagy-Britanniával a brit EU-tagság megszűnése után. Trump kijelentette azt is, hogy eleget tesz a nagy-britanniai látogatásra szóló meghívásának. Trump szombaton a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport hamburgi csúcstalálkozóján négyszemközti megbeszélést tartott Theresa May brit miniszterelnökkel. A találkozó előtt az amerikai... Read More
Brexit – Michel Barnier: semmivel nem lenne igazolható a “rendezetlen kiválás” Brexit 

Brexit – Michel Barnier: semmivel nem lenne igazolható a “rendezetlen kiválás”

Semmi nem igazolhatja az Egyesült Királyság “rendezetlen kiválását” az Európai Unióból, mindkét fél számára ártalmas lenne, ha megállapodás nélkül szűnne meg a brit EU-tagság – hangsúlyozta Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója csütörtökön Brüsszelben. “Az egyezmény nélküli kilépés még rosszabbá tenné a mindkét fél számára egyébként is vesztes helyzetet. Nem létezik észszerű indok erre a forgatókönyvre” – mondta Barnier,... Read More
Brexit – Elemező: a tárgyalások jegelése a legsúlyosabb kilépéshez vezet Brexit 

Brexit – Elemező: a tárgyalások jegelése a legsúlyosabb kilépéshez vezet

A Corvinus Egyetem docense szerint ha valóban felállnak a tárgyalóasztaltól a britek, a legkeményebb Brexit valósulhat meg. Gálik Zoltán az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta: Nagy-Britannia Európai Unióból való kiválásával kapcsolatban még mindig bizonytalanság van az Egyesült Királyságban. Az Európai Unióval való tárgyalások menetrendje már megvan, de sok idő már eltelt – emelte ki a szakértő, aki... Read More
A brit kormány elégedetlen: készek otthagyni a Brexit-tárgyalásokat Brexit UK 

A brit kormány elégedetlen: készek otthagyni a Brexit-tárgyalásokat

London — A brit kormány elégedetlen az eddigi fejleményekkel. Kiszivárgott hírek szerin készek otthagyni az Európai Unióval folytatott Brexit-tárgyalásokat, hogy megmutassák, milyen kemény tárgyalópartnerek – jelentette a Sunday Telegraph című brit lap. Egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja az újság, hogy több szigetországi vállalat fejesét megkereste a kabinet egy magas rangú képviselője. A vezetők akkor azt a tájékoztatást... Read More
David Davis: nagyon valószínű, de nem biztos a szabadkereskedelmi megállapodás az EU-val Brexit 

David Davis: nagyon valószínű, de nem biztos a szabadkereskedelmi megállapodás az EU-val

A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint nagyon valószínű, de nem teljesen bizonyos, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalássorozaton sikerül szabadkereskedelmi megállapodást elérni az Európai Unióval. David Davis a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette: a többi EU-tagországnak is “nagyon erőteljes érdeke” fűződik ahhoz, hogy egy ilyen megállapodás létrejöjjön Londonnal. Hozzátette ugyanakkor: jóllehet ő meglehetősen biztos abban, hogy... Read More
Bank of England-kormányzó: a kereskedelmi akadályok a legszegényebbeket sújtják Brexit 

Bank of England-kormányzó: a kereskedelmi akadályok a legszegényebbeket sújtják

A nemzetközi kereskedelem elé emelt akadályok aránytalanul nagy mértékben sújtják a társadalom legkevésbé tehetős tagjait, mivel inflációt gerjesztenek és szűkítik az érvényesülési lehetőségeket – közölte a brit jegybank kormányzója, Mark Carney, aki a londoni City polgármesterének kedden rendezett hagyományos éves bankettjén tartott előadást, és mondandója jelentős részében a brit EU-tagság megszűnésének várható következményeivel foglalkozott. Mark Carney egyenes utalást tett arra... Read More
Brexit: megegyeztek a tárgyalások prioritásairól és menetrendjéről Brexit 

Brexit: megegyeztek a tárgyalások prioritásairól és menetrendjéről

Sikerült megállapodásra jutni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások legfőbb prioritásairól és menetrendjéről a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti egyeztetések első napján – közölte hétfő este Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója. “Megegyeztünk a tárgyalások dátumairól, lebonyolításának részleteiről és prioritásairól” – mondta Barnier az ülést követő brüsszeli sajtóértekezleten. David Davis brit Brexit-ügyi miniszter pedig kijelentette: mindkét fél elkötelezett,... Read More
Megkezdődtek a a hivatalos kiválási tárgyalások Brexit 

Megkezdődtek a a hivatalos kiválási tárgyalások

Brüsszelben megkezdődtek hétfőn a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti tárgyalások az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból. Brüsszelben az Európai Bizottság épületében tárgyalóasztalhoz ült Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója és David Davis brit Brexit-ügyi miniszter, hogy megkezdjék a tárgyalásokat, melyek az első szakaszban az uniós és a brit állampolgárok jogairól, a brit pénzügyi kötelezettségekről, valamint az ír-északír határról fognak... Read More
Nagy-Britannia hátrányból kezdi a tárgyalásokat Brexit 

Nagy-Britannia hátrányból kezdi a tárgyalásokat

A Századvég Alapítvány kutatója szerint Nagy-Britannia hátrányos helyzetből kezdi meg a tárgyalást az Európai Unióból (EU) történő kilépéséről. Pócza István az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta, az előrehozott választások után Theresa May brit miniszterelnök támogatottsága meggyengült, saját bázisát is újra meg kell szilárdítania, ez pedig az EU-nak jelent előnyt a tárgyalások során. A kilépésről szóló megbeszélések hétfőn egy bevezető... Read More
Brexit – Brüsszeli szóvivő: hétfőn megkezdődnek a kilépési tárgyalások Brexit 

Brexit – Brüsszeli szóvivő: hétfőn megkezdődnek a kilépési tárgyalások

Azt követően, hogy Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója és David Davis, a Brexit-tárgyalások irányítására létrehozott brit minisztérium vezetője megállapodott az időpontban, hétfőn Brüsszelben megkezdődnek a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti tárgyalások az Egyesült Királyság EU-ból való kilépéséről – jelentette be Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője pénteken. A szóvivő elmondta, a tárgyalás 11 órakor kezdődik az Európai... Read More
Brexit – Több mint 300 százalékkal nőtt a német állampolgárságot szerző britek száma tavaly EU UK 

Brexit – Több mint 300 százalékkal nőtt a német állampolgárságot szerző britek száma tavaly

Háromszáz százalékot meghaladó mértékben növekedett tavaly a német állampolgárságot szerző britek száma a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) keddi adatai szerint. A kimutatás alapján 2016-ban 2865 brit szerzett német állampolgárságot, ami 360,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 622-höz képest. Ennél több brit állampolgárt soha korábban nem honosítottak egy év alatt Németországban – emelte ki közleményében a Destatis, hozzátéve: “kézenfekvő”,... Read More
Brexit – Theresa May: jövő héten megkezdődnek a tárgyalások Brexit 

Brexit – Theresa May: jövő héten megkezdődnek a tárgyalások

Theresa May brit miniszterelnök kedd este Párizsban bejelentette, hogy az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások menetrendje nem változik, azok jövő héten megkezdődnek. “A Brexit-tárgyalások menetrendje változatlan marad, és azok a jövő héten megkezdődnek” – mondta a brit kormányfő Emmanuel Macron francia elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján. “Meg fogjuk találni a megegyezést, amely egyszerre szolgálja az Egyesült Királyság érdekét, de annak... Read More
Brexit – EU-főtárgyaló: nincs vesztegetni való idő a tárgyalások megkezdésére Brexit 

Brexit – EU-főtárgyaló: nincs vesztegetni való idő a tárgyalások megkezdésére

Nincs vesztegetni való idő, mihamarabb meg kell kezdeni az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalásokat, a további csúszással ugyanis nő a kockázata annak, hogy megállapodás nélkül szűnik meg a brit EU-tagság, ami mindkét fél számára káros lenne – emelte ki Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója egy keddi lapinterjúban. Barnier a Financial Times című brit üzleti napilapnak adott interjújában... Read More
Brexit – Németország is befogadná az uniós bankhatóságot és a gyógyszerügynökséget Brexit 

Brexit – Németország is befogadná az uniós bankhatóságot és a gyógyszerügynökséget

Németország is befogadná a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) miatt Londonból távozó Európai Bankhatóságot (EBA) és az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA) – jelentette be a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben. Steffen Seibert elmondta, hogy az egységes uniós pénzügyi piacot értékelő, a bankszabályozást egységes európai keretbe foglaló, és a pénzügyi rendszer gyenge pontjait feltárni hivatott bankhatóságnak Frankfurt lehetne az új otthona, az... Read More
Brit választások – A Brexit volt az elsődleges politikai Twitter-téma a kampányban UK 

Brit választások – A Brexit volt az elsődleges politikai Twitter-téma a kampányban

A Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése volt messze a legtöbbször megvitatott politikai kérdés a Twitter üzenőportálon a csütörtöki nagy-britanniai parlamenti választások kampányában. A The UK in a Changing Europe (Az Egyesült Királyság a változó Európában) nevű, elsősorban a brit-EU kapcsolatrendszer kutatására szakosodott londoni intézet által csütörtök este közölt átfogó felmérésben a kutatók 56 kulcsszó használati gyakoriságát vizsgálták a brit... Read More
Szijjártó: az EU-nak a Brexit előtt meg kell kötnie a szabadkereskedelmi megállapodásokat Új-Zélanddal és Ausztráliával Brexit 

Szijjártó: az EU-nak a Brexit előtt meg kell kötnie a szabadkereskedelmi megállapodásokat Új-Zélanddal és Ausztráliával

Az Európai Uniónak még az ősz elején el kell kezdenie a szabadkereskedelmi tárgyalásokat Új-Zélanddal és Ausztráliával, és lehetőleg még azelőtt meg is kellene állapodnia velük, mielőtt a britek távoznak az EU-ból – mondta az MTI-nek csütörtökön Szijjártó Péter Párizsban, miután megbeszélését folytatott a két tengerentúli ország illetékes tárcavezetőivel. A külgazdasági és külügyminiszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri... Read More
Brit választások – A Brexit és a belpolitika May és Corbyn választási tévéfórumának középpontjában UK 

Brit választások – A Brexit és a belpolitika May és Corbyn választási tévéfórumának középpontjában

A brit EU-tagság megszűnése és belpolitikai kérdések álltak Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök és Jeremy Corbyn munkáspárti vezető péntek esti választási tévéfórumán. Corbyn a műsorban kijelentette: kormányra kerülése esetén pártja nem engedné, hogy a brit vállalatok csak Közép-Európából toborozzanak alacsony bérezésű munkavállalókat megüresedett állásokba. A kormányfő és a legnagyobb brit ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje a BBC televízió által szervezett másfél... Read More
Brexit – Az alapkezelők készenléti terveiről érdeklődik a brit pénzügyi felügyelet Brexit 

Brexit – Az alapkezelők készenléti terveiről érdeklődik a brit pénzügyi felügyelet

Részletes tájékoztatást kért a brit pénzügyi felügyelet a legnagyobb londoni alapkezelő társaságoktól arról, hogy milyen készenléti tervekkel készülnek a brit EU-tagság megszűnésének lehetséges következményeire. A londoni pénzügyi szektor magatartási normáinak betartatására hivatott hatóság, a Financial Conduct Authority (FCA) a Financial Times csütörtöki beszámolója szerint elsősorban aziránt érdeklődik a 30 kérdésből álló kérdőíven, hogy a Cityben működő intézményi befektetési társaságok üzleti... Read More
Brexit – Jelentősen csökkent tavaly a nagy-britanniai bevándorlás Brexit 

Brexit – Jelentősen csökkent tavaly a nagy-britanniai bevándorlás

Jelentősen csökkent tavaly a nagy-britanniai bevándorlás, nem kis részben a közép-európai EU-országokból érkezők számának visszaesése miatt. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint a decemberrel zárult tizenkét hónapban nettó 248 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, 84 ezerrel kevesebb, mint 2015-ben. Ez az első olyan becslés, amelyben szerepel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni fél... Read More
Brexit – Szakértő: politikai marketing a pénzügyi kötelezettségekről szóló vita Brexit 

Brexit – Szakértő: politikai marketing a pénzügyi kötelezettségekről szóló vita

Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint csupán politikai marketing Nagy-Britannia Európai Unióval szembeni pénzügyi kötelezettségeiről szóló vita, ugyanis lehet tudni, mennyit kell fizetnie a brit kormánynak az EU-tagság megszűnése után. A szakember az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában jelezte: a Lordok Háza például azt ismeri el, hogy “egészen biztosan” 20 milliárd eurót kell befizetni, és 60 milliárd... Read More
Brit választások – Államosítási terveket tartalmaz, elveti a megállapodás nélküli Brexitet a Munkáspárt kiszivárgott programtervezete Brexit 

Brit választások – Államosítási terveket tartalmaz, elveti a megállapodás nélküli Brexitet a Munkáspárt kiszivárgott programtervezete

Részleges államosítási terveket tartalmaz a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt kiszivárogtatott választási programtervezete. A még nem véglegesített dokumentum emellett elveti annak lehetőségét, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból. A Labour a tervek szerint a jövő héten teszi közzé a június 8-ára kiírt, előrehozott parlamenti választásokra kidolgozott hivatalos programját. A dokumentum 43 oldalas tervezete azonban szerda éjjel... Read More
Brexit – Goldman Sachs – vezér: leállhat a City fejlődése Brexit 

Brexit – Goldman Sachs – vezér: leállhat a City fejlődése

A Goldman Sachs bankcsoport vezetője szerint a londoni City pénzügyi központja valószínűleg nem épül le a brit EU-tagság megszűnése után, de fejlődése “lefulladhat”, ha a Londonban honos pénzügyi szolgáltató vállalatok nem férnek hozzá maradéktalanul az európai piachoz. Lloyd Blankfein a BBC televíziónak nyilatkozva pénteken kijelentette: a Goldman Sachs, amely jelenleg 6500 alkalmazottat foglalkoztat londoni befektetési részlegénél, nem tud várni “az... Read More
Brexit – Jean-Claude Juncker kabinetfőnöke: nem lehet sikerre vinni az Egyesült Királyság kilépését Brexit 

Brexit – Jean-Claude Juncker kabinetfőnöke: nem lehet sikerre vinni az Egyesült Királyság kilépését

Semmiképp nem lehet sikerre vinni az Egyesült Királyság uniós kilépését, de a kiválás folyamatát lehet jól menedzselni – jelentette ki Martin Selmayr, az Európai Bizottság elnökének kabinetfőnöke a Politico brüsszeli hírportálnak adott szerdai interjújában. A brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Juncker jobbkezének tartott német politikus “szomorú és sajnálatos” eseménynek nevezte a szigetország távozását. Selmayr közölte, “lenyűgöző tárgyalónak” tartja Theresa May brit... Read More
Brexit – A brit kormány nem fizet 100 milliárd eurót az EU-nak Brexit Pénzügy 

Brexit – A brit kormány nem fizet 100 milliárd eurót az EU-nak

A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint Nagy-Britannia biztosan nem fizet százmilliárd eurót az Európai Uniónak. A Financial Times szerdán közölte: számításai szerint az Európai Unió akár százmilliárd euró egyszeri bruttó befizetési igényt is benyújthat Nagy-Britanniának a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodás fejében. A londoni gazdasági napilap értesülései szerint az EU Brexit-tárgyalói felfelé módosították az unióval szembeni brit pénzügyi kötelezettségekről... Read More
Brexit – Az Európai Bizottság javaslatot tett a kiválási tárgyalások megindítására Brexit 

Brexit – Az Európai Bizottság javaslatot tett a kiválási tárgyalások megindítására

Javaslatot tett az Európai Bizottság szerdán az Egyesült Királyság uniós kiválásáról szóló tárgyalások megindítására, és egyúttal közzétette az egyeztetésekre vonatkozó irányelveit. “Néhányan azt az illúziót keltették, hogy a Brexit nem lesz jelentős hatással az életünkre, a tárgyalásokat pedig gyorsan le tudjuk zárni, de nem ez a helyzet” – jelentette ki brüsszeli sajtótájékoztatóján Michel Barnier, a bizottság főtárgyalója. Mint mondta, nehéz... Read More
Brexit – Theresa May: London kemény kilépési tárgyalásokra számít Brexit 

Brexit – Theresa May: London kemény kilépési tárgyalásokra számít

Theresa May brit miniszterelnök szerint London arra készül, hogy a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások időnként kemény hangvételűek lesznek. May a BBC televíziónak nyilatkozva kedd este kijelentette: a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról – vagyis a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításáról – Brüsszelnek küldött levélben és a tárgyalási alapelvekről minap született, az 50. cikkely aktiválására válaszul kidolgozott uniós... Read More
Brexit – Szakértő: Ukrajna-típusú társulási megállapodást köthet az EU Londonnal Brexit 

Brexit – Szakértő: Ukrajna-típusú társulási megállapodást köthet az EU Londonnal

Sem a norvég sem a svájci minta nem ültethető át Nagy-Britanniára, az unió valószínűleg egy ukrán típusú társulási megállapodást köt majd Londonnal – mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán vasárnap. Hozzátette: ez az új generációs társulási megállapodás politikai jogokat, biztonságpolitikai és gazdasági együttműködést egyaránt tartalmaz, illetve lehetővé tesz. Úgy vélte, a kilépés gazdasági hatásait évtizedekre... Read More
EU-csúcs – Brexit: az EU számára elsődleges az uniós és a brit állampolgárok jogainak védelme EU 

EU-csúcs – Brexit: az EU számára elsődleges az uniós és a brit állampolgárok jogainak védelme

A Nagy-Britannia kilépéséről (Brexit) szóló tárgyalások során elsődleges feladat lesz olyan garanciákról megállapodni, amelyek megkülönböztetésmentesen biztosítják az európai uniós és a brit állampolgárok uniós előírásokból fakadó jogainak védelmét – szögezték le az EU-ban maradó tagországok állam-, illetve kormányfői Brüsszelben, a Brexit-tárgyalások részleteit rögzítő iránymutatásaikban, amelyeket szombaton hagytak jóvá. Az iránymutatások meghatározzák a kilépési tárgyalások keretét, valamint azokat az átfogó elveket,... Read More
EU-csúcs – Francois Hollande: Nagy-Britanniának meg kell fizetnie az unióból történő kilépés árát EU 

EU-csúcs – Francois Hollande: Nagy-Britanniának meg kell fizetnie az unióból történő kilépés árát

Elkerülhetetlen, hogy Nagy-Britannia megfizesse az unióból való kilépés árát – jelentette ki Francois Hollande francia elnök szombaton, az unióban maradó tagállamok brüsszeli csúcstalálkozóját megelőzően. Hollande aláhúzta: nem szabad büntetni, de annak egyértelműnek kell lennie, hogy Nagy-Britanniának gyengébb pozíciója lesz a kilépést követően, mint az unió tagjaként. A francia elnök elutasította azokat a vélekedéseket, hogy Theresa May brit kormányfő tárgyalási pozícióit... Read More
EU-csúcs – A Brexit-tárgyalásokra vonatkozó irányelvek jóváhagyásával megkezdődött a “huszonhetek” vezetőinek találkozója EU 

EU-csúcs – A Brexit-tárgyalásokra vonatkozó irányelvek jóváhagyásával megkezdődött a “huszonhetek” vezetőinek találkozója

Megkezdődött az Egyesült Királyság uniós kilépése (Brexit) után bennmaradó huszonhét tagország állam- és kormányfőinek ülése szombat délután Brüsszelben, és a résztvevők rögtön a találkozó kezdete után megállapodtak a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó iránymutatásaikról. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ez utóbbiakról – Twitter-üzenetében – azt közölte, hogy “szilárd és tisztességes” politikai mandátummal ruházzák fel az EU tárgyalódelegációját. Hozzátette, hogy az irányelveket egyhangúlag... Read More
Brexit – Elemző: akár középtávon is megéri a kilépés Nagy-Britanniának Brexit 

Brexit – Elemző: akár középtávon is megéri a kilépés Nagy-Britanniának

Gazdasági téren akár már középtávon is megérheti az Európai Unióból való kilépés, vagyis a Brexit Nagy-Britanniának – mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző szerint sok függ még attól, hogy milyen megállapodást köt Nagy-Britannia az Európai Unióval a kilépési tárgyalások során. Hozzátette, az unió tagállamai olyan szoros gazdasági kapcsolatban állnak Nagy-Britanniával, hogy... Read More
Brexit – Standard & Poor’s: a kockázatok miatt továbbra is negatív a brit adósosztályzat kilátása Brexit Pénzügy UK 

Brexit – Standard & Poor’s: a kockázatok miatt továbbra is negatív a brit adósosztályzat kilátása

Megerősítette Nagy-Britannia “AA” szintű államadós-besorolását pénteken a Standard & Poor’s. A hitelminősítő ugyanakkor érvényben hagyta az osztályzat leminősítésének lehetőségére utaló negatív kilátást is, azzal az indokkal, hogy a brit EU-tagság megszűnése komoly kockázatot jelent a brit gazdaság és különösen a londoni pénzügyi szolgáltatási szektor teljesítményére. A cég tavaly június végén, néhány nappal a brit EU-tagságról tartott – a kilépést pártolók... Read More
Németországnak kárára lenne a kemény Brexit Brexit 

Németországnak kárára lenne a kemény Brexit

Német munkahelyeket sodor veszélybe és összességében kárt okoz Németországnak, ha az uniós elszakadási tárgyalásokon “büntetik”, és ezáltal esetleg “kemény Brexitre” kényszerítik a briteket – fejtette ki pénteken kiadott elemzésében Gabriel Felbermayr, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet nemzetközi közgazdasági központjának igazgatója. A tanulmány szerint a németországi hozzáadott érték termelés és ezzel együtt a munkahelyek biztonsága közvetlenül vagy közvetve a német termékek... Read More
Brexit  – Olasz kormányfő: hiba lenne bosszút állni Nagy Britannián a Brexin Brexit 

Brexit – Olasz kormányfő: hiba lenne bosszút állni Nagy Britannián a Brexin

Súlyos hiba lenne, ha az EU 27 tagállama közül valamelyik Nagy-Britannia példás megbüntetésére akarná felhasználni a Brexin tárgyalásokat – mondta Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök csütörtökön a római parlamentben. A római kormányfő a brit uniós tagság megszüntetéséről (Brexin) szóló szombati uniós csúcson képviselendő olasz álláspontot ismertette az olasz parlament felső- és alsóházában. Paolo Gentiloni kijelentette, Olaszország az Egyesült Királyság barátja és... Read More
Angela Merkel: az EU a britek távozása után is erős marad EU 

Angela Merkel: az EU a britek távozása után is erős marad

Az Európai Unió az Egyesült Királyság távozása után is egyedülálló értékközösség és a világ egyik legerősebb gazdasági térsége marad – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a német szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag). A kancellár a brit uniós tagság megszüntetéséről (Brexit) szóló szombati uniós csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében három célt tűzött ki. Először is gondoskodni kell a Nagy-Britanniában élő... Read More
Brexit – Barclays Bank-vezér: a Citynek a Brexit után is hozzá kell férnie a külföldi munkaerőhöz Brexit Pénzügy 

Brexit – Barclays Bank-vezér: a Citynek a Brexit után is hozzá kell férnie a külföldi munkaerőhöz

Az egyik legnagyobb brit befektetési bankcsoport, a Barclays vezérigazgatója szerint rendkívül fontos, hogy a londoni City pénzügyi szolgáltatási szektora a brit EU-tagság megszűnése után is korlátozások nélkül hozzáférjen a külföldi EU-tagállamokból érkező magasan képzett szakemberekhez. Jes Staley a BBC televíziónak nyilatkozva szerdán kijelentette: a City bankjai számára nem is az a legnagyobb horderejű kérdés, hogy London milyen újfajta kereskedelmi kapcsolatokat... Read More
Brexit – Brit miniszter: London mielőbb megállapodást akar az EU-állampolgárok jogairól Brexit 

Brexit – Brit miniszter: London mielőbb megállapodást akar az EU-állampolgárok jogairól

A brit kormány az EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások lehető legkorábbi szakaszában megállapodásra akar jutni a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-polgárok jogainak biztosításáról – mondta szerdán a Brexit-folyamat irányításáért felelős minisztérium vezetője. David Davis a Prosperity UK nevű társadalomkutatási program londoni rendezvényén kijelentette: “életfontosságú” a külföldi EU-tagállamok állampolgárainak hozzájárulása a brit gazdaság teljesítményéhez. “A bevándorlást ellenőrizni szeretnénk a jövőben, nem hiszem... Read More
Kevesebb ingatlant vásárolnak a britek Spanyolországban a Brexit miatt Brexit UK 

Kevesebb ingatlant vásárolnak a britek Spanyolországban a Brexit miatt

Kevesebb ingatlant vásárolnak a britek Spanyolországban a Brexit miatt – derült ki az spanyol ingatlanpiac 2016-os helyzetéről szóló jelentésből, amelyet az ingatlan-nyilvántartók szakmai egyesülete mutatott be hétfőn Madridban. A jelentés szerint a Spanyolországban tavaly értékesített több mint 403 ezer ingatlan 13,7 százalékát vették meg külföldiek. A külföldi vásárlók 19 százaléka volt brit állampolgár, ami 6 százalékpontos csökkenést jelent 2015 utolsó... Read More
Brexit – Times: Donald Trump mégis az EU-val kötne kereskedelmi megállapodást London helyett Brexit USA 

Brexit – Times: Donald Trump mégis az EU-val kötne kereskedelmi megállapodást London helyett

Szombati brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány Nagy-Britannia helyett először mégis inkább az Európai Unióval kötne szabadkereskedelmi megállapodást, jóllehet Donald Trump amerikai elnök még nemrégiben is azt ígérte, hogy London lesz “a sor elején”, amikor az Egyesült Államok kétoldalú nemzetközi kereskedelmi egyezményekről kezd tárgyalásokat. A The Times című konzervatív brit napilap washingtoni és berlini forrásainak egybehangzó beszámolói szerint Angela Merkel... Read More
Brexit – Holland-dán-ír kormányfő: mielőbb tető alá kell hozni a jövőbeni kereskedelmi egyezményt Brexit EU 

Brexit – Holland-dán-ír kormányfő: mielőbb tető alá kell hozni a jövőbeni kereskedelmi egyezményt

Nem szabad megengednie az Európai Uniónak, hogy az apróbb részletkérdések “eltérítsék” az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséről szóló tárgyalásokat, minél előbb tető alá kell hozni a felek közötti jövőbeni kereskedelmi egyezményt – hangsúlyozta Mark Rutte holland, Enda Kenny ír és Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök pénteken Hágában. “Nem arról van szó, hogy attól félnénk, valaki eltérítheti a tárgyalásokat, mindössze arról,... Read More
Brexit – Brüsszel euróban fizettetné meg az uniós kilépés költségeit az Egyesült Királysággal Brexit EU Pénzügy 

Brexit – Brüsszel euróban fizettetné meg az uniós kilépés költségeit az Egyesült Királysággal

Az árfolyamkockázat kivédése érdekében az Európai Bizottság (EB) euróban fizettetné meg az Egyesült Királysággal a szigetország uniós kilépésének költségeit – közölte csütörtökön a Politico hírportál a brüsszeli testület tárgyalási irányelveinek kiszivárgott tervezetére hivatkozva. “Az Egyesült Királyságnak teljes egészében fedeznie kell a kiválási folyamat költségeit, például a Londonban működő uniós ügynökségek költöztetését is” – írták a bizottság szakértői a dokumentumban, amelyet... Read More
Brexit – Antonio Tajani Londonban: először az EU-állampolgárok jogairól kell megállapodni Brexit EU 

Brexit – Antonio Tajani Londonban: először az EU-állampolgárok jogairól kell megállapodni

Az Európai Parlament (EP) elnöke szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalásokon először a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban élő britek jogosultságairól kell megállapodni. Antonio Tajani, aki csütörtökön Londonban tárgyalt Theresa May brit miniszterelnökkel, a megbeszélés után újságíróknak elmondta: a brit kormányfő is egyetértett azzal, hogy e kérdés rendezése elsődleges fontosságú. Tajani közölte: arra kérte Theresa... Read More
Brexit – Londonban egyeztet a jövő héten az Európai Bizottság elnöke Brexit EU 

Brexit – Londonban egyeztet a jövő héten az Európai Bizottság elnöke

Theresa May brit miniszterelnök meghívására Londonba látogat április 26-án és előkészítő megbeszélést folytat a Nagy-Britannia európai uniós kiválásáról (Brexit) folytatandó tárgyalásokról Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – közölte Mina Andreeva bizottsági szóvivő csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján. A szóvivő elmondta, Junckert az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkének megindítását előkészítő londoni megbeszélésére elkíséri Michel Barnier, a kilépési... Read More
Brexit – EB: nem maradhat Londonban az Európai Bankhatóság és az Európai Gyógyszerügynökség Brexit EU 

Brexit – EB: nem maradhat Londonban az Európai Bankhatóság és az Európai Gyógyszerügynökség

Semmiképp nem maradhat Londonban az Európai Bankhatóság és az Európai Gyógyszerügynökség az Egyesült Királyság uniós kilépését (Brexit) követően – szögezte le szerdán Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője. A szóvivőt David Davis brit miniszter azon kijelentéséről kérdezték, miszerint a két uniós ügynökség esetleges költözése még vita tárgyát képezi, megtartásukért harcolni fog az Egyesült Királyság. Szkínász erre válaszul hangsúlyozta,... Read More
Brexit – Jean-Claude Juncker: a brit előrehozott választás után kezdődhetnek meg a “valódi” tárgyalások Brexit EU 

Brexit – Jean-Claude Juncker: a brit előrehozott választás után kezdődhetnek meg a “valódi” tárgyalások

A “valódi politikai” tárgyalások a június 8-ai brit előrehozott választás után kezdődhetnek meg az Egyesült Királyság uniós kiválásáról (Brexit) – tolmácsolta szerdán Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője a brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Juncker szavait. Az illetékes a bizottság szokásos napi sajtóértekezletén elmondta, hogy Juncker ezt kedd este közölte, miután telefonon beszélt Theresa May brit kormányfővel. Újságírói kérdésre válaszolva... Read More
Brexit – Európai Tanács: az előrehozott választások nincsenek hatással a “huszonhetek” terveire Brexit EU 

Brexit – Európai Tanács: az előrehozott választások nincsenek hatással a “huszonhetek” terveire

Nincs semmilyen hatással az Egyesült Királyság uniós kilépése után is bennmaradó tagállamok álláspontjára a bejelentés, miszerint a londoni kormány előrehozott parlamenti választások kiírását tervezi júniusban – közölte kedden Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője. “A brit választások nem változtatnak a huszonhetek tervein” – mondta Donald Tusk szóvivője a londoni bejelentésre reagálva. “Az Európai Tanács várhatóan április 29-én el fogja... Read More
Előrehozott választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában Brexit UK 

Előrehozott választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában – közölte kedden Theresa May brit miniszterelnök. A jelenlegi parlament mandátuma 2020-ban járt volna le. Theresa May teljesen váratlanul jelentette be a választások kiírásának tervét. A választásokról szóló törvényjavaslatot a kormány szerdán terjeszti az alsóház elé, amely várhatóan még aznap szavaz is az indítványról. A brit kormányfő, aki tavaly nyáron vette át a... Read More
Hosszú távon veszítenek jólétükből a britek Brexit Pénzügy UK 

Hosszú távon veszítenek jólétükből a britek

Nem jók a “szoft Brexit” esélyei, a britek makacsnak tűnnek, az EU pedig példát akar statuálni arra, hogy a kilépésből nem lehet jól kijönni. Javítaná a józan megállapodás esélyeit, ha Franciaországban és Németországban nem törnének előre a populista pártok, de a britek hosszú távon mindenképpen veszítenek jólétükből – vélik a Pioneer Investments elemzői. “Akárhonnan nézzük, nem jók a kilátásai egy... Read More
Brexit – Bank of England: a londoni bankoknak jobban fel kell készülniük minden eshetőségre Brexit Pénzügy UK 

Brexit – Bank of England: a londoni bankoknak jobban fel kell készülniük minden eshetőségre

A brit jegybank szerint a londoni City pénzügyi szolgáltatási cégeinek az eddiginél alaposabban fel kell készülniük a brit EU-tagság megszűnéséből eredő minden eshetőségre. A Bank of England a Londonban honos befektetési bankoknak küldött, pénteken ismertetett, meglehetősen kemény hangvételű levelében felrója, hogy a City cégeinek felkészültsége egyenetlen, és az eddig kidolgozott készenléti terveket sem vizsgálták meg abból a szempontból, hogy kiállnák-e... Read More
Brexit – Angela Merkel: Írországnak a Brexit alapvető biztonságpolitikai kérdés Brexit EU UK 

Brexit – Angela Merkel: Írországnak a Brexit alapvető biztonságpolitikai kérdés

Írország számára alapvető biztonságpolitikai kérdés a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit), ezért az EU-ban maradó tagországoknak segíteniük kell Dublint érdekei képviseletében – jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben Enda Kenny ír kormányfővel folytatott megbeszélése előtt. A kancellár sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Írországnak nemcsak az ír és a brit gazdaság szoros egybefonódása miatt rendkívül fontos a Brexit, hanem azért is,... Read More
Brexit – Először tárgyalt Theresa May és Donald Tusk a brit kilépési folyamat elindítása óta Brexit EU UK 

Brexit – Először tárgyalt Theresa May és Donald Tusk a brit kilépési folyamat elindítása óta

Kétórás megbeszélést tartott csütörtök délután Londonban Theresa May brit miniszterelnök és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. May először találkozott az Európai Unió állam- és kormányfői alkotta testület vezetőjével azóta, hogy múlt szerdán hivatalosan elindította a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamatot a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásával. A csütörtöki megbeszélés után a felek nem tartottak sajtótájékoztatót, de a Downing Street... Read More
Brexit – Szakértő: egyéves tárgyalás várható a kereskedelmi megállapodásról Brexit UK 

Brexit – Szakértő: egyéves tárgyalás várható a kereskedelmi megállapodásról

Gálik Zoltán egyetemi tanár szerint Nagy-Britannia unióból való kilépése miatt körülbelül egyéves tárgyalás várható a kereskedelmi megállapodásról. Gálik Zoltánt az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában annak kapcsán kérdezték, hogy szerdán az Európai Parlament meghatározta az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséről létrejövő esetleges egyezség elfogadásához szükséges feltételeket. Az egyetemi tanár elmondta: a Brexit-megállapodás jóváhagyása egy sokszereplős folyamat. Az Európai Tanácson... Read More
Az első brexit, amelyre senki sem szavazott Brexit Life in the UK UK 

Az első brexit, amelyre senki sem szavazott

Földtörténeti szempontból Nagy-Britannia csaknem félmillió éve elszakadt Európa többi részétől. A 450 ezer éve, a Doveri-szoros megnyílásával kezdődött kétlépcsős folyamatot egy nemzetközi kutatócsoport mutatta be a Nature Communications című tudományos lapban. Az északi félteke nagy részét 450 ezer éve jég borította, az Északi-tenger Nagy-Britannia és Skandinávia közötti területe is jórészt fagyott volt. Az Északi-tenger déli részén nagy, jeges tenger keletkezett,... Read More
Brexit – Az Európai Parlament meghatározta a kiválási szerződés elfogadásához szükséges feltételeket Brexit EU UK 

Brexit – Az Európai Parlament meghatározta a kiválási szerződés elfogadásához szükséges feltételeket

Meghatározta az Európai Parlament az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséről létrejövő esetleges egyezség elfogadásához szükséges feltételeket, és amennyiben ezek nem teljesülnek, a képviselők nem fogják majd jóváhagyni a megállapodást – tájékoztatott a parlament sajtószolgálata, miután a testület szerdai plenáris ülésén megszavazták a kritériumokat tartalmazó határozatot. A néppárti, szociáldemokrata, liberális és zöld frakció által beterjesztett dokumentumban elvetették a párhuzamos tárgyalások lehetőségét.... Read More
Brexit – Juncker: a “rendezetlen válás” lenne a létező legrosszabb opció Brexit EU 

Brexit – Juncker: a “rendezetlen válás” lenne a létező legrosszabb opció

Az lenne a létező legrosszabb opció, ha megállapodás nélkül szűnne meg az Egyesült Királyság uniós tagsága, ez rendkívül káros lenne minden fél számára – emelte ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi plenáris ülésén. Felszólalásában Juncker az EU-ban maradó huszonhét tagállam egységének fontosságát hangsúlyozta, valamint azon véleményének adott hangot, hogy a feleknek “nyílt és... Read More
Brexit – Parlamenti bizottság: fel nem mért gazdasági kockázatai lennének a megállapodás elmaradásának Brexit UK 

Brexit – Parlamenti bizottság: fel nem mért gazdasági kockázatai lennének a megállapodás elmaradásának

A brit kormány még fel sem mérte azokat a gazdasági, jogi és egyéb kockázatokat, amelyek abból erednének, ha a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalások megállapodás nélkül zárulnának – áll a londoni alsóház Brexit-bizottságnak kedden ismertetett átfogó jelentésében. Az összpárti testület bírálja Theresa May miniszterelnök azon korábbi kijelentését, hogy egy rossz megállapodásnál az is jobb, ha nincs megállapodás az EU-val... Read More
Brexit – Downing Street: nincs szó a gibraltári vita eszkalációjáról Brexit UK 

Brexit – Downing Street: nincs szó a gibraltári vita eszkalációjáról

Nincs szó a Gibraltár körül kialakult vita eszkalációjáról, az pedig végképp nem lehetséges, hogy az ügynek bármiféle katonai vonatkozása legyen – mondta hétfőn Theresa May brit miniszterelnök szóvivője. A Downing Street-i kormányfői hivatalban tartott sajtótájékoztatóján a szóvivő határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e brit haditengerészeti erő kivezénylése Gibraltár partjaihoz. “Ilyesmi nem lehetséges, és nem is fog megtörténni” –... Read More
1 2 3 5