You are here
Iráni atomprogram – Brüsszelbe látogat csütörtökön az iráni külügyminiszter Nagyvilág 

Iráni atomprogram – Brüsszelbe látogat csütörtökön az iráni külügyminiszter

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter csütörtökön Brüsszelbe látogat, hogy az iszlám köztársaság által megkötött nukleáris megállapodásról tárgyaljon a brit, a francia és a német diplomácia vezetőjével, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével – jelentette be az EU külügyi szolgálata kedden. A hivatalos tájékoztatás szerint a Federica Mogherini főképviselő által összehívott találkozó célja, hogy a továbbiakban is biztosítva legyen... Read More
Német-török viszály – Merkel szerint nem szabad leállítani a Törökországba irányuló német hadiipari exportot Nagyvilág 

Német-török viszály – Merkel szerint nem szabad leállítani a Törökországba irányuló német hadiipari exportot

A német-török kormányzati feszültségek ellenére nem szabad teljesen leállítani a Törökországba irányuló német hadiipari exportot – mondta Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban. A Nordeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak elmondta, hogy a kormány a korábbinál szigorúbb, korlátozó gyakorlatot követ a törökországi hadiipari exporttal kapcsolatban. Ezen egyelőre nem szükséges változtatni, az export felfüggesztése helyett továbbra is minden egyes engedélyezésre... Read More
Theresa May: közösen kell munkálkodni a béke megőrzése érdekében UK 

Theresa May: közösen kell munkálkodni a béke megőrzése érdekében

A passchendaele-i csata évfordulója az első világháború borzalmaira emlékeztet, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a barátoknak és a szövetségeseknek továbbra is közösen kell munkálkodniuk a béke megőrzése érdekében – jelentette ki Theresa May  a passchendaele-i csata századik évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozatában hétfőn. A brit miniszterelnök részt vett azon a megemlékezésen, amelyet az évforduló alkalmából  a belgiumi  Zonnebeke-ben rendeztek. Nyilatkozatában a kormányfő... Read More
Német külügyminiszter: Donald Trump gyengíti a Nyugatot Nagyvilág 

Német külügyminiszter: Donald Trump gyengíti a Nyugatot

Donald Trump amerikai elnök politikája gyengíti a Nyugatot, ezért fel kell lépni ellene – jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter hétfőn Berlinben német hírportálok szerint. A külügyminisztérium tájékoztatására hivatkozó jelentések alapján a szociáldemokrata (SPD) politikus a menekültügyről nemzetközi szervezetek vezetőivel folytatott megbeszélésén azt mondta, hogy “bűntárssá” válik, aki nem lép fel Donald Trump politikájával szemben. A világ legfejlettebb országait összefogó... Read More
Brexit – Német külügyminiszter: a huszonhetek jól felkészültek a brit uniós tagság megszüntetésre Brexit EU 

Brexit – Német külügyminiszter: a huszonhetek jól felkészültek a brit uniós tagság megszüntetésre

Az Európai Unió 27 megmaradó tagállama jól felkészült a brit uniós tagság megszüntetésére (Brexit), és erős mandátummal ruházza fel az Európai Bizottságot a londoni vezetéssel hamarosan kezdődő tárgyalásokra – mondta Sigmar Gabriel német külügyminiszter szerdán Berlinben. “Tudjuk, hogy mit akarunk, világos és alaposan kidolgozott tárgyalási pozíciónk van” – emelte ki a német diplomácia vezetője a brit távozási szándék hivatalos bejelentése... Read More
A német külügyminiszter Washingtonban eszmecserét folytatott az amerikai alelnökkel és a külügyminiszterrel EU USA 

A német külügyminiszter Washingtonban eszmecserét folytatott az amerikai alelnökkel és a külügyminiszterrel

Sigmar Gabriel német külügyminiszter csütörtökön Washingtonban megbeszélést folytatott Mike Pence alelnökkel és Rex Tillerson külügyminiszterrel, s mint utána hangsúlyozta: sok területen van közöttük egyetértés. A német külügyminiszter az első magasrangú német politikus, aki az új amerikai adminisztráció vezető politikusaival tárgyal. A Pence alelnökkel és Tillerson külügyminiszterrel folytatott megbeszélései után úgy nyilatkozott: “rendkívül elégedett, mert egy sor kérdésben egyetértettünk”. Igaz –... Read More