You are here
Törökországot bíráló állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament     EU Nagyvilág 

Törökországot bíráló állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament  

Törökországban a hatóságok ürügyként használják fel a másfél évvel ezelőtti puccskísérletet az ellenzék ellehetetlenítésére, illetve a független sajtó és a civil társadalom korlátozására – áll az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott állásfoglalásában. A strasbourgi plenáris ülésen nagy többséggel megszavazott dokumentumban a képviselők mindenekelőtt ismételten elítélték a hatalomátvételi kísérletet, rámutatva, hogy Ankarának joga és kötelessége bíróság elé állítani a felelősöket, ez... Read More
Hollandia hivatalosan visszahívja törökországi nagykövetét       Nagyvilág 

Hollandia hivatalosan visszahívja törökországi nagykövetét    

Hollandia hivatalosan is visszahívja Ankarába akkreditált nagykövetét, aki 2017 márciusa óta nem tudja ellátni feladatait ankarai állomáshelyén – közölte a holland külügyminisztérium hétfőn. A tárca nyilatkozata szerint mindaddig, amíg a holland nagykövet nem térhet vissza állomáshelyére, addig Hollandia nem ad engedélyt arra, hogy az új, Hágába akkreditált török nagykövet átadja megbízólevelét. Halbe Zijlstra holland külügyminiszter kijelentette, a két ország számos... Read More
A szíriai török hadműveletek már 300-nál több ellenzőjét vették őrizetbe Törökországban     Nagyvilág 

A szíriai török hadműveletek már 300-nál több ellenzőjét vették őrizetbe Törökországban  

Immár 311 embert vettek őrizetbe Törökországban, amiért a szíriai Afrínnál január 20-án indított török hadműveletet ellenző és arról a hatóságok szerint valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában – közölte hétfőn a török belügyminisztérium. A kormány szerint ez terrorista propaganda. Az északnyugat-szíriai Afrín térségét ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia Ankara szemében a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni... Read More
A törökök összeakadtak Amerikával Nagyvilág 

A törökök összeakadtak Amerikával

Múlt héten vasárnap vonult be szárazföldi csapatokkal a török hadsereg Szíriába a kurdok elleni hadműveleteit megkezdve. Afrint támadták meg, elsősorban a Szabad Szír Hadsereg támogatására támaszkodva, de a légierő és tankok is segítették Erdogan katonáit. Most Erdogan megismételte, hogy Afrin elfoglalása után keletre indulnak Manbidzs városának és a nagyobbik kurd enklávét is “megtisztítják a terroristáktól”, mert az a föld a “törökök arab... Read More
Merkel: a Brexit tárgyalások decemberben újabb szakaszba léphetnek         EU 

Merkel: a Brexit tárgyalások decemberben újabb szakaszba léphetnek      

Reményét fejezte ki a német kancellár, hogy a Nagy-Britannia kilépéséről folytatott tárgyalások következő, második szakasza december folyamán megkezdődhet. Angela Merkel az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről. Merkel aláhúzta a tárgyalások folytatása és azok sikere nem az Európai Unión, vagy annak tárgyalójának személyén  múlik, hanem a brit fél szándékától függ. Hozzátette, ehhez nagyban hozzájárul a költségekre vonatkozó... Read More
Török puccskísérlet – PEN: soha nem volt ennyi író egyszerre börtönben egyetlen országban Egyéb Nagyvilág 

Török puccskísérlet – PEN: soha nem volt ennyi író egyszerre börtönben egyetlen országban

Az írókat, költőket, esszéírókat tömörítő PEN International szervezet csaknem 100 éves fennállása alatt még soha nem fordult elő, hogy egyetlen országban annyi író legyen egyszerre rács mögött, mint jelenleg Törökországban – állapítja meg nyilatkozatában a PEN International. Az önkifejezés szabadsága mellett síkra szálló, hétfőn közzétett állásfoglalásában a szervezet elismeri, hogy a török hatóságoknak jogos igénye a tavalyi puccskísérlet felelőseinek megbüntetése,... Read More
Az EP felfüggesztené a török csatlakozási tárgyalásokat az alkotmányos reform miatt EU 

Az EP felfüggesztené a török csatlakozási tárgyalásokat az alkotmányos reform miatt

Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel csütörtöki állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amennyiben Ankara változatlan formában végrehajtja a széles körben bírált alkotmányos reformcsomagot. A strasbourgi ülésen 477 szavazattal, 64 ellenében, 97 tartózkodás mellett elfogadott szövegben hangsúlyozták: “a javasolt módosítások nem tartják tiszteletben a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, nem biztosítanak megfelelő fékeket és ellensúlyokat, továbbá nem állnak összhangban... Read More
Törökország felül fogja vizsgálni politikai kapcsolatait az EU-val EU 

Törökország felül fogja vizsgálni politikai kapcsolatait az EU-val

Törökország fenntartja gazdasági kapcsolatait az Európai Unióval, de felülvizsgál minden politikai és közigazgatási szálat, köztük a Brüsszellel tavaly kötött menekültügyi megállapodást is a török elnöki rendszerről döntő április 16-i népszavazás után – nyilatkozta Recep Tayyip Erdogan török elnök a CNN Türk török hírtelevíziónak adott csütörtöki interjújában. Erdogan elmondta: nincs napirenden, hogy a németországi török közösség előtt kampányoljon az államfő jogköreit... Read More
Közel kétezer év börtönt kért Fethullah Gülenre egy török ügyészség Egyéb 

Közel kétezer év börtönt kért Fethullah Gülenre egy török ügyészség

Kétszeres tényleges életfogytiglani, valamint további 1900 évi börtönbüntetést, illetve hatalmas összegű bírói pénzbírságot kért egy törökországi ügyészség kedden az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokra, akit Ankara a július 15-i katonai puccskísérlet kitervelőjének és fő felelősének tart – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A 2527 oldalas vádirat szerint Gülennek “fegyveres terrorszervezet alapítása és irányítása”, “terrorizmus finanszírozása”, “az alkotmányos... Read More
Az EU segítség helyett megalázza Törökországot EU 

Az EU segítség helyett megalázza Törökországot

Az Európai Unió megalázza Törökországot és ellenségesen viselkedik vele, pedig segítenie kellene a puccskísérlet megrázkódtatásától szenvedő török népet – mondta a török külügyminiszter egy hétfői német lapinterjúban, amelyben ismét kilátásba helyezte a menekültválság közös kezeléséről között megállapodás felmondását. Mevlüt Cavusoglu a Bild című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy nemigen volt még tagjelölt, amely annyira komoly erőfeszítéseket tett az uniós tagság... Read More
Be kell fagyasztani a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal EU 

Be kell fagyasztani a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal

Jegelni kell az uniós csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal mindaddig, ameddig fennáll a halálbüntetés bevezetésének lehetősége – jelentette ki Didier Reynders belga külügyminiszter a Radio 1 flamand közszolgálati rádió esti műsorában csütörtökön. Elképzelhetetlennek mondta, hogy a halálbüntetés – akár még csak lehetséges – bevezetése mellett az unió folytassa Törökországgal a csatlakozási tárgyalásokat. “A halálbüntetés határozottan olyan határvonal, amely nem léphető át” –... Read More
Juncker kompromisszumot remél a menekültek elosztásának ügyében EU 

Juncker kompromisszumot remél a menekültek elosztásának ügyében

Az Európai Uniót a tavalyinál felkészültebb állapotban érné egy esetleges újabb menekülthullám, a menekültek tagországok közötti elosztásának ügyében pedig kompromisszumos megoldás remélhető – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az ARD német közszolgálati televíziónak egy interjúban, amelyből csütörtökön közöltek részleteket. A menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodással kapcsolatban Ankara által legkésőbb októberig követelt vízummentesség ügyéről szólva a bizottsági elnök... Read More