You are here
Csökkent a Nagy-Britanniában engedélyt kapó EU-s orvosok száma UK 

Csökkent a Nagy-Britanniában engedélyt kapó EU-s orvosok száma

Nyolc százalékkal csökkent tavaly január és idén május között a Nagy-Britanniában engedélyt kapó, az Európai Uniós más tagországaiból érkező orvosok száma, egyre több orvos jelentkezik viszont EU-n kívüli országokból.

Kedden ismertetett hivatalos nyilvántartások szerint utóbbiak körében 17 százalékkal többen kaptak engedélyt a brit európai uniós tagságról szóló népszavazás, vagyis 2016 júniusa óta.
Jelentősen csökkent az Európai Unió más országaiból jelentkező nővérek száma, a tavaly júliusi 1304-hez képest idén áprilisban már csak 46-an voltak – ismertette keddi számában a The Daily Telegraph című lap, hozzátéve, hogy ez részben a nyelvtudással kapcsolatos szigorúbb szabályok életbe lépésének tudható be.
A brit orvosi regisztert vezető szervezet, a General Medical Council (GMC) igazgatója szerint az Európai Uniót, valamint Izlandot, Liechtensteint és Norvégiát magában foglaló Európai Gazdasági Térségből jelentkező orvosok száma “viszonylag stabil”, de az ellátással kapcsolatos aggodalmak miatt figyelemmel kísérik az elvándorlás mértékét. Charlie Massey hozzátette, az EU-s társállamokból Nagy-Britanniában dolgozó orvosok közül egyelőre nem sokan távoztak.
A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) több ága is létszámhiánnyal küzd, adatok szerint az elmúlt években hozzávetőleg négymillióan maradtak körzeti orvos nélkül, mert nincs elég belőlük.
Charlie Massey szerint Nagy-Britanniának égető szüksége van a külföldi orvosok által jelentett segítségre, és továbbra is szeretnének jól képzett orvosokat vonzani a szigetországba. A brit európai uniós tagság megszűnéséről szóló tárgyalásokat övező bizonytalanságra utalva hangsúlyozta viszont, hogy nincs szükség az itteni munkavállalásukat megnehezítő felesleges akadályokra.
Jeremy Hunt egészségügyi miniszter épp hétfőn jelentette be, hogy jelentősen növelni akarják a mentális egészséggel foglalkozó orvosok és nővérek számát, ezért 1,3 milliárd fontot fordítanak erre a célra.
Heti hétnapos, 24 órás ellátást akarnak biztosítani az ilyen problémákkal küzdő betegek számára – mondta.

Forrás: MTI / Kép:   Youtube   /

További Hírek:

Leave a Comment