You are here
Donald Trump hajlandó találkozni Robert Muellerrel, és eskü alatt válaszolna a kérdéseire        USA 

Donald Trump hajlandó találkozni Robert Muellerrel, és eskü alatt válaszolna a kérdéseire     

Donald Trump amerikai elnök hajlandó találkozni Robert Muellerrel, és eskü alatt válaszolna a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt, vélelmezett orosz beavatkozást vizsgáló különbizottság vezetőjének a kérdéseire.

Ezt maga az elnök mondta szerdán a washingtoni Fehér Házban várakozó újságíróknak.
A rögtönzött sajtótájékoztatón – a kabinetfőnökének szobájából kilépő – Trump azt mondta, ő személy szerint szívesen válaszolna Mueller kérdéseire, és alig várja, hogy megtegye, de még kikéri ügyvédjeinek tanácsát.
Trump kifogásolta, hogy egykori vetélytársa, Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt nem eskü alatt tett vallomást a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) a külügyminisztersége idején magánszerverről bonyolított elektronikus levelezésének ügyében.
“Ő nem eskü alatt tette, de én eskü alatt tenném…” – fogadkozott Trump.
Nyilatkozatával az elnök az amerikai sajtóban jó ideje olvasható találgatásoknak vetett véget. Kedden és szerdán szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders még egyáltalán nem kívánta kommentálni az erről szóló sajtóhíreket.
A Robert Mueller vezette különleges bizottság Donald Trumpot valószínűsíthetően arról kérdezné, hogy az előző FBI-igazgató, James Comey tavaly májusi leváltásával vajon mi volt a célja, nem akadályozni akarta-e ezzel az igazságszolgáltatást.
“A következő a történet: nem volt semmilyen összejátszás, nem volt semmilyen akadályoztatás. Alig várom már” a találkozót Muellerrel – mondta Trump.
A rögtönzött és rövid sajtótájékoztatón az elnök válaszolt a bevándorlást feszegető kérdésekre is. Elmondta, hogy kész ismét találkozni Chuck Schumerrel, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetőjével, hogy egyeztessenek az ügyben. Késznek mondta magát arra, hogy az illegális bevándorló szüleikkel gyermekként az Egyesült Államokba érkezett és ott felnőtt fiataloknak megadják az amerikai állampolgárságot, de csak 10-12 éven belül. A készülő bevándorlási törvényben, mint mondta, szerepelniük kell olyan intézkedéseknek is, amelyek megakadályozzák a láncbevándorlást, és a törvényjavaslatnak tartalmaznia kell az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítését is. Trump azt szeretné, ha a szenátus 25 milliárd dollárt szavazna meg a falépítésre, a kongresszus pedig további 5 milliárdot különítene el a határbiztonsági intézkedésekre.

Forrás: MTI

További Hírek:

Leave a Comment