You are here
Észak-koreai válság – Brit külügyminiszter: nyitva kell tartani a katonai megoldás lehetőségét UK 

Észak-koreai válság – Brit külügyminiszter: nyitva kell tartani a katonai megoldás lehetőségét

 A brit külügyminiszter szerint “senki a világon” nem akarja, hogy az észak-koreai válság fegyveres konfliktussá fajuljon, de “legalábbis elviekben” nyitva kell tartani a katonai beavatkozás lehetőségét.

Boris Johnson, aki a Királyi Külügyi Intézet – londoni székháza után közkeletű nevén a Chatham House – hétfőn rendezett éves konferenciájának szónoka volt, előadásában kifejtette: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csak az idén eddig tizenkilenc rakétakísérletet rendelt el, és az Észak-Korea által valaha is elvégzett hat kísérleti nukleáris robbantás közül négyet az ő vezérlete alatt hajtottak végre.
Johnson szerint az emberiség ilyen körülmények közepette érthető módon teszi fel azt a kérdést, hogy “nem lebeg-e ismét a feje felett Damoklész nukleáris kardja”.
Sem az Egyesült Királyságban, sem a világon bárhol nincs senki, aki aktívan törekedne a katonai megoldásra. A világnak és főleg Kim Dzsong Unnak azonban meg kell értenie, hogy ha egy rezsim nem csupán fenyegetőzik New York lángba borításával, de rövid időn belül az eszközei is meglesznek e fenyegetőzés valóra váltására, akkor az Egyesült Államok elnökének, “bárki legyen is az”, abszolút kötelessége az összes olyan opció előkészítése, amelyekkel az amerikai nép és az Egyesült Államok nukleáris védőernyője alá húzódó más országok biztonságát meg lehet védeni – fogalmazott hétfői beszédében a brit külügyminiszter.
Hozzátette: a mindenkori amerikai elnöknek éppen ezért nyitva kell hagynia a katonai opciókat is.
Johnson szerint ha Kim Dzsong Un célja az, hogy megfélemlítéssel bírja rá az Egyesült Államokat a teljes kivonulásra a kelet-ázsiai térségből, akkor ennek pontosan az ellenkezőjét fogja elérni.
A brit védelmi miniszter nemrégiben Nagy-Britanniát is az észak-koreai nukleáris és rakétafejlesztési program által veszélyeztetett országok közé sorolta.
Sir Michael Fallon a BBC televíziónak nyilatkozva a minap kijelentette: Észak-Koreának “még nincs” olyan ballisztikus rakétája, amellyel csapást mérhet Londonra, de egyértelmű, hogy a phenjani rezsim folyamatosan gyorsítja rakétafejlesztési programját, és rakétáinak hatótávolsága egyre növekszik.
Fallon hozzátette: az észak-koreai válság közvetlenül érint Nagy-Britanniát is, mivel “London közelebb van Észak-Koreához és rakétáihoz, mint Los Angeles”.
A brit védelmi miniszter szerint az észak-koreai válság rendkívül magas kockázata az, hogy “valaki elszámolja magát”, és ez válaszcsapáshoz vezet.

Forrás: MTI / Kép:   karpathir.com   /

További Hírek:

Leave a Comment