You are here
Észtország átvette az Európai Unió soros elnökségét EU 

Észtország átvette az Európai Unió soros elnökségét

Szombattól hat hónapon át Észtország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a balti állam Máltától vette át, majd januárban Bulgáriának adja tovább a tisztséget.

Az unióhoz 2004-ben – Magyarországgal egy időben – csatlakozott Észtország először látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet.
Málta után eredetileg az Egyesült Királyság következett volna, az unióból való kilépésre készülő ország azonban lemondott a soros uniós elnökségéről.
Tallinn már véglegesítette féléves programját és annak prioritásait: az első a nyitott és innovatív gazdaság megteremtése, a második a biztonság megerősítése, a harmadik az “adatok szabad áramlása” és a digitális fordulat, a negyedik pedig a “befogadó és fenntartható Európa”.
Az első területen belül kiemelték az EU négy alapszabadságának – a személyek, a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgásának – biztosítását, a cégalapítás egyszerűsítését, a kereskedelmi tárgyalások előmozdítását, a bankszektor stabilizálását és az adóelkerülés elleni fellépést.
A biztonság megerősítésén belül a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelemre, az uniós külső határok védelmére, a migrációs válság kezelésére, a közös menekültügyi rendszer reformjára, illetve a katonai költségek növelésére és a védelmi együttműködés fokozására kívánnak fókuszálni.
Észtország ezek mellett fontosnak tartja a határokon átívelő e-kereskedelem és e-szolgáltatások, a digitális közszolgáltatások fejlesztését, valamint a munkaerő mobilitására vonatkozó szabályok korszerűsítését, az esélyegyenlőség biztosítását, továbbá a társadalmi befogadást és a fenntarthatóbb környezetet.
Jüri Ratas észt kormányfő nemrégiben Brüsszelben hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság unióból való kilépése, a Brexit miatt gyakorlatilag ez lesz az első, huszonhetes körű elnökség, így már most fontos demonstrálni a bennmaradó tagországok egységét. Leszögezte azonban, hogy nem csak a szavak szintjén van szükség egységre, hanem a tettekben is.
Ratas pénteken – az Európai Bizottság testületét fogadva – megerősítette, hogy az elnökség legfontosabb feladatai közé sorolja a külső uniós határok védelmének fokozását.
Jean-Claude Juncker, a brüsszeli bizottság elnöke Ratasszal tartott tallinni sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy az uniós elnökség “jó kezekbe került” a következő hat hónapra.

Forrás: MTI / Kép: haon /

További Hírek:

Leave a Comment