You are here
Fizetne havi 20 ezret, hogy a nyugdíjat 7 milliós plusszal kezdje? Cégmentor 

Fizetne havi 20 ezret, hogy a nyugdíjat 7 milliós plusszal kezdje?

Mintegy negyven millió forintot lehet összegyűjteni havi 20 ezer forintos befizetéssel a nyugdíjas korig. Ebből az összegből több, mint 6,6 millió forintot jelent a 20 százalékos adójóváírás és hozama. Minél hosszabb időn át takarékoskodunk, annál magasabb lesz ez az összeg. De szigorúan csak az adójóváírás hatását nézve, a nyugdíj előtt jelentkezik a legnagyobb hozzájárulás.

A nyugdíjcélú-megtakarításokhoz 20 százalék adójóváírás jár, azaz az állam ennyivel egészíti ki a befizetéseinket. Önmagában a százalékos érték elég jól hangzik, ám nem szabad elfelejteni, hogy ez mindig csak az adott évi befizetéseink után jár, a bent lévő összegre már nem (ráadásul az SZJA fizetési kötelezettségünk terhére).

Vagyis a 20 százalékos adójóváírás nem egyenlő a 20 százalékos hozammal. Ahogyan a lakástakarékpénztárak esetében az új befizetések után járó 30%-os állami támogatás 10% feletti hozamot eredményez 4 évre, míg 10 évre mindösszeg 4-5 százalékot. Tehát várható, hogy a nyugdíjcélú-megtakarításokat sem kizárólag az állami támogatások miatt érdemes választani.

Mennyit lehet egyáltalán összegyűjteni nyugdíjig?

Mint minden befektetésnél, itt is az egyik legfontosabb az időtáv. Minél korábban kezded el, annál nagyobb összeget tudsz összegyűjteni. Hála a hozamok újra-befektetésének (hasonlóan, a kamatos kamat hatásához).

Ha 20 éves kortól kezdve havi 20 ezer forintot félre teszünk nyugdíjas korunkig, akkor mindössze 10,8 millió forintot fizetünk be, mégis közel 40 millió forint a nyugdíjban felvehető összeg. De még 30 éves korban is szignifikáns a különbség: 8,4 millió forint befizetéssel, valamivel több, mint 23 millió forint elérhető a nyugdíjas korban. Nyugdíj előtt 10 évvel elkezdve, viszont kevesebb mint 3,5 millió forintot lehet elérni ekkora befizetéssel.

Mennyit számít az adójóváírás?

A már említett lakástakarékpénztári  analógia miatt, minél hosszabb időtávon gyűjtögetünk, annál kevésbé számít maga az adójóváírás. Tehát ez alapján nem meglepő, hogy az adójóváírás azoknak számít leginkább, akik közelebb vannak a nyugdíjig.

a befizetések hozamához képest az állami támogatások (egészen pontosan adójóváírások) és azok hozamai mindig alacsonyabb összeget adnak ki. Arányaiban, 20 évesen kezdve az állami támogatások és azok hozamai a befizetések hozamához képest csak 30 százalékot tesznek ki. Ám minél később kezdjük el a megtakarítást, annál nagyobb az állami támogatás és hozamának a jelentősége. A nyugdíj előtt 10 évvel már a két érték közel azonos. Tehát az állami támogatások miatt nem csak a korán ébredőknek lehet megoldás a nyugdíjcélú-megtakarítás: kisebb összeg gyűlik ugyan össze, de az elérhető hozam csaknem duplázódik az adójóváírások (és azok hozamai) miatt.

 

További Hírek:

Leave a Comment