You are here
Francis Bacon 45 éve nem látott utolsó pápás képét árverezik el Londonban Kultúra 

Francis Bacon 45 éve nem látott utolsó pápás képét árverezik el Londonban

 Francis Bacon kiállításon 45 éve nem szereplő, 60 millió fontra (21 milliárd forintra) becsült, X. Ince pápát ábrázoló festményét árverezik el októberben Londonban.

A kép az 1992-ben elhunyt brit festőművész híres pápasorozatának befejező darabja volt, az 1962-es Study of Red Pope (Tanulmány a vörös pápa portréjához) című művének 1971-ben született második verziója – olvasható a BBC hírportálján.
A festményt, amelyet eredetileg Velázquez X. Ince pápa portréja ihletett, hat hónappal elkészülte után, 1971-ben állították ki Párizsban, majd a következő évben Düsseldorfban. 1973 óta egy európai magángyűjtő kezében van, októberben először bocsátja árverésre a Christie’s aukciósház.
A képen a pápa portréjával szemben a művész szeretőjének, George Dyernek a reflexiója is megjelenik. Dyer alig két nappal a párizsi Bacon-kiállítás megnyitása előtt vetett véget az életének.
Francis Outred, a Christie’s háború utáni és kortárs művészeti vezetője szerint a festmény “egész egyszerűen művészettörténet”: első és utolsó alkalommal Bacon két múzsája jelenik meg rajta, a pápa és Dyer.
Az október 6-i árverés előtt, szeptember 30-tól a Christie’s kiállítja a művet londoni központjában.
Az eddigi legmagasabb áron eladott Bacon-festmény 89 millió fontért (31 milliárd forintért) kelt el 2013-ban. A triptichont barátjáról, Lucien Freudról festette a művész.

Forrás: MTI / Kép:   widewalls   /

További Hírek:

Leave a Comment