You are here
A Goldman Sachs vezére újabb burkolt utalást tett az áttelepülés lehetőségére Brexit Pénzügy 

A Goldman Sachs vezére újabb burkolt utalást tett az áttelepülés lehetőségére

Rövid időn belül másodszor tett alig burkolt utalást a Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató csoport vezérigazgatója arra, hogy a cég Londonból más helyszínekre telepítheti át egyes európai tevékenységeit a brit EU-tagság megszűnése miatt.

A Goldman Sachs európai központja – számos más nemzetközi bankcsoportéhoz hasonlóan – jelenleg Londonban van, ahol a cég több mint hatezer alkalmazottat foglalkoztat.
Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs – a JP Morgan után a második legnagyobb amerikai bankcsoport – vezérigazgatója hétfői Twitter-üzenetében közölte: a GS folytatja ugyan új londoni irodaházának beruházását, és “remélhetőleg” az épületet meg is tudja tölteni alkalmazottaival, hozzátette ugyanakkor, hogy ebben a kérdésben a cégnek “oly sok mindenre” nincs befolyása.
Rövid üzenetét a #Brexit hívószóval zárta.
A Goldman Sachs új, több mint 100 ezer négyzetméter hasznos területű londoni központja a Holborn városrészben épül, és a tervek szerint 2019-ben készül el, éppen abban az évben, amikor a brit EU-tagság várhatóan megszűnik.
Blankfein nem egészen két héten belül másodszor utalt arra, hogy a Brexit miatt a Goldman Sachs meggondolhatja elkötelezettségét londoni jelenléte mellett.
Október 19-én ugyancsak a Twitteren közölte, hogy Frankfurtban járt, ahol “remek” tárgyalásokat tartott, “az időjárás is nagyszerű volt”, és nagyon jól érezte magát. Blankfein szerint mindez azért is jó dolog, mert a jövőben “még sokkal több időt” fog Frankfurtban tölteni.
A Goldman Sachs vezére azt az üzenetet is a #Brexit hívószóval zárta.
Nemrégiben a JP Morgan is közölte, hogy fontolóra vette több száz londoni munkahely áttelepítését Dublinba, Frankfurtba és Luxemburgba.
A JP Morgan londoni központjában jelenleg 16 ezren dolgoznak. A ház azonban csak az egyike a Cityben megtelepült óriási pénzügyi munkaadóknak, és az utóbbi időszakban más nagy bankcsoportok is jelezték – köztük a Deutsche Bank, a Morgan Stanley és a Standard Chartered -, hogy a brit EU-tagság megszűnésére készülve terveket dolgoztak ki több száz vagy több ezer munkahely áttelepítésére Londonból más európai pénzügyi központokba.     A londoni pénzügyi szolgáltatók elsősorban attól tartanak, hogy a brit EU-tagság megszűnése után elveszíthetik az euróövezeti piacokra szóló passporting-jogokat, vagyis szolgáltatásnyújtási engedélyeiket, különös tekintettel arra, hogy a brit kormány tervei szerint Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével egy időben kilépne az Európai Unió egységes belső piacáról is.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a passporting-jogok elveszítésének katasztrofális hatása lenne a City pénzügyi szektorának működésére.
A Centre for London nevű, a londoni gazdasági folyamatokra összpontosító elemzőház nemrégiben erről összeállított 98 oldalas tanulmányában kimutatta, hogy London teljes exportján belül a pénzügyi és egyéb kapcsolódó szolgáltatások exportjának értéke egyetlen évtized alatt a kétszeresére bővült, és ma már eléri az évi 100 milliárd fontot (350 ezer milliárd forintot).
Az elemzés szerint a londoni export 50 százalékát a pénzügyi és üzleti szolgáltatások exportja adja.
A Centre for London elemzőinek számításai szerint ha London pénzügyi központja elveszíti hozzáférését az Európai Unió egységes belső piacához, az akár 70 ezer citybeli pénzügyi szolgáltatási munkahely megszűnéséhez is vezethet, ami “katasztrófával” érne fel.
A City pénzügyi szolgáltatási központja jelenleg közvetlenül 350 ezer, közvetve ennél kétszer több alkalmazottat foglalkoztat.

Forrás: MTI / Kép:  vg.hu    /

További Hírek:

Leave a Comment