You are here
Pozitívra javította Görögország besorolásának kilátását a Standard & Poor’s Nagyvilág 

Pozitívra javította Görögország besorolásának kilátását a Standard & Poor’s

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Görögország “B mínusz” szintű államadós-osztályzatának kilátását pénteken a Standard & Poor’s.

A nemzetközi hitelminősítő a péntek este Londonban bejelentett lépést elsősorban azzal a véleményével indokolta, hogy a beinduló gazdasági fellendülés, valamint a már elfogadott költségvetési reformok és az adóssághelyzet további könnyítése nyomán a 2020-ig terjedő időszakban várhatóan csökken a hazai össztermékhez (GDP) mért görög államadósság-ráta és az adósságszolgálat költségterhe is.
A Standard & Poor’s közölte: a most megadott pozitív kilátás a következő tizenkét hónapra legalább egyharmados eséllyel valószínűsíti a görög szuverén besorolás javítását.
A múlt hónap végén egy másik nagy hitelminősítő, a Moody’s Investors Service már felminősítette Görögországot. A cég a kiigazítási program második felülvizsgálatának befejeződésével, valamint a javuló költségvetési helyzettel és a gazdasági stabilizációra utaló jelekkel indokolta a döntést.
A Moody’s az addigi “Caa3”-ról egy fokozattal “Caa2”-re javította a hosszú futamú görög adósosztályzatot, és az új besoroláson szintén további felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást hagyott érvényben.
A görög államadósság-besorolás azonban mindkét cégnél továbbra is mélyen a spekulatív sávban van, messze a befektetési ajánlású osztályzati kategória alapszintjétől.
A Standard & Poor’s a görög osztályzati kilátás pénteki javításához fűzött indoklásában kiemelte: várakozása szerint a 2017-2020 közötti időszakban Görögország évente átlagosan 3 százalékos GDP-arányos elsődleges többletet ér el államháztartási egyenlegében, és ezt évi átlagban 2,8 százalékos nominális GDP-növekedés kíséri.
Mindezek alapján a Standard & Poor’s elemzői azzal számolnak, hogy a hazai össztermékhez mért görög államadósság-ráta 2020-ig 158 százalékra csökken a tavaly mért 179 százalékról.
Más nagy londoni házak jóval kevésbé derűlátó módon ítélik meg a görög stabilizációs program kilátásait.

Forrás: MTI / Kép:  napi.hu    /

További Hírek:

Leave a Comment