You are here
Gyilkos szoknyák és halál szakállfésülés közben – az életveszélyes 19. századi divat Life in the UK UK 

Gyilkos szoknyák és halál szakállfésülés közben – az életveszélyes 19. századi divat

Henry Wadsworth Longfellow felesége, Fanny 1861-ben egy délután békésen üldögélt otthonában, amikor ruhája egyszer csak lángra kapott. Égési sérülései annyira súlyosnak bizonyultak, hogy másnap meghalt. A gyászjelentés szerint egy gyufa vagy egy égő papírdarab okozta a tüzet. Ebben az időben ez korántsem volt szokatlan módja a halálnak. Ekkoriban még gyertyák, petróleumlámpák és a kandallóban égő tűz biztosította az otthonok világítását és fűtését, és a nők bő szoknyái és tüllruhái komoly tűzveszélyt jelentettek.
A kalapkészítés veszélyei

Nem ez jelentette azonban az egyetlen veszélyforrást – olvasható a National Geographic cikkében. Az anilinfestékkel készült zokniktól begyulladt az emberek lába, a ruhagyári dolgozókon pedig gyakran fekélyek jelentek meg. A nők az ólomtartalmú sminktől olyan idegsérüléseket szenvedtek, hogy nem tudták felemelni a kezüket. A celluloidfésűk túl magas hőmérsékleten akár fel is robbanhattak. Pittsburgh-ben egy férfi hosszú, ősz szakállának fésülése közben vesztette életét, Brooklynban pedig felrobbant egy fésűgyár.

A kor legdivatosabb ruhadarabjai, kiegészítői és szépítkezési eszközei közül a legtöbb olyan kémiai anyagok felhasználásával készült, amelyeket manapság már egyértelműen mérgezőként ismerünk. Elsősorban azonban nem viselői, hanem készítői szenvedtek a halálos tárgyaktól. A veszélyeztetettek egyik csoportja a kalaposoké volt, mivel sokan higanymérgezést kaptak munkájuk során, amely akár halálos is lehetett. A 18-19. században sok kalap nyúlszőrből készült, amelynek nemezzel való összetapasztásához higanyra volt szükség.

Mint Alison Matthews, a Fashion Victims: The Dangers of Dress Past and Present című könyv szerzője kifejtette, a higany különösen belélegzés esetén volt veszélyes, mivel egyenesen az agyba jutott. Először neuromotoros problémák adódtak, például az áldozat elkezdett remegni. A connecticuti kalapkészítő városban, Danburyben a jelenséget „Danbury-rázkódásnak” nevezték. Emellett a kalapkészítőknek lelki problémái is adódhattak: sokan nagyon félénkek, paranoiásak lettek. Amikor orvosok meglátogatták a kalaposműhelyeket, az iparosok azt hitték, megfigyelik őket, ledobták a szerszámaikat, és rettentő mérgesek lettek. Sokuknak voltak kardiorespiratorikus problémáik, voltak, akiknek kihullottak a fogai, és fiatalon meghaltak.

A veszélyekről mindenki tudott, de általában csak úgy tekintettek rájuk, mint munkával járó kockázatra, a kalapot viselőknek pedig nem kellett ilyesmitől tartaniuk, mivel a bélés megvédte őket. Az ily módon történő kalapkészítést sohasem tiltották be Nagy-Britanniában, és a veszélyes munka csak az 1960-as években tűnt el, amikor a férfikalap kiment a divatból.

Forrás: Idegenvezetes London / Kép: Mult-kor /

További Hírek:

Leave a Comment