You are here
Hatékonyabbá teszi a keresőjét a Google Tech 

Hatékonyabbá teszi a keresőjét a Google

A mobilokra tervezett kiadásuk alapján indexeli majd a webhelyeket.

Pár évvel ezelőttig az internetes keresések döntő többségét számítógépekről hajtották végre a netezők, azonban mostanra átvették a vezetést a mobileszközök. Ez új kihívás elé állította a keresőmotorokat, hiszen nagyon fontossá vált, hogy mobilokon is a lehető legrelevánsabb találatokat jelenítsék meg.

A probléma abban áll, hogy rengeteg webhely erősen eltérő tartalmat nyújt a számítógépes és a mobilos látogatói számára, viszont a keresőmotorok tipikusan a weblapok számítógépekre szánt változatait indexelik. A Google már jó ideje a webhelyek számítógépes és mobilos verzióit is indexeli, azonban a jövőben szeretné egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni a jelenlegi szisztémát: a keresési találatokat összeállító algoritmusok az éppen használt eszköz típusától függetlenül nagyobb súlyt adnának a mobilos indexelésből származó információknak.

Erről az erőfeszítésről először 2016 novemberében számolt be a vállalat, most pedig azt is közölte, hogy az elmúlt bő egy évben sikeres teszteket hajtott végre, már számos webhely esetében használja hangsúlyosan a mobilos indexelési adatokat. Ettől függetlenül széles körben még nem vezeti be az új rangsorolási algoritmusokat, ugyanis rengeteg webhely nem megfelelő kialakítású, például mobilokon sokkal kevesebb információt mutatnak.

Éppen ezért a cég most szeretné felhívni a webfejlesztők figyelmét, hogy készítsék fel a webhelyeiket az új típusú tartalomindexelésre, nehogy a későbbiekben rosszabb pozíciókat kapjanak a keresési találatokban.

A vállalat számos tippet is adott, hogy mit érdemes ellenőrizni, mire kell odafigyelni, ezeket ebben az angol nyelvű blogbejegyzésében olvashatják át a fejlesztők.

 
Forrás: Origo

További Hírek:

Leave a Comment