You are here
A héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody’s Investors Service.       Nagyvilág Pénzügy 

A héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody’s Investors Service.     

A nemzetközi hitelminősítő az Európai Unió előírásainak megfelelően – a többi hitelminősítőhöz hasonlóan – előre összeállította az európai  államadós-osztályzatok áttekintésének idei menetrendjét, és a magyar szuverén osztályzat idei harmadik, egyben utolsó potenciális felülvizsgálati időpontját október 20-ára, péntekre tűzte ki.
A Moody’s – ha végrehajt bármilyen módosítást – a kialakult gyakorlatnak megfelelően pénteken késő éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után jelenti be döntését Londonban.
A cég az általa alkalmazott felülvizsgálati eljárásrend alapján az idei évre is három időpontot jelölt ki: felülvizsgálati menetrendjében Magyarország először március 3-án, másodszor július 7-én szerepelt, és pénteken kerül harmadszor is sorra.
A márciusi és a júliusi időpontokban a Moody’s nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását, így akkor nem jelentett be osztályzatmódosítást sem.
Ez nem is kötelező a kitűzött időpontokban. Az EU csak annak előzetes beterjesztését írja elő a hitelminősítőknek, hogy az adott évben mikor kívánják végrehajtani az uniós államadósok besorolásainak felülvizsgálatát, de azt nem, hogy a kijelölt időpontokban módosítsák is a soron következő országok adósosztályzatait vagy azok kilátását.
A Moody’s listáján Magyarország adósosztályzata így továbbra is “Baa3”, stabil kilátással.
A cég által érvényben tartott magyar szuverén besorolás a befektetési ajánlású kategória alapszintje, és azonos a másik két nagy hitelminősítő, a Standard & Poor’s és a Fitch Ratings “BBB mínusz” szintű hosszú távú magyar államadós-osztályzatával.
A Moody’s tavaly november 4-én emelte vissza a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a magyar kormány elkötelezett az államadósság-teher csökkentése mellett, javul a magyar szuverén adósságállomány szerkezete és ezáltal csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége.
A Standard & Poor’s tavaly szeptemberben, a Fitch Ratings tavaly májusban sorolta át a befektetési ajánlású osztályzati kategóriába a magyar államadósságot.
A Standard & Poor’s viszont – egyedüliként a három nagy cég közül – augusztus óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást tart érvényben a magyar államadós-osztályzatra. Az S&P augusztus 25-én javította pozitívra a kilátást az addigi stabilról, mindenekelőtt azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy a magyar reálgazdasági és külső fizetési mérőszámok javulása elősegítheti a pénzügyi szektorban zajló javulási folyamat folytatódását.
E folyamatot a Moody’s is kedvezően ítéli meg: a cég tavaly júniusban pozitívra javította a magyar bankrendszerre adott kilátását. E pozitív kilátást a hitelminősítő a múlt hónap végén megerősítette, és ehhez fűzött elemzésében kiemelte, hogy várakozása szerint a szektorszintű nem teljesítő kinnlevőség-ráta a teljes hitelportfolió 9 százaléka körüli szintre csökken 2018 végéig a tavalyi év végén mért 14,7 százalékról.
A Moody’s hangsúlyozta azt a véleményét is, hogy a devizaalapú lakossági hitelek két évvel ezelőtti átváltása megszüntette a forint esetleges meredek leértékelődéséből eredő banki hitelkockázatokat a lakossági szektorban.

Forrás: MTI / Kép:  gazdasagportal.hu    /

További Hírek:

Leave a Comment