You are here
Hétfői program: Notting Hill Karnevál UK 

Hétfői program: Notting Hill Karnevál

Minden évben, augusztus utolsó hétvégéjén rendezik Londonban Európa legnagyobb utcai karneválját – világviszonyatban pedig a második legnagyobbat, közvetlenül Rio után – a nyugat londoni Notting Hill metró megállóhoz közeli utcákban.
A vigasság két napon keresztül tart, a vasárnap a gyerekeké, míg a hétfő a felnőtteknek van fenntartva. A kavalkád fő attrakciója a színpompás felvonulás, amikor különböző csoportok táncos bemutatkozót tartanak az utcákon vonulva az elmaradhatatlan dübörgő karibi ritmusokra.
A karnevál 1964-ben de sokak szerint inkább 1966-ban indult, mint békés válasz az akkoriban a városban tomboló rasszista megnyilvánulásokra, melyek elsősorban a karibi bevándorlók ellen irányultak. Mára a vigasság igencsak kinőtte kezdeti méreteit – évente hozzávetőleg 2 millió ember fordul itt meg – és valóban sikerült egy csipetnyi fűszert kevernie London egyébként sem unalmas napjaiba.
Néhány érdekes tény a karnevállal kapcsolatban:
– a látogatók csupán 20%-át teszik ki turisták, a nézők nagy részét a londoniak alkotják
– 40 helyen vannak a hatalmas hangszórók felállítva, de van 70 kisebb-nagyobb színpad is az előadók számára előkészítve
– évente hozzávetőleg 15 000 kézzel készült kosztüm kerül bemutatásra melyeken egész évben dolgoznak a résztvevők
A fő attrakciónak számító 3,5 kilométer hosszú karneváli felvonulás hétfőn délelőtt 9.30-kor indul, ami valóban egy felejthetetlen élmény. A csendrendelet miatt este 19.00 óráig szólhat a zene, utána indul a szintén embert próbáló takarítás.

Forrás: Idegenvezetes London /

További Hírek:

Leave a Comment