You are here
Így fog kinézni az emberi faj 1000 év múlva Érdekességek 

Így fog kinézni az emberi faj 1000 év múlva

Jövőkutatók folyamatosan kutatják, hova tarta az emberiség, hová fejlődik. Szerintük szinte biztosra vehető, hogy az átlag ember jóval magasabb lesz a jövőben, mint ma. Az átlagmagasság az utóbbi 130 évben folyamatosan nő: míg az 1880-as években 170 cm volt, manapság már 177 cm.

Valószínűleg gépek fogják növelni a hallásunkat, a látásunkat és az általános egészségünket. Ezekre már manapság is akad példa: a hallássérültek számára kapható speciális készülékek, illetve oregoni tudósok kísérleteznek a bionikus szemmel, ami lehetővé tenné, hogy a vakok lássanak. Az is elképzelhető, hogy a jövőben gépek segítenek majd látni mindenki számára az infra- és a röntgensugarakat.

De nem csak a külsőnk fog megváltozni: a génjeink is tovább fejlődnek. Oxfordi tudósok felfedezték, hogy Dél-Afrika AIDS sújtotta területein a HIV vírussal fertőzött gyermekek teljesen egészségesek, mert egy gén megvédi őket a vírustól. A jövőben feltehetőleg képesek leszünk majd befolyásolni a génjeinket, hogy ezáltal védve legyünk bizonyos betegségektől. Akár az öregedés folyamatát is vissza tudjuk majd fordítani.

Ami szintén befolyásolja majd az emberiség fejlődését, ha emberek egy csoportja letelepszik a Marson. A Marsra 66%-kal kevesebb a napfény jut, mint a Földre, ezért a pupillánk nagyobb lesz. A marsi ember jóval magasabbra nőhet majd, mint bárki a Földön, mert a Marson 62%-kal kisebb a garvitáció.

De a legjelentősebb változás az lesz a jövőben, hogy halhatatlanok leszünk. De nem úgy, ahogy most képzeljük. Valószínű a tudatunkat le tudjuk majd tölteni gépekre. Erre már ma is folynak kísérletek Kínában: fejátültetéseket végeznek állatokon, hogy lássák, ezzel a tudatot is át tudják-e ültetni. Ha ez sikerül, nem kérdés, hogy jönnek majd az emberkísérletek…

Bármi is történjen az elkövetkező 1000 évben – akár gépek fognak minket segíteni, vagy azokká válunk – egy dolog biztos: az emberi faj folyamatosan változik. Minél gyorsabban változunk, és minél távolabb megyünk a Földtől, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy az emberiség ne haljon ki.

Video: www.businessinsider.com.au

Forrás: Blikk / businessinsider.com.au

További Hírek:

Leave a Comment