You are here
Iráni atomprogram – Közös közleményben fejezte ki aggodalmát London, Berlin és Párizs Nagyvilág 

Iráni atomprogram – Közös közleményben fejezte ki aggodalmát London, Berlin és Párizs

Közös közleményben fejezte ki aggodalmát az iráni nukleáris megállapodás ügyében Donald Trump amerikai elnök által pénteken bejelentett intézkedések lehetséges következményei miatt a brit, a német és a francia kormány.

Donald Trumpnak október 15-éig kellett volna aláírnia a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja a szerződésben foglaltakat. Az amerikai elnök azonban pénteken elutasította az esedékes aláírást.
A londoni miniszterelnöki hivatal által péntek este kiadott, Trump bejelentésére reagáló közlemény szerint az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország vezetői továbbra is elkötelezetten vallják, hogy az Iránnal kötött egyezményt az összes aláíró országnak maradéktalanul végre kell hajtania, mert ezt diktálja az érintett hatalmak közös nemzetbiztonsági érdeke.
A Downing Street által ismertetett nyilatkozat szerint az iráni nukleáris egyezmény tizenhárom évi diplomáciai munka eredménye, és megkötése jelentős lépés volt annak megakadályozására, hogy Irán a nukleáris fejlesztési programot katonai célok szolgálatába állítsa.
A brit, a német és a francia kormány a közös közleményben felhívja a figyelmet arra, hogy az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadott határozatban hagyta jóvá, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség pedig hosszú távú megfigyelési programja alapján ismételten igazolta, hogy Irán eleget tesz az egyezményben foglaltaknak.
Mindezek alapján a közleményt kiadó három európai hatalom arra biztatja az amerikai kormányt és a kongresszust, hogy mielőtt bármiféle olyan lépést tesz, amely az egyezmény gyengítéséhez vezethet – ilyen lépés lehet például az Irán ellen korábban bevezetett, de a megállapodás értelmében feloldott szankciók újbóli bevezetése -, vegye fontolóra, hogy ennek milyen következményei lehetnek az Egyesült Államok és szövetségesei biztonságára.
A közös felhívás szerint London, Berlin és Párizs készen áll további megfelelő intézkedések megtételére a felmerült problémák megoldása végett, szoros együttműködésben az Egyesült Államokkal és az összes érintett partnerországgal, Irántól pedig azt kéri, hogy kezdjen konstruktív párbeszédet a destabilizáló hatású cselekmények leállítása és a tárgyalásos megoldás érdekében.
A közös közlemény szerint a brit, a német és a francia kormány elkötelezett az iráni nukleáris megállapodás fenntartása mellett, és mindhárom ország felkérte külügyminiszterét, hogy az Egyesült Államokkal közösen tekintse át, miként lehet e kérdésben előrelépni.

Forrás: MTI / Kép:   szatmar.ro   /

További Hírek:

Leave a Comment