You are here
Kétszeresére emelkedett a legszennyezőbb járművek londoni behajtási díja       Hasznos UK 

Kétszeresére emelkedett a legszennyezőbb járművek londoni behajtási díja    

Csaknem a kétszeresére, 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj a régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek számára. A londoni polgármester, Sadiq Khan által elrendelt intézkedés alapján a 2006 előtt gyártott benzin- és dízelüzemű magángépkocsik tulajdonosainak 10 font szennyezési pótdíjat kell fizetniük minden egyes alkalommal, amikor hétköznap reggel hét és este hat óra között behajtanak a díjasított belvárosi övezetbe.... Read More
AZ EP megszavazta, hogy ingyenes wifi-hozzáférési pontokat létesítsenek Európa-szerte EU Hasznos 

AZ EP megszavazta, hogy ingyenes wifi-hozzáférési pontokat létesítsenek Európa-szerte

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta Európa közterületein ingyenesen használható vezeték nélküli internethálózat (wifi) kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás első csomagját – közölte az EP sajtószolgálata kedden. A Digitális Unió kiteljesítését szolgáló, az EP képviselők által 582 szavazattal 98 ellenében 9 tartózkodással elfogadott kezdeményezés célja, hogy a közterületeken és közintézményekben mindenki ingyenesen, jó minőségű internethez férjen hozzá. Az EU... Read More
Tíz másodperc alatt mutatja ki a rákos szövetet egy új “toll” Hasznos 

Tíz másodperc alatt mutatja ki a rákos szövetet egy új “toll”

Tíz másodperc alatt azonosítja a rákos szövetet egy toll formájú kézi műszer, amelyet a Texasi Egyetem tudósai fejlesztettek ki – tudósított a BBC hírportálja csütörtökön. A kutatók szerint a műszer “gyorsabbá, biztonságosabbá és pontosabbá” teheti a daganat eltávolítását. Azt remélik, használatával elkerülhető, hogy a beteg szövet maradványai a szervezetben maradjanak – írták a Science Traslational Medicine című szaklapban. A tesztek... Read More
Közvetlen repülőjáratot indít az észak-spanyolországi Santanderbe Budapestről a Ryanair Hasznos 

Közvetlen repülőjáratot indít az észak-spanyolországi Santanderbe Budapestről a Ryanair

Közvetlen repülőjáratot indít az észak-spanyolországi Santanderbe Budapestről a Ryanair jövő áprilistól – olvasható a kantábriai autonóm kormány internetes oldalán. A tájékoztatás szerint már idén szeptembertől foglalhatók jegyek az első járatokra. A légitársaság hetente kétszer közlekedik majd a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a santanderi Seve Ballesteros Repülőtér között. Francisco Martín, a regionális kormány turizmusért és kereskedelemért felelős tanácsosa szerint... Read More
Négy év elteltével is véd a mogyoróallergia ellen egy új kezelés Hasznos 

Négy év elteltével is véd a mogyoróallergia ellen egy új kezelés

  Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, amelyet ausztrál kutatók dolgoztak ki. A Murdoch Children’s Research Institute (MCRI) szakemberei 18 hónapon át adtak be naponta egy probiotikumot (Lactobacillus rhamnosus), valamint egy mogyoróban lévő fehérjét a mogyoróval szembeni súlyos túlérzékenységet mutató gyerekeknek – írta a BBC News. A The Lancet Child &... Read More
Trükkök, hogy biztosan a legfinomabb dinnyét válasszuk Hasznos 

Trükkök, hogy biztosan a legfinomabb dinnyét válasszuk

Mire kell figyelnünk, hogy valóban ízes dinnyét válasszunk? Egy hevesi dinnyetermesztő árulta el a trükköket, ám ha mégsem bízunk a megérzésünkben, letölthetünk a telefonunkra egy dinnyekopogtató alkalmazást is. A görögdinnye (latin nevén: Citrullus lanatus) egy misztikus, sehová nem sorolható növény: gyümölcsként ismerjük, szár típusát tekintve mégis a zöldségfélék közé sorolható, ráadásul a tökfélék (Cucurbitaceae) családjába tartozik. A dinnye fajtákat, külső... Read More
Érdemes tudni: Londonban SMS-ben is kérhetünk segítséget ha szükséges! Hasznos UK 

Érdemes tudni: Londonban SMS-ben is kérhetünk segítséget ha szükséges!

’Sohasem lehet tudni’ – hányszor hallottuk már ezt a mondatot vajon? Amit most említek szintén egy sohasem-lehet-tudni kategória de talán nem haszontalan. Érdemes tudni róla, hogyha olyan szituációba kerülünk amikor nem tudunk vagy nem lehet telefonálni, akkor SMS-ben is kérhetünk segíséget a központi segélyhívó számon, a 999-en. Hogy a bajban küldhessünk segélyüzenetet, előre regisztrálni kell a telefonunkat a rendszerben. A... Read More
Bázelbe és Stavangerbe indít járatot a Wizz Air Budapestről Hasznos 

Bázelbe és Stavangerbe indít járatot a Wizz Air Budapestről

A svájci Bázelbe és a norvégiai Stavangerbe indít járatot a 2018-as nyári menetrendben a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság – jelentette be Váradi József vezérigazgató csütörtökön Budapesten. Bázelbe márciustól hetente ötször, Stavangerbe pedig májustól hetente kétszer indulnak majd a légitársaság gépei. Váradi József hangsúlyozta, hogy két új Airbus A321-es gépet állomásoztatnak jövő tavasztól Budapesten, amelyek segítségével jelentősen, 20 százalékkal... Read More
Nagy bejelentést tett a Coca Cola: sokak kedvenc itala tűnik el Hasznos 

Nagy bejelentést tett a Coca Cola: sokak kedvenc itala tűnik el

Évekig a Coca Cola cukormentes üdítőitalának tökéletesítésén dolgoztak: most az ötéves kutatás után a népszerű innivalót felváltja egy új recept szerint készülő, egészségesebb üdítő. Az új, továbbfejlesztett üdítőital, azaz a Coca Cola No Sugar felváltja a jól megszokott Coca-Cola Zerót. A fejlesztés során arra törekedtek, hogy az innivaló minél inkább hasonlítson az eredeti, cukros Coca Cola Classic-ra, de cukormentes változatban... Read More
Óriási úszó naperőmű lépett működésbe Kínában Hasznos 

Óriási úszó naperőmű lépett működésbe Kínában

Működik a világ legnagyobb vízen lebegő naperőműve Kínában. A Sungrow cég által épített létesítmény 40 MW teljesítményű és egy 4-10 méter mély tavon foglal helyet. Habár egykor Kína volt a világ legnagyobb szén-dioxid kibocsájtója, politikája 180 fokos fordulatot vett és ma már egyre inkább a megújuló energiaforrásokra fekteti a hangsúlyt. A hatalmas vízi „napelem-parkot” most sikeresen csatlakoztatták a kínai Huainan... Read More
Megépült India leghosszabb hídja Hasznos 

Megépült India leghosszabb hídja

India megnyitja a napokban azt a 9,5 kilométeres hídat, amely összekapcsolja a vitatott hovatartozású Arucanchal Pradesht India keleti részével. India leghosszabb hídja a Dhola Sadiya híd a Lohit folyó fölött fut végig, még 2011-ben kezdték el építeni. A hídépítő cég vezetője elmondta, hogy az építkezést nagyban lassította a kompenzációs kérdések megvitatása is. A látványos hídnak köszönhetően a turizmus is fellendülhet... Read More
Elindította budapesti járatát az angol Flybe légitársaság Hasznos UK 

Elindította budapesti járatát az angol Flybe légitársaság

Járatot indított London-Southend és Budapest között az angol regionális Flybe légitársaság, a magyar fővárosból ezzel ötre nőtt az elérhető londoni repülőterek száma. Az első járat csütörtök délután landolt a ferihegyi repülőtéren, ahol a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték. A Budapest Airport közlése szerint Budapest és London között az elmúlt évben 1,5 millió utas közlekedett repülőgéppel, ez 14 százalékkal több, mint egy... Read More
Hogyan a leggyorsabb és legolcsóbb a londoni repterekre kijutni vagy onnan bejutni a városba? Hasznos Utazás 

Hogyan a leggyorsabb és legolcsóbb a londoni repterekre kijutni vagy onnan bejutni a városba?

Hogyan a leggyorsabb és legolcsóbb a londoni repterekre kijutni vagy onnan bejutni a városba? Utazni jó! Na de a reptérre kijutni avagy a reptérről a városba bejutni, már egy másik történet. Indul a turista szezon úgyhogy érdemes talán áttekinteni, hogy hogyan a legegyszerűbb vagy a legolcsóbb a londoni reptereket elérni. A városnak öt reptere van bár ebből három tulajdonképpen nem... Read More
Grafénszűrőt fejlesztettek ki a tengervíz ivóvízzé alakítására Hasznos 

Grafénszűrőt fejlesztettek ki a tengervíz ivóvízzé alakítására

Az egyedülálló fizikai tulajdonságokkal rendelkező grafén – egyetlen atomvastagságú grafitréteg – felhasználásával alkottak meg brit kutatók egy olyan szűrőt, amely képes eltávolítani a sót a tengervízből. A Manchesteri Egyetem kutatóinak fejlesztése több millió emberen tudna segíteni, akiknek nincs közvetlen hozzáférésük tiszta ivóvízhez – emlékeztetett a BBC News. A Nature Nanotechnology című folyóiratban közölt eredmények szerint a grafén-oxid-membránokról korábban már bebizonyosodott,... Read More
London is korlátozza egyes elektronikus eszközök felvitelét repülőgépekre Hasznos 

London is korlátozza egyes elektronikus eszközök felvitelét repülőgépekre

A brit kormány korlátozza bizonyos elektronikus eszközök fedélzeti szállítását egyes országokból brit repülőterek felé tartó polgári repülőgépeken. Az intézkedést nem sokkal a hasonló amerikai lépések bejelentése után ismertette a Downing Street szóvivője. A londoni miniszterelnöki hivatal illetékese kedden közölte: az új repülésbiztonsági rendelkezés értelmében “normál méretű” mobiltelefonnál nagyobb elektronikus berendezések nem vihetők fel az utaskabinba a Törökországból, Libanonból, Jordániából, Egyiptomból,... Read More
Fapados járat indul Afrikába Hasznos 

Fapados járat indul Afrikába

Új járatot indít Budapestről Marrákesbe októbertől a Rynair a 2017-es téli menetrend részeként – jelentette be a társaság. Azt még nem lehet tudni, hogy a tervezett útvonalra mennyiért kínál majd jegyek az ír fapados társaság, csak azt, hogy hetente kétszer repülnek majd oda, és a hétvégén már benne lesz a foglalási rendszerben. A járatindítás alkalmából a Ryanair akciós jegyeket kínál... Read More
Tíz észak-amerikai városba indít diszkont járatot a Norwegian Európából Hasznos 

Tíz észak-amerikai városba indít diszkont járatot a Norwegian Európából

Tíz észak-amerikai városba indít diszkont járatot Európából a Norwegian Air Shuttle június közepétől, a kezdeti jegyárak 20 ezer forinttól indulnak – jelentette be a társaság csütörtökön. A norvég diszkont légitársaság New York és Boston-környéki másodlagos repülőterekről (Stewart, Providence és Bradley) heti 38 járatot indít Edinburgh-be, Corkba, Belfastba, Shannonba és Dublinba. A járatokat a hamarosan szolgálatba álló Boeing 737 MAX-8-as, keskenytörzsű... Read More
700 éves tradícióját megszakítva Párizsban nyitna kampuszt az Oxfordi Egyetem Brexit Hasznos 

700 éves tradícióját megszakítva Párizsban nyitna kampuszt az Oxfordi Egyetem

A Brexit hatására az Oxfordi Egyetem hétszáz éves hagyományával szakítva először tervezi egy külföldi kampusz megnyitását, mégpedig Franciaországban – adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap. A francia illetékesek a múlt héten találkoztak az oxfordi vezetőkkel, hogy a tervről tárgyaljanak. Az Oxfordi Egyetem a lépéssel azt szeretné biztosítani, hogy a Brexit után az európai uniós forrásokat egy párizsi szatellit... Read More
Kutyák és gazdik végre együtt utazhattak a repülőn Hasznos Utazás 

Kutyák és gazdik végre együtt utazhattak a repülőn

Egy japán légitársaság olyan járatot hirdetett, amelyen a kutyák a gazdikkal együtt repülhettek a fedélzeti utastérben a célállomásra. Az első kutyás járat pénteken startolt a Tokió közelében lévő Narita repülőtérről az ország délnyugati csücskében fekvő Kagosima felé. A repülőjegyet egy csomag részeként lehetett megvásárolni, amely a kétórás repülőúton kívül tartalmazta a kutyás szállás, valamint a városnézés árát is bérelt autóval.... Read More
Ingyenes Szórakozási lehetőségek Hasznos 

Ingyenes Szórakozási lehetőségek

Azt tudtátok, hogy London egyes kerületei a helyi lakosoknak bizonyos szórakozási lehetőségeket ingyen biztosítanak? Ha a következő kerületek egyikében éltek, érdemes kihasználni. Tower Hamlets – Tower of London látogatás £1-ért Az eljárás csupán annyi, hogy be kell íratkozz a helyi könyvtárba (Tower Hamlet Library), az ott kapott könyvtári olvasójegyeddel valamint egy nevedet és címedet igazoló irattal (ami lehet pl. bankszámla... Read More
Segélykérő számok Hasznos 

Segélykérő számok

999 – az elsődleges segélykérő szám Ezen az egy telefonszámon bármilyen segítséget kérhetünk az Egyesült Királyságban, akár mentőkre, rendőrségre, tűzoltókra vagy barlangi mentőkre is lenne szükségünk. Azonban fontos tudni hogy ezt a számot csak és kizárólag vészhelyzet esetén hívjuk, például baleset vagy rosszullét esetén, vagy ha éppen zajló bűncselekményt észlelünk. A hívás díjtalan és a szám még egy egyébként lezárt... Read More
Londonban a szabadtéri és fedett korcsolyapályák nyitvatartási idejei Hasznos UK Utazás 

Londonban a szabadtéri és fedett korcsolyapályák nyitvatartási idejei

Londonban a szabadtéri és fedett korcsolyapályák nyitvatartási idejei… de pontosan hol is? London még a téli időszakban is remek hely, a hidegtől eltekintve igazán varázslatos időt tölthetünk a városban ha egy kis kalandra vágyunk. Ezúttal nézzük meg, hogy hol lehet szabad ég alatt vagy fedett helyen korcsolyázni a városszerte ideiglenesen kialakított vagy állandó korcsolyapályák egyikén. A belépőjegyek helyszínenként változhatnak úgyhogy... Read More
Egy napos kirándulás: Twinings Tea Shop & Museum Érdekességek Hasznos UK Utazás 

Egy napos kirándulás: Twinings Tea Shop & Museum

A tea szeremeseinek: Twinings Tea Shop & Museum Bizonyára sokan vagyunk akik szeretjük egy kellemes csésze teával indítani a napot, ami itt Londonban szinte kötelező is, ugyanis az angol teakultúra világhíres. Az indiaiak és kínaiak után az angolok isszák a legtöbb teát – 165 millió csészét naponta. Tea történelmük egyik legidősebb és leginkább ismert márkája a Twinings, melyet olyannyira becsben... Read More
Új repülőjáratok indulnak Budapest és London között Hasznos 

Új repülőjáratok indulnak Budapest és London között

Új repülőjáratok indulnak a brit és a magyar főváros között 2017 májusában, amikor a magyar piacon új szereplőként fellépő brit Flybe elindítja Ferihegy és a london környéki Southend (SEN) repülőtér közötti járatait – közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel. A Flybe az új járatokkal a szabadidős utazókat, elsősorban a briteket célozza meg: számukra Budapest vonzó hosszú hétvégés célpont –... Read More
Újabb kolozsvári járatok beindítását jelentette be a Wizz Air Hasznos 

Újabb kolozsvári járatok beindítását jelentette be a Wizz Air

Négy új kolozsvári járat indítását jelentette be egy keddi kolozsvári sajtótájékoztatón Tamara Vallois, a Wizz Air magyar diszkont légitársaság kommunikációs igazgatója. Amint a Mediafax hírügynökség idézte, a légitársaság 2017 márciusától egy hatodik gépét is Kolozsváron állomásoztatja, és beindítja a stockholmi, pozsonyi larnakai és máltai járatát. Emellett növeli a repülések számát Kolozsvárról Londonba, Bázelbe, Dortmundba és Bergamóba. Azok a járatok közül,... Read More
Nonstop légijárat indul Ausztrália és London között Hasznos 

Nonstop légijárat indul Ausztrália és London között

A polgári repülés történetében először nonstop légijárat indul Ausztrália és London között. A Qantas ausztrál nemzeti légitársaság a BBC vasárnapi beszámolja szerint 2018 márciusában indítja a leszállás nélküli járatot a londoni Heathrow repülőtér és a nyugat-ausztráliai Perth nagyváros között. A 14 498 kilométeres távot a Qantas 236 személyes Boeing 787-9-es repülőgépei az előzetes számítások szerint 17 óra alatt teszik meg.... Read More
Megvan, hogy mikor indul a Northern és Piccaddilly metró vonalakon a hétvégi éjszakai szolgáltatás Hasznos UK 

Megvan, hogy mikor indul a Northern és Piccaddilly metró vonalakon a hétvégi éjszakai szolgáltatás

London polgármestere Sadiq Khan megerősítette mikor indul a Northern és Piccaddilly metró vonalakon a hétvégi éjszakai szolgáltatás Azt már bizonyára mindenki tudja, hogy Londonban a metró szolgáltatás a Victoria, a Central és a Jubilee line-on hétvégente már éjszaka is elérhető, azonban hamarosan csatlakozik két további metró vonal is: Northern line – 2016. november 18. Piccadilly line – 2016. december 16.... Read More
Az amerikai kontinens megszabadult a kanyarótól Egyéb Hasznos USA 

Az amerikai kontinens megszabadult a kanyarótól

Az amerikai kontinenst a világon elsőként nyilvánította kanyarómentesnek az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO). A bejelentést a kanyaró, a rubeola és a veleszületett rubeolaszindróma megszüntetéséért felelős nemzetközi szakértői bizottság tette a WHO Pánamerikai Egészségügyi Szervezetének (PAHO) 55. tanácskozásán, amely jelenleg is zajlik az amerikai országok egészségügyi minisztereinek részvételével. A kanyaró az ötödik, oltással megelőzhető vírusos betegség, melyet kiirtottak Amerikából: a himlőt... Read More
Tizenkét éves kor előtt érdemes gyerekkel külföldre költözni Hasznos 

Tizenkét éves kor előtt érdemes gyerekkel külföldre költözni

Legalább 2-3 évet tanácsos külföldön maradni, ha az szeretnénk, hogy a gyerek is profitáljon, és anyanyelvi szinten megtanulja a nyelvet. Ha pedig a magyarságát is megőriznénk, akkor még kamaszkor előtt haza is kell térni. Schrammel Ivett pszichológussal beszélgettem arról, mit érdemes a szülőknek figyelembe venni a külföldre költözés kapcsán. Nyelvtanulás, beilleszkedés, kétnyelvűség. Ivett maga is élt külföldön három kisgyerekkel. Az... Read More
Közel van már a 20 ezer forintos jegy Amerikába Hasznos 

Közel van már a 20 ezer forintos jegy Amerikába

Jövőre beváltja ígéretét a Norwegian, ha megérkeznek az új Boeingek. Úgy tűnik, a Norwegian hamarosan beváltja ígéretét, és 69 dollárért, azaz közel 20 ezer forintért át lehet majd repülni az Atlanti-óceánt. A norvég fapados légitársaság kereskedelmi igazgatója, Thomas Randell korábban ezt attól tette függővé, hogy a Boeing elkezdi nekik szállítani a tőlük megrendelt 100 darab Boeing 737 MAX 8 típusú... Read More
A legjobb átverés Londonban: 10 Downing Street Érdekességek Hasznos UK 

A legjobb átverés Londonban: 10 Downing Street

London leghíresebb házszáma minden bizonnyal a 10 Downing Street, itt lakik ugyanis a mindenkori brit miniszterelnök. Szinte minden városba látogató ismeri ezt a címet, látni azonban biztosan csak nagyon kevesen látták a bejáratot, lévén igencsak szigorúan őrzött területről beszélünk. Azonban mindenre van megoldás és Londonban az hogy a miniszterelnök lakása előtt fotóztassuk magunkat igazán nem számít megoldhatatlan feladatnak. Na persze... Read More
Egy új szer megállította a malária parazitájának szaporodását Hasznos 

Egy új szer megállította a malária parazitájának szaporodását

Mindössze egyetlen kis dózis is elegendő a maláriafertőzés korai szakaszában a kór hatékony kezelésére abból az új szerből, amelyet sikerrel teszteltek egereken a kutatók – számolt be róla a BBC. A szer egy enzimet céloz meg és kiirtja a maláriaparazitákat, mielőtt azok szaporodni tudnának a májban és nagy számban bejutnának a véráramba – írta a BBC News. A Massachusettsi Műszaki... Read More
A HPV-oltás felére csökkentette az új méhnyakrákos esetek számát Hasznos 

A HPV-oltás felére csökkentette az új méhnyakrákos esetek számát

A humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás a bevezetése óta eltelt tíz évben 50 százalékkal csökkentette az új méhnyakrákos esetek számát a vakcinát használó 130 országban és a szakemberek szerint negyven éven belül a HPV okozta összes ráktípust sikerülhet felszámolni. Az elsőként Ausztráliában bevezetett védőoltás a torokban és szájban kialakuló rákos betegségek ellen is véd nőknél és férfiaknál egyaránt – írta... Read More
Hogyan bérelj lakást Londonban? Hasznos UK 

Hogyan bérelj lakást Londonban?

Rendhagyó, kicsit megkésett poszt következik. Sokan sokféleképp írtak már róla. Itt most praktikusan, talán kicsit szájbarágósan, saját és ismerősök tapasztalataira alapozva következik egy tízpontos lista arról, hogyan érdemes nekivágni a lehetetlennek: jó szobát találni a brit fővárosban. 0. Kezdjük a legfontosabbal: ne gyere ki Londonba úgy, hogy nincs pénzed. Ezt nem győzöm hangsúlyozni elégszer. Aki pénz nélkül érkezik, csupán egy... Read More
Hogyan tanuljunk nyelvet könnyen és gyorsan? Hasznos 

Hogyan tanuljunk nyelvet könnyen és gyorsan?

Mik azok a fázisok, amiken nem árt keresztülmenni, hogy valóban jól tudjunk egy másik nyelven kommunikálni? Nézzük meg, hogy tanultuk meg az anyanyelvünket: 
Anyukánk beszélt hozzánk vélhetően rengeteget, hallottuk a nyelvet, de mielőtt megszólaltunk volna, hónapokig csak hallgattuk mi folyik a környezetünkben, de a legfontosabb az volt, hogy rá voltunk kényszerítve arra, hogy a lehető leghamarabb megtanuljunk beszélni, érthetően kifejezzük... Read More
Fontos információ a Spanyolországba utazóknak! Hasznos Utazás 

Fontos információ a Spanyolországba utazóknak!

Akár 700 euróra is büntethetik azokat a gandiai nyaralókat, akik órákra lefoglalják törülközőjükkel a tengerpart legjobb helyeit anélkül, hogy lemennének fürdeni. Törülközőháború van kibontakozóban Spanyolország egyik legszebb nyaralóhelyén, a Valenciától délre fekvő Gandiában. A helyi hatóságok ugyanis megelégelték, hogy sok nyaraló fittyet hány a bérelhető napernyőkre és napozóágyakra, és törülközőkkel napokra lefoglalja a homokos tengerpart legszebb helyeit közvetlenül a vízparton.... Read More
5 fontos szabály hosszú utazáskor (x) Hasznos Utazás 

5 fontos szabály hosszú utazáskor (x)

Busszal a bolgár tengerpartra, vagy autóval Horvátországba – évről évre nyaralók ezrei vágnak neki négy keréken vakációjuk vágyott célpontjai felé. Pedig egy ilyen, hosszú országúti túra nem mentes a kockázatoktól. Ezúttal mégsem a közúti balesetekre szeretnénk figyelmeztetni az utazókat, hanem egy egészen másfajta veszélyre! A hosszas üldögélés egy helyben, izzadva a melegben nem kedvez az érrendszerünknek. A visszeres betegek tudják... Read More
Váratlan eredményeket értek el megbénult pácienseknél, akiket robotikus vázzal tanítottak járni Hasznos 

Váratlan eredményeket értek el megbénult pácienseknél, akiket robotikus vázzal tanítottak járni

A tudósok számára is meglepő eredményeket értek el nyolc 3-13 éve megbénult betegnél, akiket egy különleges tréning keretében egy évig járni tanítottak egy fejükre adott érzékelősisak és robotikus külső váz segítségével: mindegyik páciens tapintásérzékelésében és izomműködésében is javulást tapasztaltak. A Sao Pauló-i AASDAP Idegrehabilitációs Laboratóriumban végzett kutatást Miguel Nicolelis amerikai tudós vezette. Az egyéves programnak az volt a célja, hogy... Read More
CSAK A NYELVÜKET FIGYELJÉK! Hasznos 

CSAK A NYELVÜKET FIGYELJÉK!

A nyelvtanulás hatalmas kaland, mégis sokan félnek belevágni. Pedig rengeteg érvünk van a soknyelvűség mellett, és néhány kipróbált praktikával semmi sem lehetetlen. „Magyarország számomra Európa útkereszteződése. A nyugati és a keleti, az északi és a déli kulturális elemek itt találkoznak, de elég csak az évszakokat nézni: a tél kis túlzással itt olyan, mint Skandináviában, a nyár meg mint a mediterrán... Read More
Három halálos kór ellen is hatásos lehet egy új szer Hasznos 

Három halálos kór ellen is hatásos lehet egy új szer

Három halálos betegség, az afrikai álomkór, a Chagas-kór és a leishmaniasis ellen lehet hatásos egy új szer az állatokon végzett tesztek alapján – tudósított a BBC. A három kórt élősködő okozza és a szegény országokban élők millióit sújtja. A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány alapján az új reményt jelentő szer kifejlesztését hárommillió vegyület tesztelésével kezdték, most a biztonságát vizsgálják, mielőtt... Read More
Külföldön élőknek is itt a segítség – pár kattintás kell csak Hasznos 

Külföldön élőknek is itt a segítség – pár kattintás kell csak

A KEKKH által megalkotott Webes ügysegéd nem csak az itthon, de a külföldön élő magyarok számára is kínál szolgáltatást, lehetőségük van arra, hogy elektronikus úton jelentsékbe, ha új helyre költöznek. A KEKKH weboldalán keresztül elérhető Webes ügysegédalkalmazásnak köszönhetően számos dolgot már elektronikusan is intézhetünk. Az Origo tesztelte a szolgáltatást, belevetettük magunkat az e-ügyintézés bugyraiba, így Önnek már nem kell bajlódnia... Read More
Jó tanuló helyett vállalkozót neveljen a gyerekből! Hasznos Vállalkozásfejlesztés 

Jó tanuló helyett vállalkozót neveljen a gyerekből!

Béna a gyereke franciából? Hadd legyen az, és az ég szerelmére, nehogy franciatanárt fogadjon neki, aki korrepetálja! Helyette figyeljék meg inkább, hogy miben ügyes, és azt a tulajdonságát fejlesszék. Legalább is ezt tanácsolja Cameron Herold, sikeres amerikai vállalkozó TED előadásában. Attól még, hogy a gyerek figyelemzavaros, bipoláris, vagy hiperaktív, és rossz tanuló, még simán lehet sikeres vállalkozó, aki nem bérrabszolgaként... Read More
Tehetséges diákok jelentkezését várják az MCC egyetemi programjának képzésére Hasznos 

Tehetséges diákok jelentkezését várják az MCC egyetemi programjának képzésére

Egyetemi tanulmányaikat idén kezdő diákok számára hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A hagyományos oktatást kiegészítő ingyenes képzésre augusztus 14-ig jelentkezhetnek azok az érdeklődők, akik budapesti egyetemek nappali tagozatán tanulnak tovább. A Mathias Corvinus Collegium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az egyéves juniorképzés célja, hogy a programban résztvevők tudásbeli különbségeit kiegyenlítve olyan alapot adjon, amelyet a diákok magabiztosan használhatnak későbbi... Read More
Amy Winehouse családja alkohol- és drogrehabilitációs központot hoz létre Hasznos 

Amy Winehouse családja alkohol- és drogrehabilitációs központot hoz létre

Alkohol- és kábítószer-függőségből felépülő fiatal nők számára hoz létre rehabilitációs központot a néhai Amy Winehouse brit énekesnő családjának alapítványa. Az augusztus 22-én nyíló kelet-londoni Amy’s Place egyszerre tizenhat, 18 és 30 év közötti nő befogadására lesz alkalmas – írta a BBC News. Az alapítvány szerint a központ segíteni fog lakóinak, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, “a lehető legjobb esélyt megadva számukra... Read More
A szoptatás világnapja – Az anyatejes táplálás fontosságára hívják fel a figyelmet Hasznos 

A szoptatás világnapja – Az anyatejes táplálás fontosságára hívják fel a figyelmet

Az anyatej természetes, speciális anyagai révén biztosítja a csecsemő aktuális tápanyagszükségletét, a szoptatás pedig megalapozza a kiegyensúlyozott fejlődést – hangsúlyozta Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium (ESZK) védőnői tagozatának vezetője az anyatejes táplálásról, a szoptatás világnapján tartott nemzetközi konferencián, Budapesten. Az ÁNTSZ ugyancsak a szoptatás fontosságára hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői... Read More
Országos CNG-kúthálózat épülhet ki Magyarországon 2018 végéig Hasznos 

Országos CNG-kúthálózat épülhet ki Magyarországon 2018 végéig

A következő két évben 39 új CNG (sűrített földgáz) töltőállomás épülhet Magyarországon, a Rajna-Duna, a kelet-mediterrán, valamint a mediterrán folyosó mentén, az Európai Unió tagállami küldötteiből álló bizottsága támogatta egyebek mellett ezt a projektet is – közölte a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE).     Az egyesület az MTI megkeresésére tájékoztatott arról is, hogy a projekt a Pannon Fuel Kft. által... Read More
Újraindultak Prágában 12 év után a magyar nyelvű katolikus szentmisék Hasznos 

Újraindultak Prágában 12 év után a magyar nyelvű katolikus szentmisék

Tizenkét év után vasárnap újra magyar nyelvű katolikus szentmisét tartottak Prágában. A magyar nyelvű szentmisék újraindítását évek óta kérték a csehországi magyar civil szervezetek. Dominik Duka prágai érsek közbenjárására július elsejétől két évre Prágába helyezték át Balga Zoltánt, aki korábban a felvidéki Ipolyviski plébánosa volt. Balga Zoltán, akinek csehországi megbízatása két évre szól, a szentmisén elmondta: a prágai bíborostól azt... Read More
A jövő év végén teljes körűen megkezdi működését a nemzeti sportinformációs rendszer Hasznos 

A jövő év végén teljes körűen megkezdi működését a nemzeti sportinformációs rendszer

– jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára Budapesten. Szabó Tünde elmondta: az adatbázis tartalmazza például a hatezer sportszervezet, a 16 ezer sporttal foglalkozó civilszervezet, 430 ezer sportoló, 15 ezer edző, sportoktató adatait, és bárki információhoz juthat majd a segítségével a sportolási lehetőségek teljes köréről. A sportlétesítmény-fejlesztések, a mindennapos testnevelés, az öt látványcsapatsportág és a tizenhat kiemelt sportág,... Read More
A beteg saját sejtjeiből növesztett bőrt ültettek át Spanyolországban Hasznos 

A beteg saját sejtjeiből növesztett bőrt ültettek át Spanyolországban

Spanyolországban elvégezték a világ első olyan bőrátültetését, amelyhez a beteg saját sejtjeiből növesztettek bőrt – jelentette be rendkívüli eredményét a granadai és sevillai orvosokból, kutatókból álló csoport a sikeres beavatkozást követően. A páciens – egy 29 éves fiatal nő – testének mintegy 70 százaléka égett meg egy lakástűzben még áprilisban, állapota válságos volt. Az orvosok az épen maradt bőrfelületből két... Read More
Az unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény aláírását sürgeti az Európai Bizottság Hasznos Vállalkozásfejlesztés 

Az unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény aláírását sürgeti az Európai Bizottság

A  Európai Unió és Kanada között kötendő, régóta húzódó szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) mihamarabbi aláírását sürgette az uniós tagállamok parlamentjei részéről Strasbourgban kiadott nyilatkozatában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – írta közleményében az uniós bizottság kedden.     A tájékoztatás szerint az unió és Kanada már 2014-ben megegyezett a szabadkereskedelmi megállapodás részleteiben, ugyanakkor a globalizáció európai hatásai miatt erősödő elégedetlenség gátolta a végrehajtását,... Read More
Járatokat indíthat Irán az európai légtérbe Hasznos 

Járatokat indíthat Irán az európai légtérbe

Az Európai Unió enyhített az iráni légitársaság ellen hozott korábbi korlátozásokon, az Iran Airnek lehetővé válik, hogy járatokat indítson Európába – jelentette be Brüsszelben Violeta Bulc közlekedésügyi uniós biztos csütörtökön.     Elmondta: a korlátozások enyhítését egy áprilisban sikeresen lefolytatott technikai vizsgálat tette lehetővé, így megnyílhat az európai légtér az Iran Air járatai számára.     A tájékoztatás szerint Irán Boeing 747-200, a Boeing... Read More
Elindította budapesti járatát az Air Canada Rouge Hasznos 

Elindította budapesti járatát az Air Canada Rouge

Elindította budapesti járatát az Air Canada Rouge, amely heti három alkalommal közlekedik közvetlenül Toronto és Budapest között. A szabadidős utazásokra szakosodott Air Canada Rouge szezonális jelleggel október 16-ig közlekedik a két város között, a repülőgépek hétfőn, szerdán és pénteken indulnak Kanadából és másnap érkeznek Budapestre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járat fogadásakor tartott sajtótájékoztatón kedden elmondta: a magyar-kanadai gazdasági... Read More
Egységes uniós okirat-szabályozást szavazott meg az Európai Parlament Hasznos 

Egységes uniós okirat-szabályozást szavazott meg az Európai Parlament

Az uniós tagországok állampolgárainak szabad mozgását elősegítő új szabályokat szavazott meg az Európai Parlament (EP) Strasbourgban,  plenáris ülésnapján, az új szabályok egyebek között az olyan hivatalos iratoknál, mint a születési, házassági anyakönyvi kivonat vagy erkölcsi bizonyítvány, megkönnyítik az eredetiség igazolását. Az uniós parlament tájékoztatása szerint az új rendelkezések nyomán a jövőben nem szükséges minden hivatalos iratot lefordítani, mert eleve egységes,... Read More
Kanadai kutatók új gyógymódja megállíthatja a szklerózis multiplex súlyosbodását Hasznos 

Kanadai kutatók új gyógymódja megállíthatja a szklerózis multiplex súlyosbodását

Őssejtbeültetést követő agresszív kemoterápiával kanadai kutatók képesek volt leállítani a szklerózis multiplex (MS) súlyosbodását. A The lancet című orvostudományi folyóiratban ismertetett kis létszámú tanulmányukba három kanadai kórházból 28 – 18-50 év közötti – beteget vontak be a kutatók. 23 beteg esetében a gyógykezelés nagyban csökkentette a betegség rohamait, egy beteg azonban meghalt. A szklerózis multiplex (MS) a központi idegrendszer gyulladásos... Read More
Nébih: külföldi út előtt figyelni kell a kisállatokra vonatkozó szabályokra Hasznos 

Nébih: külföldi út előtt figyelni kell a kisállatokra vonatkozó szabályokra

Külföldi utazás előtt érdemes időben tájékozódni a háziállatokra vonatkozó előírásokról – mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságának igazgatóhelyettese. Pallós László elmondta, külföldi utazás esetén mindenképpen szükséges az egyedi jelölést szolgáló mikorchipet beültetni az kisállatokba, ezen kívül szükség van kisállat-útlevélre, amelyet az állatorvos állít ki, és a veszettség elleni védőoltás beadására is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, az oltás... Read More
Egy perc alatt hat a különleges módszer, érdemes kipróbálni! Hasznos 

Egy perc alatt hat a különleges módszer, érdemes kipróbálni!

Így tudsz elaludni egy perc alatt: próbáld ki, ha nehezen jön esténként az álom Ha nehezen alszol el, gyakran felébredsz éjszaka, vagy éppen felületes alvással telik az éjszakád, annak következményeként nemcsak fáradt és levert lehetsz másnap, de olyan komoly problémák is kialakulhatnak, mint a depresszió. Számos praktika létezik az elalvás megkönnyítésére, illetve az alvás minőségének javítására, élen járnak azonban köztük... Read More
Végleg eltörölhetik a tartozásodat: hihetetlen, de igaz a hír a magyar hatóságról! Hasznos 

Végleg eltörölhetik a tartozásodat: hihetetlen, de igaz a hír a magyar hatóságról!

Lesznek tartozások, melyeket eltörölhet a NAV. Ahogy arról az Index.hu is beszámolt Fekete Zoltán Titusz adószakértőre hivatkozva, a 2017-es új adótörvény több olyan változást is tartalmaz, mely igazán jó hírnek számít azok számára, akiket adótartozás vagy adók módjára behajtandó köztartozás terhel. Az új adótörvény részeként – ha azt elfogadják – ugyanis a NAV bizonyos tartozásokat nem tart majd nyilván, emellett... Read More
Fogászati ellátás Skóciában – Mit tegyek ha fáj a fogam? Hasznos 

Fogászati ellátás Skóciában – Mit tegyek ha fáj a fogam?

Mindez attól függ, hogy be vagyunk-e regisztrálva fogászati praxisba. Ha igen, felhívjuk őket és általában 24 órán belül kapunk időpontot. Ha nagy fájdalmunk van, teljesen nyugodtan megmondhatjuk, hogy nagyon fáj, nem tudtunk éjszaka aludni stb. Általában prioritást kap az, akinek a fájdalomcsillapító sem hat. Ha be van dagadva, akkor sajnos nagy az esélye, hogy nem nyúl hozzá az orvos, ugyanis... Read More
Fogászati ellátás Skóciában – Az első lépés, regisztráció Hasznos 

Fogászati ellátás Skóciában – Az első lépés, regisztráció

Amikor kiköltözünk érdemes rögtön beregisztrálni egy NHS fogászatba. Számtalan helyen van kiírva hogy “Registering NHS patients”. Sok helyen online is be lehet regisztrálni a rendelő weboldaláról. Ilyenkor aztán felhívjak a rendelőből a pácienst, hogy időpontot egyeztessenek az első kivizsgálásra. Fontos tudni, hogy amíg nem jelenünk meg az első kivizsgáláson, addig nem vagyunk beregisztrálva a rendelőben. (!!!) Ezt nagyon sokan félreértik!... Read More