You are here
Nem ajánlja az Észak-Korea fölötti átrepülést az EASA Nagyvilág Utazás 

Nem ajánlja az Észak-Korea fölötti átrepülést az EASA

 Nem ajánlja a légitársaságoknak az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) az Észak-Korea fölötti átrepülést a biztonsági helyzet romlása miatt – derül ki a szervezet értesítéséből, amelyet kedden adott ki a pilótáknak. Az EASA azt írta, Észak-Korea rakétatesztjei súlyos veszélyt jelentenek a légiközlekedésre, mivel nagy hatótávolságú föld-föld rakétákról van szó, amelyek indítását előre nem jelentik be. Az EASA szerint a phenjani tájékoztató... Read More
Megduplázzák az idegenforgalmi adót a Baleár-szigeteken jövőre Utazás 

Megduplázzák az idegenforgalmi adót a Baleár-szigeteken jövőre

Megduplázzák az idegenforgalmi adót (Ecotasa) a Baleár-szigeteken 2018-tól – jelentette be a döntést a helyi kormányzat turizmusért felelős tanácsosa a Palma városában tartott sajtótájékoztatón. Biel Barceló elmondta: az autonóm kormány jövőre 120 millió euró (36,6 milliárd forint) bevételt remél az intézkedéstől költségvetése számára. A tervek szerint a 2018. január 1-én életbe lépő adóemelés fejenként, naponta 1 és 4 euró közötti... Read More
Ön át merne menni egy üvegpadlón a szakadék felett? Érdekességek Utazás 

Ön át merne menni egy üvegpadlón a szakadék felett?

Kínában több olyan szerkezetet is építettek, amelyeken átsétálva a látogatók üvegpadlón tekinthetnek le a mélybe. Ezek egy részét meredek hegyoldalra tették, másokkal pedig szakadékokat hidaltak át. A legtöbb turista imádja ezeket a látványosságokat, ám némelyiküknek elszáll a bátorsága út közben. Forrás: Origo Read More
Több mint 10 millió külföldi turistát fogadott Spanyolország júliusban Utazás 

Több mint 10 millió külföldi turistát fogadott Spanyolország júliusban

Spanyolország júliusban 10,5 millió külföldi turistát fogadott, 10,1 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön. Január és július között 46,9 millióan választották úti célul a dél-európai országot, ami 11,3 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A legtöbb turista, 10,9 millió, az év hetedik hónapjában is Nagy-Britanniából érkezett Spanyolországba, a... Read More
Ön nyaralna egy olyan szigeten, amelyet atomcsapás fenyeget? Utazás 

Ön nyaralna egy olyan szigeten, amelyet atomcsapás fenyeget?

Az alig több mint 540 négyzetkilométeres Guam hivatalosan az Egyesült Államok óceániai külbirtoka, amely azóta vált ismertté, hogy Észak-Korea rakétatámadással fenyegette meg. A sziget turisztikai hivatala azonban továbbra is arra buzdítja a turistákat, hogy minél többen látogassák meg. Guam 1898 óta tartozik az Egyesült Államokhoz, a spanyol-amerikai háborúban szerezték meg Madridtól. A Csendes-óceán nyugati vidékein fekvő, hat kilométer széles sziget... Read More
Volna kedvetek atomreaktort látogatni London közelében? UK Utazás 

Volna kedvetek atomreaktort látogatni London közelében?

  A világ legnagyobb nukleáris fúziós reaktora Londontól nem messze található, konkrétan London és Oxford között, így kellemes egy napos kirándulás lehet a reaktorlátogatás – már annak aki erre fogékony. 🙂 Mostanában elégé ellentmondásos hírek érkeznek az atomenergia használatával kapcsolatban, így aki első kézből kíván tájékozódni az eljárás biztonságos voltáról, annak érdemes körbenéznie egy ilyen intézményben. A következő napokon nyílt napot... Read More
Az Air France újabb diszkont légitársaságot alapít Business Utazás 

Az Air France újabb diszkont légitársaságot alapít

Az Air France francia légitársaság újabb diszkont légitársaságot hoz létre európai és tengerentúli útvonalakra, miután hétfőn megkapta a legjelentősebb pilóta szakszervezet, az SNLP hozzájárulását is. Az SNLP tagságának több mint 78 százaléka támogatja a projektet a közlemény szerint. A pilóták beleegyezése elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a francia légitársaság egy újabb belső céget alapítson. Jean-Marc Janaillac, az Air France elnök-vezérigazgatója közleményében... Read More
Ez lesz a világ legnagyobb utasszállító hajója Érdekességek Utazás 

Ez lesz a világ legnagyobb utasszállító hajója

Az MSC Cruises bejelentette, hogy új hajóosztályt épít World Class néven. Ezek a tengerjárók minden eddiginél több utast szállítanak majd: a maximális kapacitásuk 6850 utas lesz. Ez hetvennel több, mint amennyit a jelenlegi rekordtartó, a Royal Caribbean társaság kötelékébe tartozó Harmony of the Seas képes szállítani. Az MSC Cruises két darabot rendelt meg az óriási tengerjáróból az STX France cégtől,... Read More
Itt szinte mindenki egy hajótörött leszármazottja Utazás 

Itt szinte mindenki egy hajótörött leszármazottja

A kanadai szigeteken 12 ezren laknak, és most már hat világítótornya is van. A Magdaléna-szigetek egy kis szigetcsoport a Szent Lőrinc-öbölben, a kanadai Québec tartománytól nem messze. Körülbelül 12 ezren laknak ott, és szinte kivétel nélkül hajótöröttek leszármazottai. A 18. és 19. században mintegy 500 hajó feneklett meg a Magdaléna-szigetek sekély vizein és homopadkáin. Akkoriban ugyanis még nem működött ott... Read More
Olaszország iránt érdeklődnek leginkább a magyarok Utazás 

Olaszország iránt érdeklődnek leginkább a magyarok

Idén az első negyedévben Olaszországra kerestek rá a legtöbben Magyarországról, ezt Spanyolország és Ausztria követte, a városok közül a magyarok London iránt érdeklődtek leginkább, amelyet Barcelona és Róma követ, a negyedik helyen Dubai áll – ismertette a legfrissebb magyarországi turisztikai trendeket a Google magyarországi üzletfejlesztési vezetője sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten. Boncsér Henrietta az utazási keresési trendekről elmondta: a mobil egyre nagyobb... Read More
Most foglaljatok jegyet! UK Utazás 

Most foglaljatok jegyet!

Most foglaljatok jegyet: a ritkán látogatható londoni Caledonian Park Óratornya hamarosan megmászható! Ebben az évben (egyelőre) egy napra megnyitják a londoni Caledonian Park Óratornyát, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik Észak-Londonra. A nyílt napot 2017. június 18-a vasárnap, reggel 10.00 óra és délután 15.00 óra közé tervezik, mely látogatás természetesen ingyenes ám jegyeket előre szükséges foglalni a következő linken: www.islington.gov.uk/…/ca…/caledonian-park-clock-tower-tours Azonban senki... Read More
370 ezer magyar mehet külföldre Nagyvilág Utazás 

370 ezer magyar mehet külföldre

Egy új elemzés szerint minden harmadik magyar gondolkodott már azon, hogy más országban folytassa az életét. A KSH Népességtudományi Kutatóintézet (NKI) tudományos főmunkatársának legújabb elemzéséből kiderült, hogy pár éven belül akár 370 ezer ember hagyhatja el Magyarországot – írja a Magyar Nemzet. A kutatás célja az volt, hogy felmérjék kik és miért akarnak ideiglenesen vagy akár végleg elvándorolni az országból.... Read More
Uniós bíróság: átutazáskor is nyilatkozni kell a 10 ezer eurót meghaladó készpénzről EU Utazás 

Uniós bíróság: átutazáskor is nyilatkozni kell a 10 ezer eurót meghaladó készpénzről

Nyilatkozattételi kötelezettség vonatkozik a 10 ezer eurót (mintegy 3,1 millió forint) meghaladó készpénzösszegekre az unió tagállamainak területén található repülőterek nemzetközi tranzitterületein – ismertette döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön. A luxembourgi székhelyű bíróság indoklásában arra emlékeztetett, hogy az Európai Unióba belépő vagy az azt elhagyó utasokra nyilatkozattételi kötelezettség vonatkozik a maguknál tartott, 10 ezer eurót meghaladó összegű kézpénzre vonatkozóan. Mint... Read More
Nehezebb lesz Ausztráliában dolgozni Utazás 

Nehezebb lesz Ausztráliában dolgozni

Ha valaki úgynevezett 457-es, szponzorált vízumot igényelt a munkavállaláshoz Ausztráliában, akkor most rossz híreket kapott. Nem lesz majd munkája, mert Ausztrália vízumreformot léptetett életbe. Magasabb szakképesítést és angoltudást igényel ezután a munkakeresés. Nehezebb lesz Ausztráliában munkavállalói vízumhoz jutni. Konkrétan megszüntetik a szponzorált munkavállalói vízumot, és helyébe egy ideiglenes programot vezetnek be. Aki dolgozni akar, annak magasabb szinten kell tudni az... Read More
Hogyan a leggyorsabb és legolcsóbb a londoni repterekre kijutni vagy onnan bejutni a városba? Hasznos Utazás 

Hogyan a leggyorsabb és legolcsóbb a londoni repterekre kijutni vagy onnan bejutni a városba?

Hogyan a leggyorsabb és legolcsóbb a londoni repterekre kijutni vagy onnan bejutni a városba? Utazni jó! Na de a reptérre kijutni avagy a reptérről a városba bejutni, már egy másik történet. Indul a turista szezon úgyhogy érdemes talán áttekinteni, hogy hogyan a legegyszerűbb vagy a legolcsóbb a londoni reptereket elérni. A városnak öt reptere van bár ebből három tulajdonképpen nem... Read More
Ritka kirándulási lehetőség Reigate (dél-London) titkos alagútjaiba UK Utazás 

Ritka kirándulási lehetőség Reigate (dél-London) titkos alagútjaiba

Ritka kirándulási lehetőség Reigate (dél-London) titkos alagútjaiba A Londont körülvevő M25-ös körgyűrű déli oldalán található Reigate, mely London közepétől nagyjából 1 óra alatt elérhető vonattal. A település maga nem nagy, mindössze 20 000 ember lakja, viszont egy igazán érdekes és eldugott titkos alagutat rejteget, melyet évente csak néhány napra nyitnak meg a nagyközönség előtt. A közel 1000 éves történet szerint... Read More
Most láthatja, milyen a landolás a pilóta szemszögéből Utazás 

Most láthatja, milyen a landolás a pilóta szemszögéből

A Boeing 767-300-as gép éppen a Manchester repülőtéren landol közvetlenül naplemente előtt. A kapitány, David Crichton számára ez különösen kellemes élmény, ugyanis ilyenkor mindig elrepül a saját bramhalli háza fölött. A Thomas Cook Airlines pilótája azt mondja, mindig jó móka a manchesteri landolás, még akkor is, ha gyakran erős az oldalszél. „Jó érzés megpillantani az Audenshaw víztározót – mesélte a... Read More
Szigorúbban ellenőrzik az amerikai vízumlottóval járó munkavállalási engedélyeket USA Utazás 

Szigorúbban ellenőrzik az amerikai vízumlottóval járó munkavállalási engedélyeket

A jövőben szigorúbban ellenőrzik az Egyesült Államokban az úgynevezett vízumlottó révén elnyert tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi munkavállalókat fogadó cégeket – jelentette be hétfőn az amerikai belbiztonsági minisztérium. A tárca egy sor olyan intézkedést jelentett be, amelyek célja, hogy kiszűrje a vízumlottóval elnyert, H1B típusú vízummal visszaélő amerikai munkaadókat. A vízumlottó rendszerével – melynek során lottójátékhoz hasonlóan sorsolnak ki munkavállalói vízumokat... Read More
Ez a videó sokkolta egész Olaszországot Utazás 

Ez a videó sokkolta egész Olaszországot

Felháborodást váltott ki Olaszországban, hogy a hírhedt szicíliai maffia, a Cosa Nostra “varázslatos világának felfedezésére” invitál kuncsaftokat egy utazási iroda a szicíliai Trapaniban. “A látogatókat elvisszük a legérdekesebb és legismertebb helyekre, amelyek a maffiához köthetők” – olvasható az Easy Trapani honlapján. A túrákat ajánló videó egy lövöldözéssel kezdődik. A maffia világa egyáltalán nem varázslatos, hanem visszataszító – reagált Maria Falcone,... Read More
A dél-kelet londoni tank :) UK Utazás 

A dél-kelet londoni tank :)

Dél-kelet Londonban, az Elephant and Castle metrómegálló közelében az egyik utcasarkon igazi kuriózumra lelhetünk – ami nem más mint egy használt orosz tank. Igen, jól olvastátok és a legendárium szerint azért álldogál már jó ideje az elhagyatott telken, mert Southwark önkormányzata ezt helyben hagyta! Na persze van egy kis csavar a történetben ugyanis a dolog állítólag ott kezdődött hogy valamely... Read More
Londoni nyitott kertek hétvégéje: 2017. június 17-18. UK Utazás 

Londoni nyitott kertek hétvégéje: 2017. június 17-18.

Londonban minden évben a nyár elején nyitott hétvégét szerveznek olyan kertekbe, melyeket egyéb napokon a nagyközönség elől elzárva tartanak, vagy azért mert magánkertek, vagy mert élőviláguk meglehetősen érzékeny, de vannak közöttük olyanok is, amelyek szigorúan őrzött objektumokban találhatóak. Idén 2017. június 17 (szombat) és 18 (vasárnap) a nyitott hétvége és a jegyek máris elérhetőek online a következő linken: https://opensquaregardens.eventcube.io/ Mindkét... Read More
Mintegy száz városnéző programot szerveznek az idegenvezetők világnapján Utazás 

Mintegy száz városnéző programot szerveznek az idegenvezetők világnapján

Február utolsó vasárnapja az idegenvezetők világnapja, amelynek alkalmából idén is mintegy száz budapesti városnéző program várja az érdeklődőket csütörtöktől vasárnapig. A többségében ingyenes, buszon, hajón, villamoson szervezett városnézésen, tematikus sétákon, koncerteken és múzeumlátogatásokon az idegenvezetők a főváros nevezetességeit vagy éppen a komoly történelmi múlttal rendelkező sétáló- és bevásárló utcákban rejlő kincseket mutatják be az érdeklődőknek – olvasható a szervezők MTI-hez... Read More
Továbbra is Franciaország a külföldi turisták elsőszámú célpontja Utazás 

Továbbra is Franciaország a külföldi turisták elsőszámú célpontja

Franciaországot tavaly közel 83 millió külföldi turista kereste fel, ez csökkenés az előző évi 85 millióhoz képest, de ezzel az eredménnyel az ország továbbra is az első számú turisztikai célpont a világrangsorban – közölte pénteken a francia kormány. “Zárójeles év marad 2016 a merényletek, a viharok és a szociális megmozdulások miatt” – hangsúlyozta Jean-Marc Ayrault külügyminiszter a délnyugat-franciaországi Biarritzban egy... Read More
Kutyák és gazdik végre együtt utazhattak a repülőn Hasznos Utazás 

Kutyák és gazdik végre együtt utazhattak a repülőn

Egy japán légitársaság olyan járatot hirdetett, amelyen a kutyák a gazdikkal együtt repülhettek a fedélzeti utastérben a célállomásra. Az első kutyás járat pénteken startolt a Tokió közelében lévő Narita repülőtérről az ország délnyugati csücskében fekvő Kagosima felé. A repülőjegyet egy csomag részeként lehetett megvásárolni, amely a kétórás repülőúton kívül tartalmazta a kutyás szállás, valamint a városnézés árát is bérelt autóval.... Read More
Spanyolország csökkenti az illetéket repülőterein, ettől olcsóbb jegyeket remél Utazás 

Spanyolország csökkenti az illetéket repülőterein, ettől olcsóbb jegyeket remél

A repülőtéri illeték csökkentéséről döntött pénteki ülésén a spanyol kormány, amely hatással lehet a jegyárakra is – közölte Ínigo de la Serna, fejlesztési miniszter a tanácskozást követő madridi sajtótájékoztatón. Ismertetése szerint 2021-ig évente 2,2 százalékkal csökken majd az illeték, amíg öt év múlva eléri a 11 százalékot. “Tettünk egy nyilvános felhívást, hogy ennek a csökkenésnek legyen közvetlen hatása a jegyárban”... Read More
Nem kell majd útlevél a belépéshez Ausztráliába Utazás 

Nem kell majd útlevél a belépéshez Ausztráliába

A világ legmodernebb határbeléptetési rendszerét tervezi bevezetni Ausztrália 2020-tól. A repülővel külföldről érkező utasok anélkül sétálhatnak át a határellenőrzésen és a vámon, hogy akár egy pillanatra megállnának, sőt, még határőrökkel sem fognak találkozni. Az átmeneti időszak idén kezdődik. A bevándorlási hivatal tájékoztatása szerint olyan technológiát keresnek, amely feleslegessé teszi a beutazó utasok számára a belépéskor előírt formanyomtatványok kitöltését, a legtöbb... Read More
A londoni Piccadilly Circus Eros szobrának titkai Érdekességek UK Utazás 

A londoni Piccadilly Circus Eros szobrának titkai

A Piccadilly Circus London ikonikus tere, aki a városban jár annak szinte kötelező legalább egyszer megnéznie bár a várost járva egyébként sem lenne könnyű azt elkerülni. A tér közepén, a híres szökőkút tetején úgy tudjuk Eros nyilazgat szüntelen, de azt már kevesen tudják, hogy a szobor és a szökőkút bizony titkokat rejteget. Nézzük hát őket sorban. 1. rejtély: A szobor... Read More
Mire valók a londoni rózsaszínű Oyster kártya olvasók? UK Utazás 

Mire valók a londoni rózsaszínű Oyster kártya olvasók?

Normál esetben a közlekedési eszközökön és állomásokon sárga színű Oyster kártya olvasókat találunk, de van 16 olyan állomás Londonban, ahol ezek mellet rózsaszínű leolvasókat is elhelyeztek. Ezek mindegyike az 1-es zónán kívül található, ugyanis jó tudni, hogy a Londoni Közlekedési Társaság magasabb viteldíjat számláz ha utazás közben metróval áthaladunk a legforgalmasabb 1-es zónán, még akkor is, ha végső úticélunk ezen... Read More
Hogyan lett a londoni King’s Cross állomáson egy vágány száma 0? Érdekességek UK Utazás 

Hogyan lett a londoni King’s Cross állomáson egy vágány száma 0?

Az ugyebár nyílt titok, hogy a Harry Potter féle 9 és 3/4 számmal jelölt vágány a londoni King’s Cross állomáson megtalálható, de az már kevésbé ismert tény, hoy van nekik egy 0-val jelölt vágányuk is. Ennek a története sajnos kevésbé különleges mint a varázsló vonaté, de azért még mindig elég érdekes. 2010-ben történt ugyanis, hogy az állomás egy nagyobb felújításon... Read More
Londonban a szabadtéri és fedett korcsolyapályák nyitvatartási idejei Hasznos UK Utazás 

Londonban a szabadtéri és fedett korcsolyapályák nyitvatartási idejei

Londonban a szabadtéri és fedett korcsolyapályák nyitvatartási idejei… de pontosan hol is? London még a téli időszakban is remek hely, a hidegtől eltekintve igazán varázslatos időt tölthetünk a városban ha egy kis kalandra vágyunk. Ezúttal nézzük meg, hogy hol lehet szabad ég alatt vagy fedett helyen korcsolyázni a városszerte ideiglenesen kialakított vagy állandó korcsolyapályák egyikén. A belépőjegyek helyszínenként változhatnak úgyhogy... Read More
Egy napos kirándulás: Twinings Tea Shop & Museum Érdekességek Hasznos UK Utazás 

Egy napos kirándulás: Twinings Tea Shop & Museum

A tea szeremeseinek: Twinings Tea Shop & Museum Bizonyára sokan vagyunk akik szeretjük egy kellemes csésze teával indítani a napot, ami itt Londonban szinte kötelező is, ugyanis az angol teakultúra világhíres. Az indiaiak és kínaiak után az angolok isszák a legtöbb teát – 165 millió csészét naponta. Tea történelmük egyik legidősebb és leginkább ismert márkája a Twinings, melyet olyannyira becsben... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Harry Potter nyomában: Lacock-ban Érdekességek UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Harry Potter nyomában: Lacock-ban

Ebben a hirtelen jött enyhe angol télben biztosan sokan szívesen kelnének útra a hétvégén hogy valami szépet lássanak. Azoknak akik nem csak szépet de érdekeset is keresnek, bátran ajánlható Lacock nevű aprócska település az angliai Wiltshire megyében. Mindössze két, viszonylag rövid idő alatt végigjárható utca alkotja, Lacock mégis az a hely, ahol az ember legszívesebben egy egész napot elidőzne. A... Read More
Öt hét alatt szelték át Afrikát egy repülős kalandtúra résztvevői veterán gépekkel Utazás 

Öt hét alatt szelték át Afrikát egy repülős kalandtúra résztvevői veterán gépekkel

Krétától Fokvárosig öt hét alatt 13 ezer kilométeres utat tettek meg a húszas és harmincas évek repülőgépein egy afrikai veterán repülős kalandtúra résztvevői. A BBC pénteki beszámolója szerint a gépek november 12-én szálltak fel a görögországi Kréta szigetéről, úti céljuk pedig a dél-afrikai Fokváros volt, amelyet öt hét alatt értek el. A kalandos verseny nemzetközi indulói, többen hivatásos pilóták és... Read More
Egy különleges múzeum Londonban: The Old Operating Theatre Museum UK Utazás 

Egy különleges múzeum Londonban: The Old Operating Theatre Museum

Londonban rengeteg tematikus múzeummal találkozhatunk, de közülük is az egyik legérdekesebb talán az, amelyiket egy régi műtő helyiség körül alakítottak ki. Az apró szoba eredetileg a St. Thomas Kórházhoz csatlakozott és igazából 1815-től vált igazán forgalmassá, amikor a törvényi szabályozások megváltoztatásával próbálták az általános gyógyítást szabályozni és kórházi gyakorlathoz kötni. Ettől az időponttól kezdve a korabeli orvostanhallgatóknak kötelező volt élőkön... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Rochester, Charles Dickens városa UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Rochester, Charles Dickens városa

  Rochester igazán ősi történelemre tekint vissza, ugyanis éltek itt emberek már a kelták és a rómaiak idején is, a Római Birodalom idején ugyanis itt haladt el az egyik birodalmi út, ami Londonba vezetett. Szélesebb körű ismertségét azonban mégiscsak Charles Dickens-nek köszönheti, aki a közeli Gads Hill Place-ben (Higham) élt, bár a legtöbb regényének cselekménye erősen kötődik Rochester vidékéhez. A... Read More
Egy napos kirádulás Londonból: középkori karácsonyi mulatság Ludlowban a hétvégén UK Utazás 

Egy napos kirádulás Londonból: középkori karácsonyi mulatság Ludlowban a hétvégén

  Közeleg Karácsony és ez akkor is így van ha esetleg még nem lepett meg bennünket az ünnepi hangulat. Ha más nem is, de az egyre-másra feltűnő karácsonyi vásárok biztosan emlékeztetnek minket a jeles napok közeledtére. Vannak azonban az Egyesült Királyságnak olyan részei is ahol a megszokottól eltérően készülődnek, például egy igazi időutaással ahogyan azt a dél-shropshirei Ludlowban is teszik.... Read More
Huszonegy napos lesz a világ leghosszabb vonatútja EU Utazás 

Huszonegy napos lesz a világ leghosszabb vonatútja

Hátizsákos turistaként keresztbe-kasul vonatozni Európában, pláne most, hogy megszavazták az ingyenes Interrail-jegyet, nem is olyan nagy szám. De távoli kontinensekre vasúton eljutni, az már igazi kaland. Arról nem beszélve, hogy nem is olcsó mulatság. Ha minden jól megy, nemsokára beindul a személyszállítás a világ leghosszabb vasúti pályáján. A kalandvágyó turisták egészen különleges élményben részesülhetnek majd a Madrid-Jivu expresszen: tizenháromezer kilométeren... Read More
Ingyen van a szállás, ha nyaralás közben összejön a gyerek Érdekességek Utazás 

Ingyen van a szállás, ha nyaralás közben összejön a gyerek

Assisiben több hotel is felajánlotta, hogy visszatéríti a szállás árát azoknak a pároknak, akik ottlétük alatt – hogy is fogalmazzunk – gyereket nemzenek. Ezzel kívánnak tenni valamit a szomorú tény ellen, hogy Olaszországban évről évre csökken a születések száma. Tíz hotel csatlakozott az akcióhoz Szent Ferenc szülővárosában. Aki bizonyítani tudja, hogy a nyaralás alatt fogant a gyereke, visszakapja a szállás... Read More
Önálló beléptetési rendszert épít ki több európai repülőtéren az Egyesült Államok Utazás 

Önálló beléptetési rendszert épít ki több európai repülőtéren az Egyesült Államok

Önálló beléptetési rendszert és vámvizsgálatot épít ki a brüsszeli nemzetközi repülőtér mellett több európai repülőtéren az Egyesült Államok – írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap kedden. A napilap tájékoztatása szerint Európában idáig egyedül Dublinban működött hasonló, előzetes átvizsgálási funkciókkal ellátott amerikai irányítású beléptetési rendszer, amely 2017 nyarától több európai nagyvárosában üzemel majd. Mások mellett Amszterdamban, Londonban, Madridban... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Seaford a csendes tengerparti üdülőhely UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Seaford a csendes tengerparti üdülőhely

A télies idő ellenére biztosan sokan vagytok akik szívesen kirándulnak az ilyenkor színpompás természetben, sőt sállal, sapkával felfegyverkezve még a tengerparthoz is szívesen elutaznak így az év vége felé is. Ha egy csendes tengerparti üdülőhelyet kerestek akkor az egyik legjobb választás London közelében Seaford lehet, mely East Sussex megyében található, a South Downs hegyvonulat lábánál. Azok számára akik szeretnek a... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Blenheim Palace UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Blenheim Palace

A Blenheim Palace egy gyönyörű lakóház, mely Oxfordshireben található, de természetesen nem csak egy egyszerű lakóházról beszélünk, hiszen ez inkább egy csodálatos 300 éves palota mely szabadon látogatható. Az épület Anglia egyik legnagyobb lakóépülete mely 1705 és 1722 között épült, majd 1987-ben az UNESCO világörökség listájára is felkerült. A palota eredetileg John Churchill, Marlborough első hercege számára épült amolyan jutalomképpen,... Read More
Furcsa igluk tűntek fel a Temze mellett, ti láttátok már őket? UK Utazás 

Furcsa igluk tűntek fel a Temze mellett, ti láttátok már őket?

A Temze északi partján, a Tower Bridge szomszédságában az elmúlt néhány napban 8 átlátszó iglu tűnt fel, melyek erősen emlékeztetnek az eszkimók által is használt jégkunyhókra, azzal a különbséggel, hogy ezek mind PVC-ből épültek. A kis kunyhók a közeli Coppa Club-hoz tartoznak, de a kiváló ötletnek köszönhetően mostantól egészen jövő év januárig használatban lesznek, így télen sem kell nélkülözzük a... Read More
Nemsokára kész a világ leghosszabb túraútvonala Utazás 

Nemsokára kész a világ leghosszabb túraútvonala

 A túrázás a legkedveltebb szabadidős tevékenység a kanadaiak 25,4 százaléka számára, és a Great Trail meggyőzheti a többieket is, hogy lépjenek ki a lakásuk ajtaján. A kanadaiak ajándéka a kanadaiak számára   volt a mottója annak az 1992-ben indult kezdeményezésnek, amely 2017-re, azaz Kanada alapításának 150. évfordulójára összeköti az ország 400 túraösvényét egyetlen lenyűgöző útvonallá. A 24 ezer kilométer nagyjából... Read More
Tudtad, hogy London bizonyos metró államásait szellemek látogatják? UK Utazás 

Tudtad, hogy London bizonyos metró államásait szellemek látogatják?

Akár hisz valaki a a szellemekben akár nem, azért abban talán meggyezhetünk, hogy senki sem töltene szívesen egyedül egy éjszakát egy üres londoni metróállomáson. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, akkor London néhány állomása valóban szellemjárta, vegyük is őket szemügyre. Kings Cross / St Pancras állomás Utasok több ízben jelentették, hogy egy fiatal, 80-as divat szerint öltözött sírós nővel találkoztak az... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Runnymede, a Magna Carta aláírásának helyszíne UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Runnymede, a Magna Carta aláírásának helyszíne

A mai alkalommal a történelem kedvelők örvendezhetnek, ugyanis egy igazán fontos helyszín meglátogatására bíztatjuk őket ami nem más mint a Londonhoz közeli Runnymede. Talán magáról a helyiségről még nem hallottatok, de arról már biztosan ami itt történt alig 800 évvel ezelőtt: ha azt mondjuk Magna Carta akkor a név biztosan mindenki számára ismerősen cseng, de miért is olyan fontos ez... Read More
Egy napos kirándulás Londonból egy X. századi kastélyhoz: Corfe Castle UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból egy X. századi kastélyhoz: Corfe Castle

Azoknak akik szeretik a történelmet és a régi kastélyokat, szinte kötelező meglátogatni a Londontól mindössze 2.5 órányi vonat/busz útra található Corfe Castle-t, mely – nem tévedés – a 900-as évekből maradt ránk. Természetesen 1000 év alatt egy kastély sokmindent megélt, sokszor cserélt gazdát és többször át is építették, de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy még a mai nap is... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Windsor, a világ legnagyobb jelenleg is használt kastélya UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Windsor, a világ legnagyobb jelenleg is használt kastélya

A Windsor-ban található kastély a világ legnagyobbika a maga 45 000 m2-ével. Az épületegyüttes története a 11. századig nyúlik vissza, bár azóta számtalan bővítést, átépítést és felújítást is megélt már. Jelenleg is az angol királyi család hivatalos rezidenciájának számít, maga a királynő is sokszor és szívesen tölti itt idejét így nem meglepő hogy több mint 500-an élnek és dolgoznak a... Read More
Egy napos kirándulás londonból: varázslatos Stonehenge Life in the UK UK Utazás 

Egy napos kirándulás londonból: varázslatos Stonehenge

Stonehenge, a dél-angliai Salisbury-síkságon álló, nagy szürke homokkőtömbökből épült hatalmas műemlék, amely különös vonzerőt gyakorol a régészekre és élénk hatással van az emberek képzeletére a mai napig. Mai állapotában jórészt romos régészeti bemutatóhely és tekintettel arra, hogy 21 km-es körzetében nincs építkezéshez használható terméskő, a középkorban és az újkor elején köveit építkezésekhez hordták el, továbbá évszázadok során az időjárás is... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: barangolás az őszi tájban = The New Forest National Park UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: barangolás az őszi tájban = The New Forest National Park

A ’The New Forest National Park’ egy igazán varázslatos hely Londontól hozzávetőleg 2 órányi vonatútra. Egy igazi őszi túrázó paradicsom, de a változatos tájnak köszönhetően igen sok megoldást kínál azoknak akik aktívan szeretik eltölteni a szabadidejüket. Lehet itt gyalogosan járni az ösvényeket, biciklivel, vagy esetleg lóháton de a tenger közelsége miatt akár a vizisportokat is kipróbálhatjuk. A terület hatalmas erdeiben... Read More
Magyar nyelven is megtalálhatják a zarándokok a fatimai keresztút kezdetét Portugáliában Utazás 

Magyar nyelven is megtalálhatják a zarándokok a fatimai keresztút kezdetét Portugáliában

Magyar nyelvű tábla jelzi hamarosan a zarándokoknak, hogy honnan indul a Mindszenty József bíborosról elnevezett fatimai magyar keresztút Portugáliában – mondta el Breuer Klára, lisszaboni magyar nagykövet az MTI-nek. Az 52 éve felszentelt Calvário Húngaro, azaz magyar keresztút kezdete eddig csak más nyelveken, például portugálul, németül, lengyelül volt feltüntetve, noha külföldi magyar közösségek adományaiból épült Kondor Lajos és Kardos Illés... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Alfriston falucska, a túrázók kedvence UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Alfriston falucska, a túrázók kedvence

Alfriston egy aprócska, történelmi jelentőségű falu Sussex megyében, Londontól kicsit több mint 1 órányira. A település a Cuckmere folyó völgyében fekszik, lakosainak száma mindössze 900 fő körül mozog akik nagyon élvezik ezt a Londontól ingencsak eltérő, igazi falusi életet. Magában a falucskában megcsodálhatjuk a gyönyörűen karbantartott, az igazi vidéki Angliát idéző házacskákat és kerteket, vagy akár meglátogathatjuk a három helyi... Read More
Csúcsokat döntött a turisták száma Spanyolországban Utazás 

Csúcsokat döntött a turisták száma Spanyolországban

Csúcsokat döntött a külföldi turisták száma Spanyolországban, az év első nyolc hónapjában 52,5 millióan látogattak a dél-európai országba – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken. Az adatok szerint ebben az időszakban 10,1 százalékkal többen utaztak külföldről Spanyolországba mint 2015-ben, ugyanebben az időszakban. A legtöbben, 12,4 millióan, az Egyesült Királyságból érkeztek, 8,3 millióan Franciaországból, 7,6 millióan Németországból választották úti célnak... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Brighton de ezúttal nem a tengerpart! UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Brighton de ezúttal nem a tengerpart!

A londoniak nagy része már biztosan járt Brightonban, ugyanis ez az egyik legjobban kiépített tengerpart a közelben, vonattal könnyedén elérhető egy óra alatt. Sajnos az időjárás mostanában nem kedvez a vízparti kirándulásoknak, azonban Brighton egy olyan hely ahová még borongósabb időben is érdemes ellátogatni. A kalandokat kedvelőknek ajánlható a brightoni szennyvízcsatorna túra, ami azért nem annyira borzasztó mint ahogyan a... Read More
György korabeli emberekkel otthon – 01 UK Utazás 

György korabeli emberekkel otthon – 01

Londonban még manapság is találkozhatunk György király korabeli (1714-1830) házakkal melyek nem csak életkorukkal, de azzal is kitűnnek a tömegből, hogy még a mai napig is igen biztonságosnak bizonyulnak. A csatolt kisfilmben ezeket a házakat veszik nagyító alá, megtudhatjuk milyen körülmények uralkodtak akkoriban a londoni utcákon és ez ellen milyen módszerekkel próbáltak meg a korabeli tulajdonosok védekezni…na meg még egy... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Oxford, az álmodó tornyok városa UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Oxford, az álmodó tornyok városa

Londonból könnyedén és gyorsan elérhető a fővárostól 85 km-re észak-nyugatra található híres egyetemváros, Oxford. A híres oxfordi egyetem már az 1200-as évektől létezik, így nem is meglepő ha a város számos, turistákat csalogató látványosságának nagy része az egyetemhez köthető. A költői ’Álmodó tornyok városa’ elnevezést először a viktoriánus korban élt Matthew Arnold angol költő és kritikus használta a várossal kapcsolatban,... Read More
A rövidebb járatokon ezentúl fizetni kell a kajáért Utazás 

A rövidebb járatokon ezentúl fizetni kell a kajáért

Az Independent még májusban szellőztette meg azt az értesülését, hogy a British Airways új vezetése szakítani akar a társaság jelenlegi gyakorlatával, és pénzt kérne a fedélzeten felszolgált ételekre. A lap most konkrét dátumot is írt a változás hatályba lépésére: január 11-től szinte minden öt órás menetidő alatti járaton megszűnik az ingyenesség, amely London Heathrowról és Gatwickről indul vagy oda repül.... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: az Avebury kőkör Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: az Avebury kőkör

Aki a szokásos országjáráson felül valami sokkal misztikusabb látnivalóra is kíváncsi London környékén, annak mindenképpen figyelmébe ajánlanám az Avebury faluban található neolitikus műemléket, mely a maga nemében a világ egyik legnagyobb építménye. Az UNESCO a Világörökségek közé emelte ezt a fantasztikus kőkört melyről a látogásunkkor sokkal kézzelfoghatóbb tapasztalatokat szerezhetünk mint pl. Stonehenge-ről, hiszen Aveburyben akár meg is érinthetjük a hatalmas... Read More
Több mint hétezer kilométert utazik együtt a hattyúkkal egy brit környezetvédő Érdekességek UK Utazás 

Több mint hétezer kilométert utazik együtt a hattyúkkal egy brit környezetvédő

Több mint hétezer kilométert utazik együtt a hattyúkkal egy brit környezetvédő Az orosz sarkvidéki területektől Nagy-Britanniáig, több mint hétezer kilométeren át követi a hattyúk vándorlását egy speciális motoros siklóernyővel egy brit állatvédő, hogy kiderítse, mitől csappant meg az utóbbi húsz évben a Bewick-hattyúk száma. A 41 éves Sacha Dench hétfő reggel indult útnak az észak-oroszországi Pecsorából. Az állatvédő 11 országot... Read More
Brutális áron adják az első repjegyeket Miaimból Havannába Utazás 

Brutális áron adják az első repjegyeket Miaimból Havannába

Az American Airlines légitársaság közzétette menetrendjét Miamiból Havannába, így november 30-tól napi négy járat közlekedik majd az egymástól mindössze 370 kilométerre lévő két város között. Az egyórás út ára azonban horribilis: oda-vissza 813 dollárba, azaz 225 ezer forintba kerül. Összehasonlításképp, Budapestről jelenleg 191 ezer forintért lehet elrepülni a kubai fővárosba átszállással. Az American Airlinesnak már van járata a kubai Cienfuegosba,... Read More
Ismét megnyitották a világ legkülönlegesebb strandját Utazás 

Ismét megnyitották a világ legkülönlegesebb strandját

A korábbinál jóval kevesebb látogatót engednek oda naponta. A Marieta-szigetek egy csoport kis, lakatlan sziget a mexikói Nayarit partjaitól néhány kilométerre. Ott található a Playa del Amor, azaz a szerelem strandja, amelyet Playa Escondidának, azaz rejtett strandnak is hívnak. Ez a világ egyik legkülönlegesebb strandja, csak egy szűk alagúton keresztül lehet beúszni oda a tengerről. A szigeteket nemzeti parkká nyilvánították,... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: a Bekonscot Model Village, az a miniatűr makett falvacska Érdekességek UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: a Bekonscot Model Village, az a miniatűr makett falvacska

Egy napos kirándulás Londonból: a Bekonscot Model Village, az a miniatűr makett falvacska London közvetlen környezetében rengeteg felfedezni valót találunk, melyek mindegyike kiváló kikapcsolódást jelent egy-egy hétvégi napra. A mai ajánlat egy gyönyörűen elkészített makett falvacska Beaconsfield városkában, Londontól körülbelül 30 perc vonatútra. Maga a makett falu és az azt átszelő vasúti modell a világ legrégebbi, eredeti állapotában fennmaradt kis... Read More
A londoni Westminster Abbey – Google Street view UK Utazás 

A londoni Westminster Abbey – Google Street view

A londoni Westminster Abbey már távolról is ’látogatható’ ugyanis a Google Street view csapata bent járt az épületben és ha már ott jártak, mindent meg is örökítettek. A csatolt linken te is beléphetsz a katedrálisba ahol mindent szemügyre is vehetsz: http://www.westminster-abbey.org/visit-us/virtual-tour Forrás: Idegenvezetes London / Read More
Szeptemberben egy hétvégére visszatérnek a gőzmozdony vontatta vonatok a Metropolitan metró vonal egy részére! UK Utazás 

Szeptemberben egy hétvégére visszatérnek a gőzmozdony vontatta vonatok a Metropolitan metró vonal egy részére!

A London Transport Museum (azaz a Londoni Közlekedési Múzeum) nagyszabású ünnepséggel készül az észak londoni Amersham nevű külső kerület ünnepségeire ez év szeptemberben: egy hétvégére, szeptember 10 és 11-én a Metropolitan metró vonal legészakibb részén időlegesen újra munkába állítják a századfordulós gőz hajtotta mozdonyokat. Amersham állomáson egy korabeli teázót is berendeznek, pont olyat mint amilyet a régi időkben a környéken... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Anglia egyik legszebb kastélya a Bodiam Castle Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Anglia egyik legszebb kastélya a Bodiam Castle

Angliában számtalan vár és kastély található, melyek közül az egyik legszebb a Bodiam kestély névre hallgató 14. századi középkori vár. Londontól mindössze 3 órányi utazásra van, így egy egynapos kirándulás kiváló célpontja lehet. Ránézésre a vármaradvány úgy néz ki, mintha csak egy lovagregényből lépett volna elő, ugyanis mindene megvan amit az emberek egy középkori vártól elvárhatnak: találhatunk itt tornyokat, lőréseket,... Read More
Egynapos kirándulás: Clapham South deep-level shelter UK Utazás 

Egynapos kirándulás: Clapham South deep-level shelter

Clapham South deep-level shelter azaz a londoni Clapham South állomásnál található háborús óvóhely A napokban szerencsém volt a Clapham South metró megállónál elrejtett, második világháborús óvóhelyen járni melynek története igazán lenyűgöző. Hasonló óvóhely még nyolc másik található a városban, elsősorban a Northern Line egyes északi és déli, valamint a Central Line két belvárosi megállójánál. Ma már ezek az óvóhelyek a... Read More
Időutazás a múltba Utazás 

Időutazás a múltba

Az Edward korabeli vidéki ház 1.rész Biztosan többen vagyunk akik nagyon szeretjük az olyasféle dokumentumfilmeket melyek gyakorlatilag időutazást tesznek a múltba de mégis szemléletesen és érthetően magyarázzák el, milyen lehett az élet akkoriban. Szerencsére a BBC-nél sok tehetséges ember dolgozik, így néhány remekművet nekik köszönhetünk mely ebben a témában született. Ez alkalommal egy 6 részből álló lebilincselő sorozat első részét... Read More
Mit keres a billegő házikó az egyetem tetején? Utazás 

Mit keres a billegő házikó az egyetem tetején?

A meghökkentő látványért San Diegóba kell menni. A San Diegó-i University of California híres arról, hogy műtárgyakat gyűjt. Az egyetemhez tartozó Jacobs School of Engineering épületének tetején egyensúlyozó házikó is a Stuart Gyűjtemény része. Egy koreai művész, Do Ho Suh alkotása olyan, mintha csak egy tornádó dobta volna azt a hetedik emeletre. A Fallen Star (Hullócsillag) nevű installáció egy 4,6×5,5... Read More
Látogatás a West Norwood temető katakombáiba Utazás 

Látogatás a West Norwood temető katakombáiba

Az elmúlt hétvégén a dél-londoni West Norwood temetőben tettem egy majd 3 órás séta túrát egy, a helyszínt kitűnően ismerő ma már nyugdíjas vezető segítségével. El kell ismerni, hogy az ilyen helyek a történelem és a várostörténet olyan keresztmetszetét adják, melyet nehéz bárhol máshol a városban ilyen koncentrációban megtalálni. A séta egészen a helyi krematórium alatti katakombákig vezetett, mely egy... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Southend-on-Sea, a főváros kedvenc tengerpartja UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Southend-on-Sea, a főváros kedvenc tengerpartja

Londontól nagyon sok partmenti település viszonylag könnyedén elérhető, így egy-egy napos hétvégén sokan hagyják hátra a forró betondzsungelt, csak hogy egy kicsit a víz közelében lehessenek. Az utóbbi napok londoni időjárása elkényeztette azokat akik igazán szeretik a forróságot, ha szerencsénk lesz akár még a hétvége is alkalmas lehet egy tengerparti kiránduláshoz. Aki nem igazán tervez előre, hanem inkább az aznapi... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: a kagylók városa, Whitstable Life in the UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: a kagylók városa, Whitstable

Úgy tűnik a forróság egy ideig nem tér vissza Anglia területére, de azért még így is nagyon kellemes kirándulásokat tehetünk valamelyik Londonhoz közeli tengerpartra. Ma Whitstable városkára esett a választás, többek között azért, mert Londonból vonattal nagyjából 1 óra és 15 perc alatt elérhető. A városka lehetne akár Anglia kagyló-fővárosa is, ugyanis ezen a területen már a római időktől aktívan... Read More
A londoni római fürdő, mely lehet hogy nem is olyan öreg? Life in the UK Utazás 

A londoni római fürdő, mely lehet hogy nem is olyan öreg?

A viktoriánus korban élt londoni lakosság mai szemmel nézve meglehetősen hiszékeny volt, bár nagyon sokan inkább ezt úgy mondták volna akkoriban, hogy ők inkább csak kifinomultak. Amint egy addig kevéssé ismert aprócska fürdő tulajdonosa azt kezdte híresztelni, hogy a tulajdonában álló medencét már a rómaiak is használták, szinte mindenki azonnal bedőlt a hírnek. Ez a naivság odáig ment, hogy 1878-ban... Read More
Hány embert képes egyidőben szállítani London 11 földalatti vonala? Life in the UK Utazás 

Hány embert képes egyidőben szállítani London 11 földalatti vonala?

A hosszú és unalmas metrózásaink alkalmával mindenféle furcsa gondolat képes gyökeret verni az emberek fejében. Volt aki azon morfondírozott például, hogy vajon hány ember tartózkodhatna egy időben a föld alatt, ha minden egyes Londonban közlekedő metrókocsi maximális utasszámmal közelekedne. Utána is járt a dolognak, megállapításait egy-egy szerelvényre vonatkozóan megtaláljtok a következőkben. Victoria line: – kocsik száma: 8 – teljes befogadóképesség:... Read More
Egy napos kirándulás Londonból: Canterbury az ősi kelta város Life in the UK UK Utazás 

Egy napos kirándulás Londonból: Canterbury az ősi kelta város

A Stour-folyó partján, Kentben fekvő várost elsősorban mint a canterbury-i érsek – Nagy-Britannia anglikán egyházának legmagasabb rangú szellemi vezetője – székhelyét ismerik világszerte. A város nevét Geoffrey Chaucer 14. századi történetei, a ’Canterbury mesék’ tették halhatatlanná, de kedvező fekvése, püspöki majd érseki központ mivolta miatt, a rómaiaktól kezdve a dánokon és franciákon át az angol belső ellenségig, mindenki elfoglalta és... Read More
Oxford Street titkai Life in the UK UK Utazás 

Oxford Street titkai

Londonban minden sarkon rejtélyekben botolhatunk: az Oxford Street titkai Azt bizonyára mindenki tudja, hogy hol van Londonban az Oxford Street, valószínűleg már vásárolt is valamit a ’város főutcáján’, mert ha az ember itt megfordul, akkor azt úgy illik. Na de mi az vajon amit az emberek nagy része nem tud az Oxford Street-ről? Valószínűleg sok minden, de most segítek. Milyen... Read More
Dover fehér sziklái Life in the UK Utazás 

Dover fehér sziklái

Egy napos kirándulás Londonból: a doveri fehér sziklák Dover fehér sziklái Anglia tradicionális kapuját képezik, a szigetország itt van a legközelebb a kontinentális Európához. A csatorna itt a legkeskenyebb, a part túloldalán álló francia kikötőváros Calais, csupán 34 km-re van Dovertől. Az úgynevezett Shakespeare-szikla az abszolút legközelebbi pont Európához, ahonnan átlátni a kontinensre ami fordítva is igaz, tiszta időben Calais-ból... Read More
12 perces repülőjáratot indít egy kanadai cég Érdekességek Utazás 

12 perces repülőjáratot indít egy kanadai cég

Mégsem ez lesz a világ legrövidebb kereskedelmi útvonala. Nem szolgálnak fel italokat, és fedélzeti szórakoztatás sem lesz, de a szeptembertől induló Toronto-Niagara járaton nem is lesz rá szükség. A Greater Toronto Airways új útvonalát ugyanis mindössze 12 perc alatt teszi majd meg a gép – írja a Telegraph. A jegyárak 85 kanadai dollártól (19 ezer forint) kezdődnek majd egy irányba.... Read More
Fontos információ a Spanyolországba utazóknak! Hasznos Utazás 

Fontos információ a Spanyolországba utazóknak!

Akár 700 euróra is büntethetik azokat a gandiai nyaralókat, akik órákra lefoglalják törülközőjükkel a tengerpart legjobb helyeit anélkül, hogy lemennének fürdeni. Törülközőháború van kibontakozóban Spanyolország egyik legszebb nyaralóhelyén, a Valenciától délre fekvő Gandiában. A helyi hatóságok ugyanis megelégelték, hogy sok nyaraló fittyet hány a bérelhető napernyőkre és napozóágyakra, és törülközőkkel napokra lefoglalja a homokos tengerpart legszebb helyeit közvetlenül a vízparton.... Read More
5 fontos szabály hosszú utazáskor (x) Hasznos Utazás 

5 fontos szabály hosszú utazáskor (x)

Busszal a bolgár tengerpartra, vagy autóval Horvátországba – évről évre nyaralók ezrei vágnak neki négy keréken vakációjuk vágyott célpontjai felé. Pedig egy ilyen, hosszú országúti túra nem mentes a kockázatoktól. Ezúttal mégsem a közúti balesetekre szeretnénk figyelmeztetni az utazókat, hanem egy egészen másfajta veszélyre! A hosszas üldögélés egy helyben, izzadva a melegben nem kedvez az érrendszerünknek. A visszeres betegek tudják... Read More
Nagy a boldogság! Gombos Edináék megünnepelték! Utazás 

Nagy a boldogság! Gombos Edináék megünnepelték!

Itthon éjjel-nappal dolgozott, mégis volt, hogy Gombos Edinának és családjának nélkülöznie kellett. De Amerikában minden rendbe jött. Egy éve költözött ki Amerikába Gombos Edina a családjával. Meg is ünnepelték az évfordulót, hiszen nem bánták meg, hogy új életet kezdtek, mert kint egyenesbe került az életük. Így aztán a közeljövőben eszük ágában sincs hazajönni. – Egyszerűen megunhatatlan az a szépség, ami... Read More
Horvátországba a tavak miatt is érdemes kiruccanni Utazás 

Horvátországba a tavak miatt is érdemes kiruccanni

Horvátország majdnem feleakkora, mint Magyarország, lakossága alig több mint négymillió. Mégis annyi szépség fér el benne, mint talán egyetlen más európai országban sem. 1778 kilométernyi nagy kékség az Adria partján, 698 sziget, 389 szigetecske, 78 zátony, nyolc nemzeti park, és egy sor tó, amelyek kissé háttérbe szorulnak a tenger látványosságai mögött. Kivéve persze a Plitvicei-tavakat, amelyek szépsége előtt minden utazó... Read More
Kanada szigorítja a beutazást Utazás 

Kanada szigorítja a beutazást

Vízum továbbra sem kell a magyaroknak, de elektronikus engedély igen. Az Electronic Travel Authorisation (eTA) ára 7 kanadai dollár (1600 forint), és hasonlít az Egyesült Államok ESTA nevű dokumentumához, amely 2009. január 12-től vált kötelezővé, és 14 amerikai dollár (4000 forint) az ára. Az ESTA kitöltése nem gyerekjáték Tervez részt venni vagy részt vett-e valaha terrorcselekményben, népirtásban, szabotázsakcióban, kémkedésben? Ilyen... Read More
Hamarosan a magyaroknak is nehezül a beutazás Kanadába Utazás 

Hamarosan a magyaroknak is nehezül a beutazás Kanadába

Vízum továbbra sem kell, de ki kell tölteni egy regisztrációs űrlapot. Idén szeptember 29-től már csak úgy lehet beutazni a magyar állampolgároknak Kanadába, hogy előtte az interneten – díjfizetés mellett – ki kell tölteni egy regisztrációs űrlapot – figyelmeztet a közelgő határidőre a Mindenkiutazhat.hu. Amint arról az Origo is beszámolt, a szigorítás eredetileg 2016. március 15-től lépett volna életbe, de... Read More
Átverésre figyelmeztet a kanadai kormány Utazás 

Átverésre figyelmeztet a kanadai kormány

A kanadai kormány honlapja az egyetlen olyan hivatalos weboldal, ahol az elektronikus beutazási engedélyt (eTA) kérelmezni lehet – hívta fel a figyelmet a budapesti kanadai nagykövetség az MTI-nek küldött közleményében. Mint írták, a Kanadába repülővel utazó, illetve ott átszállni kívánó magyar állampolgároknak ajánlatos a kanadai kormány hivatalos honlapján beszerezni a szükséges elektronikus beutazási engedélyt (eTA). Érdemes óvakodni egyéb olyan honlapokon... Read More
Devizatrükkök külföldre utazóknak. Kártya vagy készpénz? Utazás 

Devizatrükkök külföldre utazóknak. Kártya vagy készpénz?

Évről évre visszatérő téma a nyaralók körében, hogy hogyan kerülhetik el a veszélyes devizaváltós lehúzásokat. Ez mindaddig téma is lesz, amíg euróban kapjuk a fizetésünket mi is, amire nemrég Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2020-as dátumot jelölte meg, feltételekkel. A BankRáció.hu friss elemzésében a körültekintő külföldi kártyahasználathoz szükséges tudnivalókat összegezte. Azt már nyilván sokan tapasztalták, hogy külföldön váltva a forintot... Read More
Világ körüli úton is lehet családot alapítani Utazás 

Világ körüli úton is lehet családot alapítani

Az argentin Zapp családban minden gyerek másik országban született, állandó otthonuk egy 88 éves öreg autó, az utazás pedig az életformájuk. Négy kontinenst már bejártak, most épp az európai kalandjuk van soron. A távolról sem hétköznapi családdal még Budapesten találkoztunk. Herman és Candelaria Zapp 2000-ben keltek hosszú útra egy 1928-ban gyártott amerikai oldtimerrel. Ez már önmagában kockázatos vállalkozásnak tűnik, és... Read More
Utasforgalmi rekord dőlt meg a debreceni repülőtéren Utazás 

Utasforgalmi rekord dőlt meg a debreceni repülőtéren

Júliusban több mint 37 ezren fordultak meg a legnagyobb magyarországi regionális repülőtéren, a Debrecen Airporton, ami 59 százalékos utasszám-növekedést jelent, ez minden idők legmagasabb havi utasforgalma – közölte a repülőtér járatfejlesztési igazgatója kedden az MTI-vel. Tamás László közleménye szerint hét hónap alatt az utasforgalom 86 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát, augusztus elején pedig már meghaladják a teljes... Read More
Jelentősen visszaesett Brüsszel idegenforgalma Utazás 

Jelentősen visszaesett Brüsszel idegenforgalma

Jelentősen, mintegy 40 százalékkal csökkent a belga főváros idegenforgalma négy hónappal a két helyszínen elkövetett brüsszeli merényleteket követően – írta a brüsszeli idegenforgalmi hivatal adataira hivatkozva a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap kedden.     A brüsszeli turizmus megszervezéséért felelős Visitbrussels iroda adatai szerint az előző évek azonos időszakához képest nagymértékben marad el a külföldről érkező turisták körében a máskor... Read More
“Nem igaz, nem tervezünk hazajönni!” – Gombos Edina marad Floridában Utazás 

“Nem igaz, nem tervezünk hazajönni!” – Gombos Edina marad Floridában

Fort Lauderdale — A TV2 egykori műsorvezetője a közösségi oldalán cáfolta a hírt, miszerint Marsi Anikóhoz (41) hasonlóan visszatelepülne Magyarországra. – Rengetegen jeleztétek, azt hallottátok tévében, olvastátok újságban, hogy hazaköltözünk. Természetesen ez nem igaz, nem tervezünk ilyesmit – írta Gombos Edina (39). A Floridában élő Edina arról is tájékoztatta követőit, hogy kislánya, Mirinda (7) már az iskolakezdést várja, férje, Alberto... Read More
Nyugat-Európa kevesebb kínai turistára számíthat az idén a terrorcselekmények miatt Utazás 

Nyugat-Európa kevesebb kínai turistára számíthat az idén a terrorcselekmények miatt

Az európai terrorcselekmények miatt csökkenőben a Nyugat-Európába utazó kínaiak száma, erre utalnak vízumkiadási statisztikák és az utazásszervező irodák tapasztalatai – számolt be a tendenciákról a hongkongi South China Morning Post című lap csütörtökön. Franciaország pekingi külképviseletén az év első hat hónapjában 320 ezer vízumot adtak ki, 15 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Kína egyik legnagyobb online utazási... Read More
SKYE is the limit – avagy Skóciában nem csak “Skócok” laknak Life in the UK Skócia Utazás 

SKYE is the limit – avagy Skóciában nem csak “Skócok” laknak

Több okot is tudnék mondani, hogy miért épp Skye szigetet vettem célba… 1. Elindultam McPokemonra vadászni olyan helyre, ahol eddig még senki sem szüretelte le őket… 2. Gyorsan felszaladtam Skóciába, mielőtt Hadri-Brexi-Ánus újra felhúzza a falakat… 3. Túrázni szeretnék, mert annyira elhíztam, hogy a Zasszony szerint már csak az ehető fogyókúrás könyveket veszem meg… 4. Egyéb …Maradjunk az utóbbinál. Egy... Read More
A Niagara új látványossága Utazás 

A Niagara új látványossága

A napokban átadták a Niagara-vízesés új látványosságát, a MistRidert. A négy párhuzamos drótkötélpályát a kanadai oldalon építették. A látogatók akár 65 km/h-ás sebességgel száguldhatnak végig a 670 méteres pályán, közben pedig gyönyörködhetnek az amerikai-kanadai határon lévő vízesésben, amely évente 12 millió turistát vonz. Egy menet ára 50 kanadai dollár, azaz mintegy 11 ezer forint.   Forrás: Origo / Kép:  ... Read More
Még több magyar menne most Angliába dolgozni Utazás 

Még több magyar menne most Angliába dolgozni

Fura, de úgy tűnik, hogy a Nagy-Britanniába magyar dolgozókat közvetítő cégek egyelőre a Brexit-népszavazás nyerteseinek számítanak. A Népszabadságnak nyilatkozó munkaközvetítő cégek szerint a brexit szavazás óta még többen érdeklődnek a brit munkalehetőségek iránt, mint korábban.  A Távozzangolosan.hu vezetője azt nyilatkozta a lapnak, hogy míg eddig heti egy-két embert közvetíttek ki Nagy-Britanniába, addig most napi hét-nyolc ember jelentkezik, hogy szeretne kint... Read More
Hollandiába és Angliába való a magyar fiatal Utazás 

Hollandiába és Angliába való a magyar fiatal

A magyar fiatalok Hollandiában érezhetik magukat a legjobban, az angolok értékrendje áll hozzájuk a legközelebb, viszont a volt szocialista országbeli kortársaikhoz hasonlítanak legjobban az ELTE Társadalomtudományi Kar Módszertani Kutatóközpontjának elemzése szerint. A European Social Survey felmérés adatai alapján azt vizsgálták, hogy a Magyarországon legnagyobb kivándorlási hajlandóságot mutató Y generáció (az 1981 és 1998 között születettek) értékrendje mennyire tér el a... Read More
Amszterdam lehet az új London Utazás 

Amszterdam lehet az új London

Szombaton debütált az Indavideón a Menjek/Maradjak dokumentumfilm-sorozat Hollandiát feldolgozó része. A témának külön aktualitást ad, hogy a Hollandia felé áramlásra jó nagy lapáttal tehet rá a brexit: most hogy Anglia egyre kevésbé lesz vonzó hely az uniós polgároknak, más országokba, például az eddig is népszerű Hollandiába tevődhet át a kivándorlási góc. Ebből az alkalomból kicsit utánajártunk, mire számíthatnak az Európa... Read More
A font átalakítja az európai turizmust Utazás 

A font átalakítja az európai turizmust

A brexitszavazás után a font gyengülésnek indult, és amennyiben bejön az elemzők jóslata, és kitart a szigetország fizetőeszközének mélyrepülése, úgy az európai turizmusra is komoly hatással lesz a britek kilépése az EU-ból. Nem véletlen, hogyhirtelen igencsak megugrott a kínaiak érdeklődése a brit nyaralások iránta Ctrip.com International utazási alkalmazás közlése szerint – írja aBloomberg. Ha pedig a gyenge font kitart, az... Read More
Érettségivel nincs jövőm Utazás 

Érettségivel nincs jövőm

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!     Tisztelt Munkahelyi Terror!   Azért írok az oldalukra, mert eljutottam arra a pontra, hogy teljesen kilátástalannak látom a jövőmet. 30 éves múltam nemrég, érettségivel és középfokú angol nyelvtudással rendelkezek és lassan egy éve nem tudok elhelyezkedni sehol. Szakmát szerezni, diplomázni az érettségit követően nem volt lehetőségem, családi okok... Read More
Külföldi közúti birságok Utazás 

Külföldi közúti birságok

Bepattanunk a kocsiba, klíma maximumra, útlevelek/személyik ellenőrzése, kutya és kulcs a szomszédba leadva, villanykapcsolók lekapcsolva, az összes csap elzárva és mindez legalább kétszer ellenőrizve – mehetünk. Irány a határ. Meglehetősen EU párti vagyok, élvezem, ahogy mindenféle tortúra nélkül, csak kissé lassítva a korábbi átkelőknél, hetedhét határon át mehetünk, amerre a szem ellát. Van akit a határ átlépése némi szorongással tölt el... Read More
1 2