You are here
Londoni elemzők: jelentősen csökkent a tőkekivonás a feltörekvő gazdaságokból Pénzügy 

Londoni elemzők: jelentősen csökkent a tőkekivonás a feltörekvő gazdaságokból

Londoni pénzügyi elemzők szerint markánsan csökkent a nettó tőkekiáramlás a globális feltörekvő térség gazdaságaiból az idei év első felében, és mélységi rekordok közelében jár a régió tőzsdei volatilitásának indexe is.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics hétfőn ismertetett féléves tanulmánya szerint a cég saját tőkeáramlás-mérő modellje – Capital Flows Tracker – azt mutatja, hogy a nettó tőkekivonás a feltörekvő gazdaságokból már 2016 végén is meredeken csökkent, és az idei év első felében is alacsony szinten maradt.
A Capital Economics számítási módszertana szerint az idei első hat hónapban az ebből az országcsoportból kivont működő- és portfoliótőke együttes nettó értéke az ötöde volt a tavalyi, illetve a tavalyelőtti azonos időszakban mért nettó kiáramlásnak.
Igaz, hogy a nettó kiáramlás júniusban 20 milliárd dollárra emelkedett a ház által májusban mért 17 milliárd dollárról, de a Capital Economics elemzői szerint ez csekély változás, amelynek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani.
Az idei első fél évre számított tőkekivonás annak ellenére csökkent jelentősen, hogy az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve folytatta monetáris politikájának szigorítását. Sokan tartottak attól, hogy a Fed kamatemelései lendületet adnak a tőkekivonásnak a feltörekvő gazdaságokból, de a kiáramlás csökkenése alátámasztja a Capital Economics azon véleményét, hogy a globális feltörekvő térség gazdaságainak zöme jól felkészült az amerikai monetáris politika szigorodásának átvészelésére – hangsúlyozták hétfői tanulmányukban a cég londoni elemzői.
A ház kiemeli, hogy a nettó kiáramlás lassulását jórészt a kínai gazdaságból kivont tőkemennyiség visszaesése okozta.
A Capital Economics elemzői közölték: modellszámításaik szerint a nettó tőkekiáramlás Kínából – világ legnagyobb feltörekvő gazdaságából – havi 30 milliárd dollárra csökkent az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakban mért havi nettő 130 milliárd dollárról.
A Capital Economics szintén hétfőn összeállított külön tanulmánya szerint a felzárkózó piacok tőzsdei árfolyamkilengési hajlamának mérőszáma is mélyponton van, és ez “nem a vihar előtti csend”.
Jóllehet az utóbbi időben a legnagyobb figyelem a széles merítésű amerikai S&P 500 részvényindexre levezetett, 1993 óta nem látott mélyponton járó VIX volatilitási indexet övezte, a feltörekvő piacok VXEEM tőzsdei kilengési mérőszáma is történelmi mélységek környékén mozog – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.
A ház szerint az a tény, hogy a legutóbbi globális pénzügyi válság előestéjén is nagyon alacsony volt globális tőzsdei volatilitás, olyan aggályokat ébresztett, hogy a mostani alacsony volatilitási indexek is közelgő bajt jeleznek. Az alacsony volatilitás azonban önmagában nem ok az aggodalomra, az 1990-es évek elején tapasztalt hasonló piaci nyugalom után például komoly tőzsdei felfutás következett az Egyesült Államokban.
A Capital Economics londoni elemzői közölték: noha természetüknél fogva nehéz előre jelezni az olyan fejleményeket, amelyek rendszerint borítják a tőzsdéket, a cég prognózisaiban azonban nem szerepelnek olyan tényezők, amelyek az idén vagy jövőre jelentősebb visszaesést okozhatnának a feltörekvő piacok tőzsdéin.

Forrás: MTI / Kép:  Pixabay    /

További Hírek:

Leave a Comment