You are here
Lövöldözés egy moszkvai bíróságon, halottak Nagyvilág 

Lövöldözés egy moszkvai bíróságon, halottak

Őreiktől  kíséreltek meg fegyvert szerezni és megszökni egy közép-ázsiai eredetű bűnszervezet törvényszék elé kísért tagjai kedden a Moszkva megyei bíróságon, az incidens során a biztonsági erők  a banda három tagját lelőtték, két bűnözőt pedig súlyosan megsebesítettek és elfogtak.

Az öt gyanúsított a bírósági épület liftjében támadtak rá két kísérőjükre, egy férfira és egy nőre, akiket megbilincseltek. Az őrök kiszabadítása közben több mint húsz lövés dördült el. Az incidensben két rendőr és a nemzeti gárda egy tagja megsérült.
A támadók az úgynevezett GTA-banda tagjai voltak (az orosz médiában eltrejedt elnevezésüket a Grand Theft Auto számítógépes játékról kapták), akik gépkocsi-tulajdonosokat gyilkoltak meg és raboltak ki Moszkva közelében, az M4-es doni autópályán. A bűnözők vastüskékkel bénították meg a járműveket, majd a kilyukadt autógumikat megvizsgálni kiszálló vezetőket és utasaikat agyonlőtték.
A csoport, amelynek végül 9 tagját sikerült 2014-ben élve elfogni,
iszlamista terrorszervezetekkel is kapcsolatban állt. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerint a bűnözők két év alatt 17 embert öltek meg, további kettőt pedig megsebesítettek. Ügyük tárgyalását július 19-én kezdte meg a Moszkva megyei bíróság.
A bíróság épületében történtek nyomán a gyanúsítottak ellen hivatalos személy elleni támadás, őrizetből való szökési kísérlet és fegyverlopás címén eljárás indult.

Forrás: MTI / Kép:   hirado.hu   /

További Hírek:

Leave a Comment