You are here
Megfosztották autonómiájától Katalóniát EU 

Megfosztották autonómiájától Katalóniát

A spanyol kormány megfosztotta Katalóniát autonómiájától, és hivatalosan átvette az irányítást a tartomány fölött, amelynek élére Soroya Saenz de Santamaria miniszterelnökhelyettest jelölte ki – írja a BBC.

A kemény intézkedéseket azután hozta az ország vezetése, hogy pénteken a katalán parlament megszavazta majd kikiáltotta a Katalán Köztársaságot, éppen csak megelőzve a spanyol szenátus döntését, amellyel feloszlatták a katalán kormányt. A spanyol kormány előrehozott választások kiírását sürgeti december 21-ére, a köztes időszakra jelölték ki vezetőnek Saenez de Santamariát. A leváltott katalán kormány közben úgy tűnik, nem fogadja el a helyzetet, a volt elnök demokratikus ellenállásra buzdít.

Madrid és Európa lenyomja a függetlenséget hirdető Katalóniát

Katalónia megszavazta az elszakadást, mire a spanyol kormányfő feloszlatta a katalán parlamentet, és december 21-re hirdetett új választást. Európa erős államai sem támogatják a kihirdetett Katalán Köztársaságot.

Az MTI beszámolója szerint a katalán elnöki jogköröket gyakorló spanyol miniszterelnök-helyettes délután már összehívta a spanyol minisztériumok államtitkárait és helyettes államtitkárait, hogy döntsenek a különböző területeket érintő feladatokról.
Ilyen feladat például a spanyol belügyminisztérium számára a katalán rendőrség felügyelete. Első intézkedéseként José Ignacio Zoido spanyol tárcavezető menesztette Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnököt, helyére pedig Ferrán López főfelügyelőt nevezte ki, aki eddig a katalán rendőrség területi koordinációjáért felelt, és a testület második embere volt.

Nyilvános levélben köszönt el a katalán rendőrségtől Pere Soler eddigi főigazgató, akit péntek este mentett fel posztjáról a spanyol miniszterelnök. Soler elfogadta menesztését, levelében pedig hangsúlyozta meggyőződését, hogy a katalán rendőrök bármilyen irányítás alatt továbbra is az állampolgárok jogainak tiszteletben tartásával végzik majd munkájukat.

“Megpróbáltuk, hogy ez a folyamat, amit ma él át Katalónia, ne érintse a katalán rendőri testület normális működését, de sajnos nem így lett” – írta a leköszönő vezető, aki szerint “rendkívül igazságtalan”, hogy megkérdőjelezték a katalán rendőrség szakmaiságát.
A spanyol sajtóban megjelent információk szerint várhatóan mintegy 150 magas beosztású katalán kormányzati tisztségviselő menesztését vonja maga után a spanyol kormány intézkedéssorozata.

A függetlenségpártiak péntek délutántól folyamatosan, éjszakába nyúlóan tüntettek Katalóniában. Madridban szombaton kora délután szintén tüntetést tartottak, a spanyol nemzeti egység hívei, hogy kifejezzék a katalán függetlenségi nyilatkozat elutasítását. A spanyol nemzeti zászlót lengető résztvevők teljesen megtöltötték a belvárosi Plaza de Colónt. “Éljen Spanyolország! Éljen Katalónia!” – skandálták, és sokan emeltek “Együtt” feliratú táblákat a magasba. A spanyol egység támogatóit vasárnap Barcelonában várják nagy szabásúra tervezett felvonulásra.

A katalánok diplomáciai szinten teljesen egyedül maradtak a függetlenség kikiáltása után, nem csak Madrid, de gyakorlatilag a teljes EU annak minden erős nemzetével kommunikálta, hogy nem támogatja a döntést.

A hivatalából felmentett katalán kormány visszavágásra sem kellett sokat várni, szombat délután Barcelonában Carles Puigdemont eddigi elnök “demokratikus ellenállásra” szólított fel a spanyol alkotmány 155-ös cikkének alkalmazásával szemben. Puigdemontot pénteken a spanyol miniszterelnök menesztette a szenátustól kapott felhatalmazás alapján.

“Egy demokratikus társadalomban a parlament választja vagy menti fel az elnököt” – jelentette ki.

A katalán politikus előre rögzített televíziós nyilatkozata elején elmondta: a katalán kormány teljesítette ígéretét azzal, hogy a helyi parlament pénteken megszavazta a független “Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot.

Ugyanakkor kérte, hogy tartsák tiszteletben azoknak a katalánoknak a tiltakozásait, akik nem értenek egyet a katalán parlament “többségének döntésével”, és türelemre, kitartásra, valamint a erőszakmentességre, a béke megőrzésére szólított fel.

“Tovább dolgozunk, hogy szabad országot építsünk” – hangsúlyozta Puigdemont, majd azzal folytatta, hogy olyan társadalmat szeretnének, amelyben kevesebb az igazságtalanság, nagyobb az egyenlőség, a szolidaritás és a testvériség a világ minden népével. “Kezdve Spanyolország népeivel, amelyekhez kölcsönös tisztelettel és elismeréssel akarunk kötődni” – mondta beszéde végén a katalán politikus.

Forrás: Index

További Hírek:

Leave a Comment