You are here
Netanjahu az izraeli fennhatóság Ciszjordániára történő kiterjesztéséről tárgyal Amerikával       Nagyvilág 

Netanjahu az izraeli fennhatóság Ciszjordániára történő kiterjesztéséről tárgyal Amerikával    

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Izrael fennhatóságának ciszjordániai kiterjesztéséről tárgyal az Egyesült Államokkal – jelentette a helyi média hétfőn.  Néháyn órával később a Fehér Ház cáfolta az izraeli sajtóinformációkat.

Netanjahu a kormányzó jobboldali Likud párt frakcióülésén jelentette be az e kérdésről folytatott megbeszéléseit, miután kérésére vasárnap egy héttel elhalasztották az erről szóló egyik képviselői indítvány beterjesztését az izraeli parlamentben, a kneszetben.             A kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy két elv vezéreli. Egyrészt az, hogy a lehető legjobban összehangolják a lépést az Egyesült Államokkal, mert – mint fogalmazott – “a velük ápolt kapcsolat stratégiai érték”. Másrészt pedig az, hogy a törvényjavaslat ne egyéni, hanem kormányzati kezdeményezés legyen, mert Netanjahu szerint “történelmi lépésről van szó”.             Előzőleg Joáv Kis, a Likud képviselője egyéni indítványt benyújtását szorgalmazta azzal kapcsolatosan, hogy Izrael terjessze ki törvénykezését és fennhatóságát a ciszjordániai telepekre.     Tavaly az év végén a Likud párt központja megszavazta, hogy a párt kötelezze magát az izraeli törvények ciszjordániai telepekre történő kiterjesztésének támogatására.         Donald Trump amerikai elnök tavaly decemberben elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, ami óriási felháborodást keltett a muszlim világban, a palesztinok pedig azóta nem tekintik tárgyalópartnernek az Egyesült Államokat.         Izrael az 1967-es háborúban foglalta el Ciszjordániát, amelyet egy időre katonai igazgatás alá helyezett, majd részben civil irányítás alá vont, de továbbra is megszállva tart. Az 1993-as oslói megállapodásban a Palesztin Hatóság önkormányzati jogokat kapott az övezet egy részén.         Josh Raffel  a Fehér Ház szóvivője cáfolta és álhírnek minősítette az izraeli sajtóban megjelent információkat. “Az Egyesült Államok és Izrael soha nem vitatott meg iyen javaslatot, az elnök továbbra is egyértelműen az izraeli-palesztin békekezdeményezésére összpontosítja figyelmét” – fogalmazott a szóvivő.

Forrás: MTI / Kép:   mandiner.hu   /

További Hírek:

Leave a Comment