You are here
Szigorítja a büntetéseket az olasz igazságügyi reform EU 

Szigorítja a büntetéseket az olasz igazságügyi reform

 

A rablásokra kiszabott börtönbüntetést legalább négy év letöltendő börtönre emelte, felgyorsította a bírósági eljárást és módosította az elévülési időt az olasz büntetőjog reformja, amit az olasz képviselőház szerdán szavazott meg.

Bizalmi szavazással fogadta el az olasz parlament alsóháza a  négy év óta várt reformot. A csomagra a szenátus már márciusban igent mondott. A képviselők közül 320-an igennel, 149-en nemmel szavaztak, egy képviselő tartózkodott. A jogszabály-csomag az olasz büntető-törvénykönyvet 94 új bekezdéssel egészíti ki.
Bizonyos bűncselekmények esetében, amelyet a törvényalkotók “társadalmilag veszélyesnek és aggasztónak” ítéltek meg, szigorították a kiszabható büntetést. Lakás-betörésért az eddigi legalább egy év börtönről három év letöltendőre emelték a minimális büntetést, rablás esetén az eddigi három évről négy év letöltendőre.
Ugyanakkor a jogerősen elítéltek számára a törvény – bizonyos esetekben, ha például nem közveszélyes vagy visszaeső bűnözőről van szó – a börtönt helyettesítő, személyre szabott, alternatív lehetőséget kínál büntetésük letöltésére, többek között például a gyermekes anyák számára. Ez mindenekelőtt a túlzsúfolt olaszországi börtönhelyzetre kíván megoldást adni: a kevesebb mint 50 ezer férőhellyel bíró olaszországi börtönökben több mint 54 ezer rab szorong. A törvénynek ezt a részét a jobbközép politikai erők ellenezték hangsúlyozva, hogy így tömegesen megnyitják majd az elítéltek celláit.
A törvénycsomag újdonságát az olasz igazságügyi eljárások felgyorsítása jelenti, amit az EU már régóta szorgalmazott. A vizsgálati eljárás ideje hat hónapról három hónapra csökken, de további három hónappal meghosszabbítható; a maffia-bűncselekmények esetében 15 hónapban szabták meg.
Jelentősen csökkentették az elévülési időhatárt is, ami az olaszországi perek felgyorsítását szolgálja: tavalyi felmérés szerint eddig Olaszországban az első fokú ítélet átlagos ideje 2-3 év volt, de akár öt-hat évig is elhúzódhatott.
Az új jogszabályok a hatósági telefonlehallgatások szövegének nyilvánosságra hozatalát is korlátozzák. Eddig gyakori botrányhoz vezetett Olaszországban, hogy a sajtó könnyen hozzáfért és közölte a nyomozás alatti személyek közötti beszélgetéseket.

Forrás: MTI

További Hírek:

Leave a Comment