You are here
Szíria – Erdogan gyilkosnak nevezte Aszadot         Egyéb Nagyvilág 

Szíria – Erdogan gyilkosnak nevezte Aszadot      

Törökország nem ül tárgyalóasztalhoz a “gyilkos” szíriai elnökkel, Bassár el-Aszaddal a szíriai kurd fegyveresek ellen indított afríni török hadművelettel kapcsolatban – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök az államfői palotában polgármesterek előtt.

Erdogan azt mondta: “mi beszélnivalója van Törökországnak egy gyilkossal, aki megölte egymillió állampolgárát”?
A török államfő kijelentésével a kemalista ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) elnökének, Kemal Kilicdaroglunak az állítólagos felvetésére reagált. Erdogan szerint Kilicdaroglu azt mondta, hogy a török haderőnek nem kéne túlságosan a szíriai határ mögé mennie, Ankarának pedig meg kéne beszélnie Damaszkusszal a katonai beavatkozás ügyét.
Erdogan kiemelte: Törökország számára most a szíriai nép, a Törökországban tartózkodó 3,5 millió szíriai menekült hazatérése, és nem Aszad a fontos.
Törökország január 20-án indított nagyszabású offenzívát az északnyugat-szíriai Afrín körzetet ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen. Ankara szemében az YPG a törökországi szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezet.
Erdogan csütörtöki beszédében arról is beszámolt, hogy már 135 ezer szíriai menekült költözött vissza arra a kétezer négyzetkilométeres területre Észak-Szíriában, amelyet a török haderő az Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadművelet keretében 2016 augusztusa és 2017 márciusa között tisztított meg az Iszlám Állam szélsőségeseitől.
Törökország a szíriai polgárháborúban mérsékelt ellenzéki arab erőket támogat és Aszad távozását követeli. Ez irányú követeléseit ugyanakkor visszafogta, mióta a damaszkuszi rezsim szövetségeseinek számító Oroszországgal és Iránnal kezdett együttműködni a hetedik évébe lépő konfliktus politikai rendezése érdekében.

Forrás: MTI / Kép:   hir.ma   /

További Hírek:

Leave a Comment