You are here
Szíria – Lavrov: Moszkva szeretné, ha a Washington vezette koalíció egyeztetne Damaszkusszal és az orosz légierővel     Nagyvilág 

Szíria – Lavrov: Moszkva szeretné, ha a Washington vezette koalíció egyeztetne Damaszkusszal és az orosz légierővel  

Oroszország szeretné, ha az Egyesült Államok és az általa vezette koalíció szíriai katonai fellépését egyeztetné az arab ország kormányhadseregével és az orosz légierővel – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Krasznodarban, 78 ország biztonsági vezetőinek tanácskozásán.

Lavrov az immár 16. alkalommal összehívott fórumon hangsúlyozta, hogy a koalíciónak nemcsak az Iszlám Állam (IÁ), hanem az – újabban Dzsabhat Fatah as-Sám elnevezést használó – an-Nuszra Front terrorszervezet ellen is harcolnia kellene, amelyet az előző amerikai kormány hivatali idejében “valamiért” nem akartak bántani.
Az orosz diplomácia vezetője hangsúlyozta: továbbra is érvényes Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdeményezése, hogy az ENSZ égisze alatt hozzanak létre széles körű nemzetközi terrorellenes koalíciót. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez egyúttal feltételezi a nemzetközi jog szabályainak – beleértve a terrorizmus ellen harcoló államok szuverenitásának és területi épségének – tiszteletben tartását is.
Közölte, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában átfogó gazdasági és kereskedelmi embargó bevezetését indítványozza az IÁ ellenőrzése alatt lévő területekkel szemben. Sürgette, hogy az egyes országok titkosszolgálatai erősítsék együttműködésüket az IÁ finanszírozási csatornáinak elzárása érdekében.
Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a tanácskozáson egyebek között arról beszélt, hogy az IÁ az Irakban és Szíriában elszenvedett vereségei nyomán stratégiát és taktikát vált. Egyebek között úgy, hogy egy új, globális terrorhálózatot próbál meg létrehozni hasonló szervezetekkel összefogva. Mint mondta, erre utal a terrorcselekmények idén kiterjedtek Afganisztánra, Szíriára, Iránra, Irakra, Egyiptomra, Malira, Törökországra, Oroszországra, Nagy-Britanniára, Spanyolországra, Svédországra, Finnországra és más országokra.
Felhívta a figyelmet az “autonóm dzsihád” tendenciájának felerősödésére. Ennek keretében a magányos terroristák már nem próbálnak meg eljutni Szíriába vagy Irakba, hanem abban az országban követnek el célzott támadásokat a békés lakosság ellen, amelyben éppen élnek. A fenyegetés egy másik kategóriáját Bortnyikov szerint a válságövezetekből hazatérő terrorista harcosok jelentik, akik egyebek között elsajátíthatták a vegyi fegyverek házilagos előállítását is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi terrorszervezetek az európai és oroszországi célok elérése érdekében felhasználják a migránsáramlatokat. Az FSZB főnöke szerint a Közel-Keletről kiszoruló terroristák előszeretettel gyűlnek össze megint a világ instabil régióiban, egyebek között Afganisztánban, ahonnan új fegyveres konfliktusok létrehozásának céljából át tudnak szivárogni más közép-ázsiai országokba, valamint Iránba, Kínába, Indiába és Oroszországba is. A radikálisok átcsoportosításának központjai közé tartozik Jemen, Közép-Afrika és Délkelet-Ázsia is.
Elmondta, hogy a terroristák több mint 10 ezer online oldalt és több százezer közösségiportál-profilt használnak a világhálón. Kitért arra, hogy az FSZB külön hangsúlyt fektet az anonim SIM-kártyák és az azonosíthatatlan internetes kommunikáció lehetőségének felszámolására, amelyhez Oroszországban a törvényhozás megteremtette a szükséges jogi hátteret.
Beszámolt róla, hogy a szentpétervári metróban április 3-án elkövetett öngyilkos merénylet bűnrészesei a kódolt WhatsApp és a Telegram messenger alkalmazást használták kommunikációra. Szavai szerint a terroristák egyre aktívabb harckertevékenységet folytatnak azért, hogy műszaki balesetek és természeti katasztrófákat idézhessenek elő.
Bortnyikov elmondta, hogy külföldi – így a kazah, az üzbég, a tádzsik, a kirgiz, a kínai, az indiai az egyiptomi, a dél-koreai, a cseh, az osztrák és a szerb – titkosszolgálatok segítségével egy sor terrortámadást sikerült megakadályozni Oroszországban. Köszönetét fejezte ki minden partnernek, aki szerepet vállalt a 2016-os jégkorong világbajnokság és az idei konföderációs kupa biztonságának szavatolásában és kijelentette, hogy hasonló együttműködésre számít a jövő évi labdarúgó világbajnokság védelmében.
Az FSZB igazgatója sürgette, hogy a világ titkosszolgálatai hozzanak létre egységes adatbankot a terrorista fegyveresekről és vizsgálják meg a lehetőségét a számítógépes vírusok létrehozása betiltásának.

Forrás: MTI / Kép:   hirekma.hu   /

További Hírek:

Leave a Comment