You are here
A szíriai török hadműveletek már 300-nál több ellenzőjét vették őrizetbe Törökországban     Nagyvilág 

A szíriai török hadműveletek már 300-nál több ellenzőjét vették őrizetbe Törökországban  

Immár 311 embert vettek őrizetbe Törökországban, amiért a szíriai Afrínnál január 20-án indított török hadműveletet ellenző és arról a hatóságok szerint valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában – közölte hétfőn a török belügyminisztérium.

A kormány szerint ez terrorista propaganda.
Az északnyugat-szíriai Afrín térségét ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia Ankara szemében a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezet. Miközben Washington az utóbbi hónapokban modern fegyverekkel támogatta az YPG-t az Iszlám Állam szélsőségesei elleni harcban, Ankara úgy vélte, hogy a szíriai kurd milícia “folyamatosan bővülő fegyverarzenálja” miatt napról napra nagyobb fenyegetést jelentett Törökországra nézve és katonai beavatkozásra van szükség.
Hétfői közleményében a belügyi tárca az előállítottak személyére nem tért ki, de a korábbi török híradásokból tudni lehet, hogy a harmadik legnagyobb parlamenti párt, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) több képviselője is köztük van. A HDP az egyetlen ellenzéki párt a törvényhozásban, amely nyíltan bírálja a hadműveletet.
A török vezetés a HDP-t a PKK politikai szárnyának tekinti.
Recep Tayyip Erdogan török államfő múlt héten leszögezte: miközben az afríni offenzíva “tisztán és világosan” a terrorizmus ellen irányul, “egyesek az afríni kurdok elleni fellépéssel, Szíria megszállásával vádolják Törökországot”.
Az Anadolu török állami hírügynökség a közelmúltban figyelmeztetett: a hatóságok “szüntelenül figyelik a közösségi médiát, és mindenki ellen eljárást indítanak, aki terrorszervezeteket népszerűsít”.
A BirGün ellenzéki török napilap jelentése szerint vasárnap éjszaka ismeretlenek törtek be a HDP egyik irodájába Isztambul Pendik nevű városrészében. A támadók felforgatták, majd felgyújtották a helyiséget. Az incidensben senki nem sérült meg. Az Anadolu hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy a hatóságok 11 embert őrizetbe vettek az esettel kapcsolatban.

Forrás: MTI / Kép:  hirek.ma    /

További Hírek:

Leave a Comment