You are here
Tízezrek tüntettek Londonban a Brexit ellen Brexit 

Tízezrek tüntettek Londonban a Brexit ellen

Tízezrek tüntettek szombaton Londonban a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése ellen.

A People’s March for Europe (Népi felvonulás Európáért) címmel megrendezett demonstráción a szervezők szerint legalább 50 ezren vettek részt.
A menet a Hyde Parktól indult, és Trafalgar-tér, majd a kormányzati negyed főutcája, a Whitehall érintésével a parlament épülete előtti térre érkezett.
A tömeg a Whitehallról nyíló Downing Streetnél, a miniszterelnöki hivatalnak és rezidenciának otthon nyújtó, kerítéssel elzárt kis utcánál hangos pfújolásban tört ki.
A tüntetés egyik mottója az Exit from Brexit (Kiszállás a Brexitből) volt. Több ezer tiltakozó az Európai Unió kék lobogóját emelte a magasba a parlament elé érve.
A demonstráció egyik főszervezője Sir Bob Geldof rockzenész és társadalmi aktivista volt.
Részt vett a megmozduláson Sir Vince Cable, a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták vezetője is, aki kijelentette: meg kell állítani a Brexit-folyamatot, mert azt csak a Konzervatív Párt vezette “hozzá nem értő, működésképtelen, megosztott kormány akarja rákényszeríteni az országra”.
A Liberális Demokraták az egyetlen országos parlamenti erő, amelynek programjában a kilépési folyamat visszafordítása szerepel.
Cable a BBC televíziónak nyilatkozva nemrégiben kijelentette: az emberek rá fognak jönni, hogy a brit EU-tagságról tartott tavalyi népszavazáson – amelyen a kilépésre szavazók kerültek szűk, 51,9 százalékos többségbe – nem arra voksoltak, hogy elszegényedjenek, ezért az ő meggyőződése szerint ismét napirendre kerül majd az a kérdés, hogy Nagy-Britannia ne maradjon-e mégis az Európai Unió tagja.         “Kezdek hinni abban a lehetőségben, hogy esetleg nem lesz Brexit” – fogalmazott a brit liberális párt vezetője a minapi BBC-interjúban, hozzátéve: a kiutat egy újabb népszavazás kínálhatja, abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy a Brexit katasztrofális következményekkel jár.
A szombati People’s March for Europe demonstráció szervezői is azzal a felhívással hirdették meg a tüntetést, hogy újabb referendumot kell tartani a brit EU-tagságról, és e népszavazáson egyértelműen a választható lehetőségek között kell lennie a bennmaradásnak az Európai Unióban.

Forrás: MTI / Kép:  propeller.hu    /

További Hírek:

Leave a Comment