You are here
Több ezer új alkalmazottat vett fel a brit közigazgatás a Brexit-feladatok ellátására       Brexit UK 

Több ezer új alkalmazottat vett fel a brit közigazgatás a Brexit-feladatok ellátására    

Több ezer új alkalmazottat vett fel a brit közigazgatás a brit EU-tagság megszűnéséből eredő szakpolitikai feladatok végrehajtására, és jövőre további több ezernyi szakértő toborzása várható.

A londoni miniszterelnöki hivatal keddi beszámolója szerint a kormány által felvázolt forgatókönyvek között szerepel az a lehetőség is, hogy a kilépési feltételekről folyó tárgyalásokon nem születik minden szakpolitikai területre kiterjedő teljes körű megállapodás.
A Downing Street szóvivője szerint a keddi kabinetülésen a Brexit-tárgyalásokat brit részről összehangoló minisztérium vezetője, David Davis arról tájékoztatta a minisztereket, hogy az elmúlt egy évben a különböző kormányhivatalokban csaknem háromezer új munkahely jött létre a Brexit-folyamat támogatására, beleértve egyes szakosított területek feladatainak ellátását.
Davis elmondta például, hogy a kormány jogtanácsosi irodája az utóbbi tizenkét hónapban 300 jogászt vett fel.
A brit kormány 2018-ban további nagyarányú létszámbővítést tervez: a brit adó- és vámhivatal (HMRC) 3-5 ezer fő felvételével számol a jövő évben.
Mindemellett a brit pénzügyminisztérium eddig több mint 500 millió fontot (175 milliárd forintot) különített el a Brexit-folyamat előkészületeire, és a 2017-2018-as pénzügyi év végéig 250 millió font finanszírozást biztosít ugyanerre – hangzott el a keddi kabinetülésen.
Theresa May miniszterelnök hivatalának szóvivője közölte: a brit EU-tagság megszűnésének előkészítési munkálatai az elmúlt hónapokban jelentősen felgyorsultak, a minisztériumok hozzávetőleg háromszáz különböző cselekvési programon dolgoznak a Brexit-minisztérium és a kabinetiroda szoros felügyelete alatt.
A Downing Street illetékese keddi tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a megvalósítás szakaszában járó háromszáz cselekvési terv mindegyike a kilépési feltételekről szóló tárgyalások számos lehetséges egyezményváltozatára készíti fel az országot, és arra az esetre is készülnek forgatókönyvek, ha a brit EU-tagság megszűnésétől érintett egyes szakpolitikai területeken nem születik megállapodás az Európai Unióval folytatott tárgyalássorozaton.
Ennek lehetőségére már korábban is tett utalásokat a brit kormány.
A kormányzó Konzervatív Párt október eleji éves kongresszusát záró felszólalásában Theresa May miniszterelnök úgy fogalmazott: bízik abban, hogy a kilépési feltétekről szóló tárgyalásokon sikerül olyan megállapodást elérni, amely Nagy-Britannia és az EU érdekeit egyaránt szolgálja, de a brit kormány akkor jár el felelősségteljesen, ha “minden eshetőségre felkészül”.
Nem sokkal korábban David Davis Brexit-ügyi miniszter azt mondta: ha a tárgyalások nem eredményeznek olyan megállapodást, amilyenre Nagy-Britanniának szüksége van, akkor London készen áll majd az “alternatívára” is, és a kormány “készenléti terveket” készít erre az esetre.
A megállapodás elmaradásának kockázataira azonban a brit üzleti szektor folyamatosan figyelmezteti a kormányt.     Az üzleti élet képviselőinek ismétlődő felhívásai szerint ugyanis ha a kilépési feltételekről szóló tárgyalásokon London szándékai ellenére mégsem sikerül például szabadkereskedelmi megállapodásra jutni az EU-val, akkor az unióval folytatott brit kereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere lépne érvénybe, ez pedig vámakadályok megjelenését eredményezné a jelenleg akadálymentes kétoldalú kereskedelemben.
Szakértők szerint ez a brit élelmiszeriparnak 20 százalékos, a brit autóiparnak 10 százalékos, gyakorlatilag kigazdálkodhatatlan exportköltség-többletet jelentene.

Forrás: MTI / Kép:   bumm.sk   /

További Hírek:

Leave a Comment