You are here
Török puccskísérlet – Ismét több mint száz volt rendőr ellen adtak ki elfogatóparancsot       Nagyvilág 

Török puccskísérlet – Ismét több mint száz volt rendőr ellen adtak ki elfogatóparancsot    

Elfogatóparancsot adtak ki a török rendőrség újabb 129 egykori tagja ellen csütörtökön, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban állnak a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintetteket, köztük tucatnyi volt rendőrfőnököt és felügyelőt az immár másfél éve tartó rendkívüli állapotra hivatkozva bocsátották el állásukból. Csütörtök reggelre mintegy hatvan gyanúsítottat már előállítottak a hatóságok. Az őrizetbe vételek a török főváros, Ankara mellett további 20 tartományra terjednek ki.
Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a másfél évvel ezelőtti katonai hatalomátvételi kísérletért. A török vezetés szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a rendőrségbe is.
A gyanúsítottak állítólag felhasználói voltak annak a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő programnak, amelyen keresztül Ankara szerint a puccskísérletet is szervezték.
Törökországban az elmúlt 18 hónap alatt több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret – köztük rendőröket – pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a gülenista hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. A rendszeres tisztogatások nem csak a katonai puccskísérlet közvetlen résztvevőit sújtják, hanem a Gülen-mozgalom feltételezett tagjait is.

Forrás: MTI / Kép:   24.hu   /

További Hírek:

Leave a Comment