You are here
Tovább csökkent a brit munkanélküliség, rekordmagas a foglalkoztatottság UK 

Tovább csökkent a brit munkanélküliség, rekordmagas a foglalkoztatottság

 

Tovább csökkent a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglalkoztatottság rekordmagas szintre emelkedett.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint a második negyedévben átlagosan 4,4 százalék volt az állástalanok aránya, ami több mint négy évtizede, 1975 óta a legalacsonyabb szint.
Az egy évvel korábbi azonos időszakban 4,9 százalékos volt a munkanélküliség Nagy-Britanniában.
Az idei első negyedévhez képest 57 ezerrel, 1 millió 484 ezerre csökkent az állástalanok száma.
A munkanélküliség elsősorban az építőiparban és a közlekedésben keletkező munkahelyeknek köszönhetően csökkent tovább.
A 16 és 64 év közötti korcsoportban 75,1 százalékos a foglalkoztatottság, ez 32,1 millió embert jelent, számuk 338 ezerrel nőtt 2016 júniusa és 2017 júniusa között. A 75,1 százalék a legmagasabb ráta a brit gazdaságban azóta, hogy a statisztikai hivatal 1971-ben elkezdte a jelenlegivel összehasonlítható módszertan alapján mérni ezt a mutatót.
Az ONS beszámolója szerint a heti átlagos nominálbér éves összevetésben, a prémiumokat kiszűrve, átlagosan 2,1 százalékkal emelkedett a júniussal zárult három hónapban, ami az inflációval együtt számolva a reálbérek 0,5 százalékos csökkenését jelenti. Júniusban 2,6 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában.
A hivatal egyik vezető munkaerőpiaci statisztikusának értékelése szerint a brit munkaerőpiac továbbra is erős, a rekordmagas foglalkoztatottsági ráta, valamint a munkanélküliség további csökkenése is ezt támasztja alá, a reálbérek viszont tovább csökkentek.
Matt Hughes hozzátette, hogy tovább nőtt az Európai Unió többi országából érkező munkavállalók száma – 109 ezerrel -, de már jóval kisebb mértékben a korábbinál. Szakértők ezt részben a brit európai uniós tagság várható megszűnésének tudják be.
2016 azonos időszakában 126 ezerrel 2,37 millióra nőtt az Egyesült Királyságban dolgozó európai uniós munkavállalók száma, 2015 azonos időszakában pedig még 242 ezres növekedést mértek.
MTI

További Hírek:

Leave a Comment