You are here
Az amerikai kontinens megszabadult a kanyarótól Egyéb Hasznos USA 

Az amerikai kontinens megszabadult a kanyarótól

Az amerikai kontinenst a világon elsőként nyilvánította kanyarómentesnek az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO).

A bejelentést a kanyaró, a rubeola és a veleszületett rubeolaszindróma megszüntetéséért felelős nemzetközi szakértői bizottság tette a WHO Pánamerikai Egészségügyi Szervezetének (PAHO) 55. tanácskozásán, amely jelenleg is zajlik az amerikai országok egészségügyi minisztereinek részvételével.
A kanyaró az ötödik, oltással megelőzhető vírusos betegség, melyet kiirtottak Amerikából: a himlőt 1971-ben, a járványos gyermekbénulást 1994-ben, a rubeolát és a veleszületett rubeolaszindrómát 2015-ben sikerült megszüntetni – olvasható a PAHO/WHO portálján.
Carissa F. Etienne, a PAHO igazgatója elmondta: a történelmi nap annak a bizonyítéka, hogy ilyen jelentős sikert akkor lehet elérni, amikor az országok együtt dolgoznak egy közös célért, melyet több mint két évtizede tűztek ki.

Mielőtt 1980-ban megkezdődött volna a tömeges immunizáció, a kanyaró évente majdnem 2,6 millió esetben okozott halált a világon. Az amerikai kontinensen 101 800 haláleset volt a betegség számlájára írható 1971 és 1979 között.
A kanyaró latin-amerikai és karibi megszüntetéséről készült költséghatékonysági tanulmány úgy becsülte, hogy a védőoltással 3,2 millió kanyarós megbetegedést és 16 ezer halálozást előztek meg 2000 és 2020 között.

A kanyaró továbbadása megszakadt a térségben 2002-ben, akkor jelentették az utolsó helyi eredetű esetet. Mivel azonban a kór továbbra is fertőz a világ más tájain, egyes amerikai országokba mégis bejutottak betegek.
A nemzetközi szakértői csoport áttekintette a kanyaró megszüntetését alátámasztó bizonyítékokat, amelyeket a térség összes országa 2015 és 2016 augusztusa között benyújtott és úgy döntött, hogy az adatok megfelelnek a kanyarómentesség kritériumainak.

A kanyaró az egyik legfertőzőbb betegség, elsősorban gyerekeket érint. A fertőzöttek orr-, száj- és torokváladékának cseppfertőzésével terjed, tünetei többek között a magas láz, a testszerte jelentkező kiütések, a nátha és a vörös szem. Komoly szövődményeket – vakságot, agyvelő-, tüdő- és fülgyulladást – okozhat.
A kór kiirtására tett globális erőfeszítéseknek köszönhetően tavaly csak 244 704 esetet jelentettek az egész világon, ami jelentős csökkenés az előző évekhez képest. A megbetegedések több mint fele Afrikában és Ázsiában történt.

Forrás: MTI / Kép: WHO / dailynewshungary.com

További Hírek:

Leave a Comment