You are here
Az euró bevezetését előkészítő bizottság létrehozásáról döntött a román kormány EU Pénzügy 

Az euró bevezetését előkészítő bizottság létrehozásáról döntött a román kormány

Az euró bevezetését előkészítő széles körű szakmai és politikai bizottság létrehozásáról döntött szerdán a román kormány.

Viorica Dancila miniszterelnök elmondta, Romániának az euró bevezetése jelenti a legfontosabb célt 2007 óta, amikor az ország csatlakozott az Európai Unióhoz. Emlékeztetett, Románia egyelőre nem tűzött ki konkrét céldátumot.
A bizottságnak egyebek mellett az lesz a feladata, hogy előkészítse Románia csatlakozását az eurózónához. A testületnek kell kitűznie a dátumot, elő kell készítenie a csatlakozási ütemtervet, és ki kell dolgoznia a cselekvési terveket, amelyek alapján felkészítik az átállásra a román gazdaságot és a társadalmat – magyarázta a miniszterelnök.
A szerdán elfogadott rendelet szerint a grémiumnak november 15-ig kell elfogadnia az euró bevezetésének ütemtervét, amit majd a politikai döntéshozóknak is meg kell vitatniuk.
A testületnek tagjai lesznek többek között a kormány, az elnöki hivatal és a Román Nemzeti Bank képviselői, két társelnökkel fog működni, az egyik a miniszterelnök, a másik a Román Tudományos Akadémia elnöke lesz. A testület vezetőségében a jegybank kormányzója, két alelnök és egy miniszterelnök-helyettes is helyet kap.
A 2008-as nemzetközi gazdasági válság előtt Romániában 2019. szerepelt lehetséges céldátumként, de a krízis miatt a politikai döntéshozók meghatározatlan időre elhalasztották a csatlakozást.
A román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) rendkívüli kongresszusa március 10-én szavazta meg Liviu Dragnea pártelnök javaslatára, hogy 2024-ig bevezetik Romániában az európai közös fizetőeszközt.

mti

További Hírek:

Leave a Comment