You are here
Az olaszok a magyarokkal szövetkeznek az EU-szabályok megváltoztatására EU 

Az olaszok a magyarokkal szövetkeznek az EU-szabályok megváltoztatására

Telefonon beszélt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormányzó jobboldali Liga vezetője, és a hosszú és szívélyes beszélgetés során a magyar kormányfő jó munkát kívánt neki. A jövőben együtt fognak dolgozni az Európai Unió szabályainak megváltoztatásán – írta az olasz sajtó.

Salvini a Rómához közeli Fiumicinóban tartott pártrendezvényen elmondta: az új olasz kormánynak a migrációs politikában tervezett szigorításait sok ellenfél, de ugyanennyi támogató is kíséri. Utóbbiak között emelte ki Orbán Viktort.

Matteo Salvini és az általa vezetett jobbközép koalíció más politikusai már az olaszországi választási kampányban is példásnak nevezték Orbán Viktor migrációs intézkedéseit.

A politikus megerősítette, hogy kedden nem vesz részt személyesen az EU belügyminiszteri találkozóján, mert az új olasz miniszterelnök éppen akkor kér bizalmat a római parlamentben. Salvini hangsúlyozta, hogy a találkozón részt vevő olasz delegáció nemet fog mondani a soros EU-elnök, Bulgária migrációs javaslataira.

“Vagy Európa segítséget nyújt, hogy Olaszország biztonságos országgá váljon, vagy más utat kell választanunk.” – írta Matteo Salvini a Twitteren.

 

Forrás: Origo / Kép: Origo/

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment