You are here
Bob Dylan előtt tiszteleg új lemezén Hobo Kultúra Zene 

Bob Dylan előtt tiszteleg új lemezén Hobo

Zenei pályafutása ötven évvel ezelőtt egy Bob Dylan-dalszövegfordítás hatására indult, Hobo (Földes László) mégis csak most készített először lemezt az amerikai művész számaiból. A Lassú vonat című anyagból a Müpában is előad néhányat április 10-én kedden.

“Számos előadónak szenteltem teljes esteket, lemezeket az elmúlt évtizedekben, Dylannek nem. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy azok az emberek, akikkel együtt játszottam, még a Rolling Stonest és a Doorst sem tartották igazán nagyra. Tőlem elfogadták, de nem rajongtak érte. A hazai zenészek lenézik Bob Dylant mint énekest, és azt kell mondanom, hogy Magyarországon nincs a dalainak közönsége” – mondta Hobo az MTI-nek adott interjúban.
Kifejtette, hogy a hatvanas évek elején Bob Dylan volt az első, aki a rockzenében magas minőségű szövegeket írt, az ő útján indult tovább később Jim Morrison, Mick Jagger vagy John Lennon. Hozzáfűzte: sajnálatos, hogy a Dylan-jelenség valahogy nem volt jelen a magyarországi zenei társadalomban. Igaz, Barna Imre számos Dylan-szöveget lefordított, Dinnyés József – “Bob Dinnyés” – Ezt nem fújta el a szél címmel pedig megjelentetett egy kazettát magyarított Dylan-dalokkal 1992-ben.
A Lassú víz című CD-n tizenöt klasszikus Bob Dylan-dal Hobo-fordítása szerepel. Közülük kettő már évtizedekkel ezelőtt megvolt, a Végig az őrtorony mellett (All Along the Watchtower) című szám Jimi Hendrix-féle interpretációját játszották a HBB-vel, de műsoron volt korábban a Mindennek vége, Baby Blue (It’s All Over Now, Baby Blue) is.

Forrás: MTI / Kép: Rosta Tibor

További Hírek:

Leave a Comment