You are here
New York állam főállamügyésze perbe fogja Donald Trump elnököt és gyermekeit USA 

New York állam főállamügyésze perbe fogja Donald Trump elnököt és gyermekeit

New York állam főállamügyésze, Barbara Underwood csütörtökön bejelentette, hogy pert indított Donald Trump jótékonysági alapítványa ellen, mert az alapítvány szerinte többször is megsértette a jótékonysági alapítványok működését szabályozó szövetségi és New York-i törvényeket. Az alapítvány vezetője az elnök és három gyermeke Keresetében Barbara Underwood egyúttal az alapítvány feloszlatását is indítványozza, valamint javasolja, hogy az elnököt és gyermekeit tiltsák el nonprofit... Read More
Trump-Kim csúcstalálkozó – Az amerikai elnök szerint “erős”, “jópofa” és “okos” ember az észak-koreai vezető Nagyvilág 

Trump-Kim csúcstalálkozó – Az amerikai elnök szerint “erős”, “jópofa” és “okos” ember az észak-koreai vezető

Donald Trump amerikai elnök “erős”, “jópofa” és “okos” emberként dicsérte kedden este a Fox televíziónak adott interjújában Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. Az interjút a televízió egyik sztárja, Sean Hannity még Szingapúrban készítette, de kedden este került adásba.     Donald Trump”nagyszerű tárgyalónak” minősítette az észak-koreai vezetőt és azon meggyőződésének adott hangot, hogy az ő Kim Dzsong Unnak címzett korábbi retorikája vezetett el... Read More
Trump-Kim csúcstalálkozó – Eddig 11 amerikai elnök vallott kudarcot Észak-Koreával USA 

Trump-Kim csúcstalálkozó – Eddig 11 amerikai elnök vallott kudarcot Észak-Koreával

Dwight D. Eisenhowerrel együtt 11 amerikai elnök vallott eddig  kudarcot abban, hogy békét kössön Észak-Koreával – állapította meg a csúcstalálkozóról készített összeállításában az amerikai közszolgálati rádió (NPR). Az NPR elemzése szerint a csúcstalálkozón nem is az a fő kérdés, hogy Észak-Korea hajlandó-e a teljes atomfegyver-mentesítésre, hiszen ezt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető többször is megerősítette, hanem az, hogy az Egyesült Államok... Read More
A spanyol konzervatív Néppárt július végén választ új elnököt Nagyvilág 

A spanyol konzervatív Néppárt július végén választ új elnököt

A spanyol konzervatív Néppárt (PP) július 20-án és 21-én tartja rendkívüli tisztújító kongresszusát, amelyen új elnököt választ – jelentette be Mariano Rajoy távozó pártelnök hétfőn Madridban. A politikus hangsúlyozta: nem akar befolyással lenni a választásra, nem jelöl ki utódjául senkit. “Az utolsó döntésem az volt, hogy távozom, azért nem kell több döntést hoznom a Néppárt jövőjéről” – fogalmazott Mariano Rajoy,... Read More
Trump-Kim csúcstalálkozó – Lengyel elnöki kabinetfőnök: az amerikai-észak-koreai nyilatkozat a diplomácia diadala Nagyvilág 

Trump-Kim csúcstalálkozó – Lengyel elnöki kabinetfőnök: az amerikai-észak-koreai nyilatkozat a diplomácia diadala

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető keddi közös nyilatkozata a diplomácia diadala – állapította meg Krzysztof Szczerski lengyel kabinetfőnök a keddi szingapúri csúcstalálkozó kapcsán. Szczerski, akit neves politológusként tartanak számon, a PAP hírügynökségnek nyilatkozva arra reagált, hogy a Szingapúrban aláírt dokumentumban Phenjan elkötelezte magát a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése mellett, az Egyesült Államok pedig biztonsági garanciákat vállalt. A... Read More
Két éve fagyit vitt, most szaunát adott ajándékban Vlagyimir Putyin a kínai elnöknek Nagyvilág 

Két éve fagyit vitt, most szaunát adott ajándékban Vlagyimir Putyin a kínai elnöknek

Orosz szaunát ajándékozott Vlagyimir Putyin orosz elnök kínai látogatása alkalmával Hszi Csin-ping kínai elnöknek – jelentették szombaton orosz hírügynökségek. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságírók érdeklődésére megerősítette a sajtóértesüléseket, melyek szerint Vlagyimir Putyin péntek este Csingtaóban bemutatta tárgyalópartnerének a kisebb ház nagyságú ajándék látványtervét. Mutatott egy kis fadarabot is Hszi Csin-pingnek, hogya kínai elnök lássa, milyenből fából készülnek majd a... Read More
Elnökké választotta Quim Torrát a katalán parlament    Egyéb 

Elnökké választotta Quim Torrát a katalán parlament  

Katalónia elnökévé választotta a függetlenségpárti Quim Torrát a barcelonai parlament hétfőn. Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) párt jelöltjére 66 képviselő szavazott igennel, 65 nemmel, és négyen tartózkodtak a név szerinti nyilvános voksolásnál. Az 55 éves politikus a szavazás második körében, egyszerű többséggel nyerte el az elnökséget, miután a szombati első szavazáson nem kapta meg a 135 tagú parlament abszolút... Read More
Példátlannak nevezte az Obama-elnökség idején ellene indított vizsgálatot Donald Trump      Egyéb 

Példátlannak nevezte az Obama-elnökség idején ellene indított vizsgálatot Donald Trump   

 Donald Trump amerikai elnök hétfőn Twitter-bejegyzésben “példátlannak” nevezte az elődje, Barack Obama elnöksége idején ellene indított vizsgálatot, és azt hangoztatta, hogy az valójában  demokrata párti riválisa,  Hillary Clinton elnökválasztási győzelmét akarta elősegíteni. Az elnök mind az Obama-korszak igazságügyi minisztériumát, mind a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) megvádolta, hogy a kampánycsapata és Oroszország közötti állítólagos kapcsolatok feltérképezésére indított vizsgálat célja az ő “diszkreditálása” és... Read More