You are here
Az uniós tagországok növelték a védelemre fordított kiadásaikat 2016-ban EU 

Az uniós tagországok növelték a védelemre fordított kiadásaikat 2016-ban

Az Európai Unió tagállamai közel 200 milliárd eurót (egy euró mintegy 310 forint) fordítottak védelemre 2016-ban, ez mintegy egymilliárd euróval meghaladja az előző évi kiadásokat. Magyarország mintegy 251 milliárd forintot költött a védelemre – közölte jelentésében az unió statisztikai hivatala pénteken. Az Eurostat közlése szerint az uniós tagországok közül a hazai össztermékhez viszonyított kiadásokat tekintve a vizsgált időszakban legtöbbet Észtország... Read More
25 százalék az atomerőművek által termelt áram részaránya az EU-ban EU 

25 százalék az atomerőművek által termelt áram részaránya az EU-ban

A nukleáris energia részaránya 25,8 százalék volt 2016-ban az Európai Unió villamosenergia-termelésében, a tagállamokban működő atomerőművek összesen 839 700 gigawattórányi (GWh) energiát állítottak elő – írta pénteken közzétett jelentésében az uniós statisztikai hivatal (Eurostat). A szervezet friss értékelése szerint a huszonnyolc tagú EU minden második országában folyt atomerőművi energiatermelés a vizsgált évben: Belgiumban, Bulgáriában, Csehországban, Finnországban, Franciaországban, Hollandiában, Magyarországon, Nagy-Britanniában,... Read More
Lassult a gazdasági növekedés az EU-ban és az euróövezetben is         EU Pénzügy 

Lassult a gazdasági növekedés az EU-ban és az euróövezetben is      

Enyhén lassult a gazdasági növekedés az Európai Unió egészében és az euróövezetben is a tavalyi év utolsó negyedében – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán kiadott jelentésből, amelyben a harmadik, végső becslés alapján készült adatokat ismertetették. A szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt 0,6 százalékkal bővült a hazai össztermék (GDP) az... Read More
A minimálbérekben nagyok a különbségek az EU-ban     EU 

A minimálbérekben nagyok a különbségek az EU-ban  

Hatalmas, közel nyolcszoros különbség mutatkozik az Európai Unió tagországai között a minimálbér összegében, a legmagasabb minimálbért Luxemburgban fizetik – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közzétett jelentéséből. Az Eurostat abban a 22 tagállamban vizsgálódott, amelyben törvény rögzíti a minimálisan kifizethető havibért a teljes munkaidőben foglalkoztatottak számára. Az idén január 1-ji állapotot tükröző felmérés szerint a legmagasabb minimálbért Luxemburgban... Read More
Luxemburg a leggazdagabb ország az Európai Unióban         EU Pénzügy 

Luxemburg a leggazdagabb ország az Európai Unióban      

Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is, vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben. Az előző négy évhez hasonlóan, Bulgária maradt az unió legszegényebb országa, lemaradása óriási még a középmezőnyhöz képest is – derült ki... Read More
Eurostat: csökkent a költségvetési hiány és az államadósság mértéke az EU-ban         EU 

Eurostat: csökkent a költségvetési hiány és az államadósság mértéke az EU-ban      

Tovább csökkent a költségvetési hiány és az államadósság mértéke tavaly mind az Európai Unió egészében, mind pedig az euróövezetben – tudatta hétfőn az Eurostat. Az uniós statisztikai hivatal friss jelentése szerint az EU 28 tagállamában tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 1,7 százalékára csökkent az államháztartás hiánya a 2015-ös 2,4 százalékról, a 19 tagú euróövezetben pedig 1,5 százalékra 2,1 százalékról.... Read More
Olaszország az EU legnagyobb fagylaltgyártója Érdekességek 

Olaszország az EU legnagyobb fagylaltgyártója

Az Európai Unió 28 tagországa közül Olaszországban készítették tavaly a legtöbb fagylaltot, Magyarország a 12. helyen áll – mutatják az Eurostat statisztikái. Az unió statisztikai hivatalának szerdán közzétett adatai szerint az EU összesen 3,211 milliárd literes fagylalt termelésének közel egyötödét, 595,1 millió litert Olaszország adja, megelőzve Németországot (515 millió liter) és Franciaországot (453,5 millió liter). A közép-európai térségben Lengyelország a... Read More
Eurostat: a bevándorlás miatt 1,5 millióval nőtt az Európai Unió lakossága Egyéb 

Eurostat: a bevándorlás miatt 1,5 millióval nőtt az Európai Unió lakossága

Egy év alatt nagyjából 1,5 millióval bővült az Európai Unió lakossága, amely 2017. január 1-jén 511,8 millió volt a becslések szerint, a növekedés oka a pozitív migrációs egyenleg – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből. A lakosság számának emelkedését a hivatal egyértelműen a bevándorlás számlájára írta, tavaly ugyanis gyakorlatilag nem volt természetes népességnövekedés, a mindössze 5,1... Read More
Az euróövezet és a brit gazdaság helyzetéről tájékoztató adatok várhatóak a héten EU UK 

Az euróövezet és a brit gazdaság helyzetéről tájékoztató adatok várhatóak a héten

A héten az Eurostat első negyedévi euróövezeti GDP-növekedési adataiból az EKB monetáris politikájának várható alakulására lehet majd következtetni, a brit inflációs, kiskereskedelmi és foglalkoztatási adatok pedig a brit gazdaság második negyedévi teljesítményére adnak majd némi rálátást. Az Eurostat kedden hozza nyilvánosságra az első negyedévi euróövezeti és uniós GDP-növekedési becslésének második olvasatát. A növekedés az előző negyedévhez képest a várakozások szerint... Read More
Eurostat: minden ötödik uniós állampolgár egészségét károsítja a passzív dohányzás Egyéb 

Eurostat: minden ötödik uniós állampolgár egészségét károsítja a passzív dohányzás

Minden ötödik uniós állampolgár egészségét károsítja a passzív dohányzás, az európai lakosság 21,6 százaléka szenved akaratán kívül a mások által kifújt dohányfüst belélegzésétől – közölte az Eurostat szerdán közreadott elemzésében. Az Európai Unió statisztikai hivatalának 2014-es időszakot vizsgáló jelentése szerint Magyarországon a lakosság 9,9 százaléka érintett a passzív dohányzásban, jóval elmaradva az uniós 21,6 százalékos átlagtól. Magyarországnál csak Svédország (5,9),... Read More