You are here
Lenyűgöző katedrális működik 180 méterrel a föld alatt Utazás 

Lenyűgöző katedrális működik 180 méterrel a föld alatt

Egy kolumbiai sóbányába építették, és egyszerre ötezer embert képes fogadni. Évente 320 ezer turista látogatja meg, mégis viszonylag kevesen ismerik a kolumbiai sókatedrálist. Pedig a Bogotától 48 kilométerre, Zipaquirá mellett található nevezetesség tényleg lélegzetelállító látványt nyújt. Ehhez azonban be kell menni a 2652 méter magas Zipa-hegy gyomrába, ahol mindig 14 Celsius fok a hőmérséklet. A 180 méter mélységben lévő katedrális... Read More
Idén minden eddiginél korábban fogja elhasználni az emberiség a Föld éves erőforrásait    Nagyvilág 

Idén minden eddiginél korábban fogja elhasználni az emberiség a Föld éves erőforrásait  

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 1-jén elérkezik a túlfogyasztás napja, ami azt jelenti, hogy 2018-ban mindössze 212 nap alatt használja el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson – derült ki egy új tanulmányból. A Global Footprint Network nevű nemzetközi kutatószervezet 2003 óta évről évre... Read More
Totális lesz a megfigyelés: műholdakkal pásztázzák az egész Földet Tech 

Totális lesz a megfigyelés: műholdakkal pásztázzák az egész Földet

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az élő közvetítések. Most egy EarthNow nevű startup állt elő azzal az ötlettel, hogy folyamatosan élő adásban közvetítsen mindent, ami a Földön történik. A tervek szerint az eddigieknél sokkal fejlettebb műholdhálózatot építenének ki. A műholdak egyenként erősebbek lesznek, mint az összes eddigi együtt véve. A Startup célja, hogy a világ bármely pontjára el tudják juttatni a... Read More
Tücsökszeletet vagy grillezett sáskát kér? Érdekességek Gasztro 

Tücsökszeletet vagy grillezett sáskát kér?

A Föld a jelenlegi étkezési szokások mellett egyszerűen nem tud eltartani tízmilliárd embert, pedig nemsokára annyian leszünk. Világszerte több százmillió ember éhezik, és a mai állattartási és mezőgazdasági gyakorlat mellett nem lakhat jól mindenki. Új fehérjeforrásokra van szükség, és ezt a rovarok biztosíthatják. Bemutatunk néhány céget, akik tücsöklisztes desszerttel, grillezett sáskával, chiliben pácolt muslicával és hangyából főzött ginnel csábítják a... Read More
A Földnek tényleg van szíve: pulzál a mágneses mező Érdekességek 

A Földnek tényleg van szíve: pulzál a mágneses mező

A Föld mágneses mezejéről gyűjtött műholdas adatokkal térképezték fel az óceánok fenekét. “Mint egy szívverés”, olyan periodikusan változik a mágneses mag felszíne, áramlásai révén pedig látható a pulzálása – közölték az Európai Űrügynökség (ESA) kutatói az Európai Geotudományos Unió (EGU) bécsi találkozóján. A mágneses mező megvédi a Föld felszínét a világűrből érkező töltött részecskéktől, amelyek a napszél hatására sodródnak a... Read More
A tavalyinál is korábban használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait Nagyvilág 

A tavalyinál is korábban használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait

Idén augusztus 8-ra esett a túlfogyasztás napja, vagyis mostanra használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait. Keddtől már a bolygó tartalékai fogynak. A Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezetének közleménye szerint az ezredforduló óta mintegy két hónapot rövidült az az idő, amely alatt az emberiség feléli a Föld egy évre szánt, megújulni képes erőforrásait. Mint írják, az emberiség jelenlegi életmódjának... Read More