You are here
Gyorsult az infláció az euróövezetben    EU Pénzügy 

Gyorsult az infláció az euróövezetben  

Gyorsult a fogyasztói árak emelkedése az euróövezetben júniusban. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán azt közölte végleges adatként, hogy a 19 országot tömörítő eurózónában 2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak tavaly júniushoz képest a májusi 1,9 százalék után. A 28 tagú unióban a júniusi fogyasztói árak májushoz hasonló mértékben, 2 százalékkal nőttek. Az előző hónaphoz képest az euróövezetben és... Read More
RÖVIDHÍR – Európai Bizottság: az idén és jövőre erős marad a gazdasági növekedés    EU 

RÖVIDHÍR – Európai Bizottság: az idén és jövőre erős marad a gazdasági növekedés  

A gazdaság növekedése 2018-ban és 2019-ben várhatóan erős marad az Európai Unióban és az euróövezetben egyaránt, a mutatók ebben az évben 2,1 százalékkal, jövőre 2 százalékkal javulnak – közölte az Európai Bizottság a csütörtökön közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében. A jelentés bemutatásakor Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke, euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa elmondta, hogy öt egymást követő negyedévi... Read More
Görög adósság – Az Európai Bizottság felügyeletről határozott a görögországi helyzet normalizálódása érdekében    EU 

Görög adósság – Az Európai Bizottság felügyeletről határozott a görögországi helyzet normalizálódása érdekében  

Az Európai Bizottság megerősített felügyeleti keretről határozott, amellyel az eddigi eredményekre építve segíti a görögországi helyzet normalizálódását, támogatja az ország által vállalt reformok végrehajtását – közölte az uniós bizottság szerdán. Mint közölték, Görögország augusztus 20-án lezárja az az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) szerinti gazdasági kiigazítási programját, megőrizve helyét az euróövezetben és az Európai Unióban. A tájékoztatás szerint a felügyelet keretében... Read More
Donald Trump egyeztetett a Pfizer gyógyszergyártóval, a cég csökkenti több készítménye árát    USA 

Donald Trump egyeztetett a Pfizer gyógyszergyártóval, a cég csökkenti több készítménye árát  

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Donald Trump amerikai elnök kedden egyeztetett a Pfizer gyógyszeripari óriásvállalattal, majd a cég este bejelentette, hogy csökkenti több készítménye árát. Donald Trump Brüsszelből írt Twitter-bejegyzésében dicsérte a céget: “éppen most beszéltem a Pfizer elnök-vezérigazgatójával és (Alex) Azar (egészségügyi) miniszterrel, s a Pfizer visszaállítja az emelés előtti árakat, tehát az amerikai páciensek nem fognak többet... Read More
Az első negyedévben nőttek a lakásárak az euróövezetben és az EU-ban    EU 

Az első negyedévben nőttek a lakásárak az euróövezetben és az EU-ban  

Az idei első negyedévben az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt emelkedtek a lakásárak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett kimutatása szerint. A lakásár-index alapján az euróövezetben átlagosan 4,5 százalékkal, az Európai Unióban pedig 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak az idei első negyedévben az egy évvel korábbival összevetve. A tavalyi negyedik negyedévvel összevetve az euróövezetben 0,6 százalékkal, az... Read More
Az Európai Parlament megszavazta az uniós utasregisztrációs rendszer felállítását    EU 

Az Európai Parlament megszavazta az uniós utasregisztrációs rendszer felállítását  

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Megszavazta az uniós utasregisztrációs rendszer felállítását csütörtökön az Európai Parlament plenáris ülése, a rendszer keretében kizárólag vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel (ETIAS) léphetnek majd be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére. Az Egyesült Államok elektronikus utasregisztrációs rendszeréhez (ESTA) hasonló ETIAS révén lehetőség lesz előzetes ellenőrzésekre, és szükség esetén az utazási engedély kiadásának... Read More
A 100 legnagyobb cég több mint fele amerikai tulajdonú    Business USA 

A 100 legnagyobb cég több mint fele amerikai tulajdonú  

A száz legnagyobb vállalat több mint fele, 54 százaléka továbbra is amerikai tulajdonban van, az összesített piaci tőkeérték 61 százalékát képviselik, a második helyen Kína vállalatai vannak – derül ki a PwC Global Top 100 felméréséből. Az MTI-nek csütörtökön megküldött felmérés a piaci tőkeérték alapján rangsorolja a világ száz legnagyobb vállalatát, és vizsgálja a lista alakulását évről évre. A cégek... Read More
Májusban stagnált az euróövezeti és az uniós munkanélküliségi ráta    EU 

Májusban stagnált az euróövezeti és az uniós munkanélküliségi ráta  

Májusban nem csökkent tovább a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett kimutatása szerint. Magyarországon az Európai Unión belül a harmadik legkisebb munkanélküliségi rátát regisztrálták májusban. Az euróövezet 19 tagállamában májusban 8,4 százalék, az előző havival, az áprilisival megegyező volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta. A májusi munkanélküliségi ráta a stagnálással... Read More
Az IMF szerint biztos alapokon áll a jövő évi költségvetés és a magyar gazdaság    Pénzügy 

Az IMF szerint biztos alapokon áll a jövő évi költségvetés és a magyar gazdaság  

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői Magyarország makrogazdasági helyzetét stabilnak, a 2018-as növekedést erősnek, a 2019-es költségvetési tervet pedig megnyugtatónak értékelték – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel szerdán. A nemzetközi szervezet delegációja – a minden évben szokásos, az IMF Alapokmány IV. cikkely szerinti felülvizsgálata keretében – június 14-26. között tárgyalt Budapesten. Az egyeztetések lezárásaként készült zárónyilatkozat szerint a magyar gazdaság... Read More
Hozzájárult a GVH a közvetlen irányítás megszerzéséhez a 4iG-ben – FRISSÍTETT (új: az igazgatóság álláspontja)    Pénzügy 

Hozzájárult a GVH a közvetlen irányítás megszerzéséhez a 4iG-ben – FRISSÍTETT (új: az igazgatóság álláspontja)  

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az Opus Global, valamint a Konzum Befektetési Alapkezelő és annak két tőkealapja, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap közvetlen irányítást szerezzen a 4iG felett – tették közzé az érdekelt társaságok kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A bejelentés szerint a GVH június 25-én hatósági bizonyítványt állított ki az összehangolt befektetők által... Read More
Árfolyamemelkedéssel nyugtázta a török líra a választási eredményt Nagyvilág Pénzügy 

Árfolyamemelkedéssel nyugtázta a török líra a választási eredményt

Árfolyam emelkedéssel nyugtázta a török líra hétfőn a hétvégén tartott elnök- és parlamenti választásnak a hivatalban lévő elnök mandátumát és a kormányzó párt pozícióját megerősítő eredményét. A Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson a hivatalban lévő elnök nagy, 88,14 százalékos választási részvétel mellett 52,4 százalékos abszolút többséget szerzett. A párhuzamosan tartott parlamenti választáson 87,28 százalékos részvétel mellett Erdogan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés... Read More
Londoni elemzők: visszaüthet az amerikai gazdaságra és a fogyasztókra a kínai importra kirótt vám USA 

Londoni elemzők: visszaüthet az amerikai gazdaságra és a fogyasztókra a kínai importra kirótt vám

Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai gazdaságra és a fogyasztókra is visszaüthetnek a kínai termékekre már bejelentett, de főleg a kilátásba helyezett még további importvámok, tekintettel arra, hogy az amerikai piacra irányuló kínai export zöme fogyasztási cikk. Az amerikai kormány a minap 25 százalékos vámot jelentett be több mint 800 kínai termékfajtára. A két ütemben bevezetni tervezett intézkedés éves szinten... Read More
Szívrohammal kórházba szállították Larry Kudlow-t, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadóját USA 

Szívrohammal kórházba szállították Larry Kudlow-t, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadóját

Szívrohammal kórházba szállították Larry Kudlow-t, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadóját – közölte Szingapúrban közzétett Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök. “A nagyszerű Larry Kudlow, aki oly keményen dolgozott kereskedelmi és gazdasági ügyekben, épp most kapott szívrohamot. Jelenleg a Walter Reed kórházközpontban ápolják” – írta Trump, közvetlenül azelőtt, hogy megérkezett volna a csúcsértekezlet színhelyére Szingapúrban. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház – Donald... Read More
Májusban veszített lendületéből a német gazdasági aktivitás       Pénzügy 

Májusban veszített lendületéből a német gazdasági aktivitás    

Veszített lendületéből a német gazdaság teljesítményének növekedési üteme májusban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felmérése szerint. A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) májusban 56,8 pontra, tizenöt havi mélypontra, 2017 februárja óta a legalacsonyabb értékre csökkent az április 58,1 pontról. A piacok jóval kisebb mértékű csökkenést, 57,9 pontot vártak májusra. A szolgáltatóipari BMI májusban 52,1 pontra, húsz havi mélypontra csökkent... Read More
Horvátország elkezdheti az euró bevezetésének folyamatát    Pénzügy 

Horvátország elkezdheti az euró bevezetésének folyamatát  

A kormánynak mély meggyőződése, hogy Horvátország elkezdheti az euró bevezetésének folyamatát, amely lényeges és tartós előnyökkel jár az országra nézve – mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen. A kormányfő kiemelte, hogy két évtizede alacsony az infláció és stabil a valutaárfolyam, továbbá jó eredményt értek el a költségvetés és a fiskális konszolidáció területén is. Mint mondta: egyedül az államadósságot... Read More
JP Morgan-vezér: fel kell készülni a 4 százalékos kötvényhozamra Business USA 

JP Morgan-vezér: fel kell készülni a 4 százalékos kötvényhozamra

A befektetőknek fel kell készülniük arra, hogy a tízéves amerikai államkötvények hozama elérheti a négy százalékot, és erősödni fog a volatilitás az államkötvény- és devizapiacokon – jelentette ki Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója kedden a Bloomberg TV-nek adott nyilatkozatában. A legnagyobb amerikai bankcsoport vezetője szerint ha a gazdasági növekedés üteme és a fogyasztói árak emelkedése erősebb lesz a vártnál,... Read More
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Shazam Apple által tervezett felvásárlásának ügyében EU 

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Shazam Apple által tervezett felvásárlásának ügyében

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy az okostelefonokra kifejlesztett zenefelismerő alkalmazás, a Shazam az Apple informatikai óriáscég által tervezett felvásárlása összeegyeztethető-e az Európai Unió versenyszabályaival – közölte az uniós bizottság. Mint írták, az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a két nagyon hasonló területen tevékenykedő gazdasági szereplő egyesülése csökkentheti a zenei streaming szolgáltatások választékát, amely hátrányosan érinti... Read More
Havi 250 ezertől az 1,8 millió forintig mozog az informatikusok fizetése Pénzügy 

Havi 250 ezertől az 1,8 millió forintig mozog az informatikusok fizetése

Egyre magasabb összegekről hallunk a magyarországi informatikus fizetésekkel kapcsolatban, és már szinte meg sem lepődünk a bruttó 1,5 millió forint feletti számokon. A szakma egy része pedig őszinte érdeklődéssel és egyben felháborodással kérdezi, hogy mégis hol lehet ilyen csillagászati összegeket keresni. Valóban hatalmasak a fizetésbeli különbségek ezen a piacon: a bruttó 250 ezertől, a 800 ezren át, egészen az 1,8... Read More
KSH: folyamatosan emelkedik a magyarok átlagfizetése Pénzügy 

KSH: folyamatosan emelkedik a magyarok átlagfizetése

A KSH adatai szerint továbbra is meredeken emelkedik a magyarok átlagfizetése, már támogatások nélkül is 200 ezer forint felett van egy átlagos nettó bér. Mivel az infláció alacsony, ezért ténylegesen több pénz marad a magyar embereknél. A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a magyar bérekre vonatkozó legfrissebb adatokat. Ebből az derül ki, hogy 2018. februárban a bruttó átlagkereset 306 500 forint... Read More
Turisztikai Ügynökség: egyre több a kínai turista Magyarországon Utazás 

Turisztikai Ügynökség: egyre több a kínai turista Magyarországon

A kínai beutazó-turizmus fontosságát és jelentős növekedési potenciálját hangsúlyozták a résztvevők  hétfőn Budapesten, a kínai Ctrip csoporthoz tartozó Ctrip Customized Travel és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), valamint az EEST Travel közös szervezésében megtartott üzleti fórumon. Az MTÜ az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: a találkozón majdnem száz szakmai partner vett részt. A magyarországi szolgáltató szektor képviselői, utazási irodák, szállodaláncok mellett... Read More
Megdöbbentő számok a hercegi esküvőről Királyi Udvar 

Megdöbbentő számok a hercegi esküvőről

Alig egy hónap van hátra az újabb brit királyi esküvőig, azaz Harry herceg és jegyese, Meghan Markle házasságkötéséig. A pár tagjai május 19-én mondják ki egymásnak a boldogító igent, minden bizonnyal óriási felhajtás közepette, úgy, hogy nemcsak a brit, hanem a nemzetközi sajtó figyelme is az eseményre irányul. A gazdasági szakértők szeme pedig a háttérfolyamatokra: már azt is kiszámolták, mekkora... Read More
Százmilliárdot hoz az online számla Egyéb Pénzügy 

Százmilliárdot hoz az online számla

Az online kasszák és az ekáer százmilliárd forint nagyságrendű pluszbevételt hoztak, s arra lehet számítani, hogy az online számlarendszer is jelentős többletet termel majd – mondta a Magyar Időknek az RSM Hungary adótanácsadó cég üzletágvezetője, Hegedüs Sándor. Az online pénztárgépek 2014-ben álltak fel, egy évre rá pedig az ekáer révén a NAV elektronikusan ellenőrzi a közúti áruforgalmat. Harmadikként pedig a... Read More
94 millió forintot oszt szét a Mol Business Pénzügy 

94 millió forintot oszt szét a Mol

Közzétették a Mol csoport beszámolóját, egyben az osztalék értékét is. A részvényesek között 94 millió forintot osztanak szét, részvényenként 127 forinttal. Részvényenként 127,5 forintot kapnak a Mol befektetői. Az olajtársaság közgyűlése csütörtökön elfogadta a csoport költségvetését, ezen belül a részvényesek osztalékának értékét is. Az elfogadott igazgatósági javaslat szerint az egy részvényre jutó alap osztalék 85 forint, ami 9 százalékos növekedés az... Read More
Szárnyal a magyar építőipar Business 

Szárnyal a magyar építőipar

Továbbra is jelentős bővülés látható az építőiparban, februárban 26 százalékos volt a növekedés, amiben a lakásépítéseket magában foglaló épületépítések is nagy szerepet vállaltak. Továbbra is dinamikusan bővül az építőipar. A legfrissebb adatok szerint februárban az ágazat 26 százalékos éves szintű növekedést ért el, ez lassulást jelent a januári több mint 43 százalékos bővüléshez képest, de még mindig látványos emelkedést jelent.... Read More
Budapest a világ egyik leggyorsabban dráguló városa Egyéb Pénzügy 

Budapest a világ egyik leggyorsabban dráguló városa

Kevés helyen nőttek akkorát az ingatlanárak 2017-ben, mint Budapesten, a magyar főváros ugyanis 5. lett a világ leggyorsabban dráguló városainak listáján, amelyről a Guardian írt cikket. A listát a Knight Frank nevű ingatlan-tanácsadó cég készítette, a cég elemzése szerint pedig BUDAPESTEN 2017-BEN 15,5 SZÁZALÉKKAL EMELKEDTEK AZ INGATLANÁRAK. A lista első helyére pedig Berlin került, ahol tavaly 20,5 százalékkal nőttek az ingatlanárak. Budapestet a... Read More
Magára talált a magyar édességipar Business Egyéb 

Magára talált a magyar édességipar

2012 óta folyamatos a magyarországi édesipari vállalkozások árbevételének növekedése – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból. A növekvő cégszám mellett kimutatható alkalmazotti létszám csökkenése ugyanakkor aggodalomra adhat okot. A hajdan legendás magyarországi édességipar hosszú ideig küszködött a rendszerváltás után, alaposan megszenvedte a privatizációt és a külföldi importot. Az OPTEN által közölt cégadatokból úgy tűnik, hogy a szektor 2012 óta... Read More
Megközelítették a 800 millió eurót az első fél év ingatlanbefektetései Magyarországon Nagyvilág Pénzügy 

Megközelítették a 800 millió eurót az első fél év ingatlanbefektetései Magyarországon

Elérte a 795 millió eurót az ingatlanbefektetések összege Magyarországon az első fél évben, ami a régió forgalmában 15 százaléknyi részesedét jelent – közölte a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó szerdán az MTI-vel. Ismertették, hogy idén már három ügylet értéke is meghaladta az 50 millió eurót, a vevők valamennyi esetben belföldi alapok voltak. A kiskereskedelmi ingatlanok befektetési piaca megközelítette a 250 millió eurót... Read More
Rontotta a brit gazdaságra adott növekedési előrejelzését az IMF Egyéb UK 

Rontotta a brit gazdaságra adott növekedési előrejelzését az IMF

Rontotta a brit gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a vártnál gyengébb idei első negyedévi makrogazdasági aktivitással indokolva a döntést. Hétfőn ismertetett, frissített globális prognózisában az IMF közölte, hogy 2017 egészére a brit hazai össztermék (GDP) 1,7 százalékos növekedésével számol. A pénzügyi szervezet 2018-ra további lassulást vár: új előrejelzése szerint a brit gazdaság teljesítménye jövőre 1,5 százalékkal... Read More
Az adóelkerülésről és a rossz hitelekről tárgyaltak az uniós pénzügyminiszterek Könyvelés 

Az adóelkerülésről és a rossz hitelekről tárgyaltak az uniós pénzügyminiszterek

Az adóelkerülésről és a rossz hitelekről tárgyaltak az uniós pénzügyminiszterek Brüsszelben, Magyarország minden erejével támogatja az adóelkerülés elleni uniós szintű fellépést – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel. A tárca közleménye szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ülésen elmondta: a kormány az Európai Bizottság most bemutatott adóelkerülés elleni intézkedésének újragondolását javasolja, ugyanis ez a vállalkozásoknak aránytalan mértékű adminisztrációs tehernövekedést... Read More
K&H: a magyar kamatokat is alacsonyan tarthatja a döntés Pénzügy 

K&H: a magyar kamatokat is alacsonyan tarthatja a döntés

A nyomott globális kamatkörnyezeten keresztül a magyar kamatokat is alacsonyan tarthatja a brit jegybank csütörtöki döntése az alapkamat történelmi mélypontra csökkentéséről a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint. A brit jegybank 0,25 százalékra csökkentette alapkamatát a több mint hét éve érvényben lévő 0,50 százalékról és 60 milliárd fonttal 435 milliárd fontra emelte az eszközvásárlási program keretösszegét, valamint elindított egy vállalati... Read More