You are here
Nicolas Sarkozynek egy lehallgatási ügyben is bíróság elé kell állnia EU 

Nicolas Sarkozynek egy lehallgatási ügyben is bíróság elé kell állnia

Befolyással való üzérkedés és korrupció gyanújával bíróság elé küldte Nicolas Sarkozy volt francia államfőt a párizsi ügyészség egy négy évvel ezelőtt indított eljárás keretében – erősítették meg igazságügyi források csütörtökön a Le Monde című napilap értesülését. A volt elnök telefonját a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához Moammer el-Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatás ügyében indult nyomozás keretében 2014 elején lehallgatták. Az... Read More
Őrizetbe vették Nicolas Sarkozyt Egyéb 

Őrizetbe vették Nicolas Sarkozyt

Őrizetbe vette a rendőrség Nicolas Sarkozy volt francia elnököt, mivel egy kampányfinanszírozással kapcsolatos ügyben hallgatják ki – jelentette kedden a Reuters hírügynökség francia bírósági forrásra hivatkozva. A párizsi ügyészség 2014 márciusában kezdett el nyomozni az elnökválasztási kampánya ügyében, miután Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte, hogy Sarkozy kampányában túlköltekeztek, amit a Bygmalion, a nagygyűléseket is szervező cég... Read More
A francia jobboldali elnökjelöltek visszatelepítenék a brit határőrizetet Angliába EU 

A francia jobboldali elnökjelöltek visszatelepítenék a brit határőrizetet Angliába

A francia jobboldal valamennyi elnökjelöltje szerint vissza kell telepíteni Franciaországból Angliába a brithatárellenőrzési eljárást, azaz újra kell tárgyalni a Le Touquet-megállapodást, amelyet 2003-ban belügyminiszterként Nicolas Sarkozy írt alá francia részről. A határok ellenőrzésének kérdése a jelöltek csütörtök esti második televíziós vitájának egyik témája volt a calais-i migránstábor múlt heti felszámolását követően. A 2003 februárjában Le Touquet városában aláírt kétoldalú egyezmény... Read More
Megválasztása esetén Nicolas Sarkozy referendumot ír ki a bevándorlók családegyesítéséről és a megfigyeltek elzárásáról EU 

Megválasztása esetén Nicolas Sarkozy referendumot ír ki a bevándorlók családegyesítéséről és a megfigyeltek elzárásáról

Nicolas Sarkozy volt francia államfő (2007-2012), a jövő évi elnökválasztás egyik jobboldali jelöltje pénteken bejelentette, hogy megválasztása esetén referendumot ír ki a bevándorlók automatikus családegyesítési jogának felfüggesztéséről és a titkosszolgálatok által megfigyeltek egy részének elzárásáról. A korábbi köztársasági elnök a France2 közszolgálati televízió híradójának vendégeként elmondta, hogy fel kell függeszteni a családegyesítéshez való automatikus jogot, miután a demográfiai robbanás meg... Read More
Nicolas Sarkozy alkotmánymódosítást javasol a burkini betiltásához EU 

Nicolas Sarkozy alkotmánymódosítást javasol a burkini betiltásához

Alkotmánymódosítást javasolt hétfőn Nicolas Sarkozy volt francia államfő annak érdekében, hogy lehetővé váljon a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini viselésének tiltása nyilvános helyeken. Az ügy előzménye, hogy pénteken a legfőbb közigazgatási bírósági szerv, az Államtanács a szabadságjogokkal ellentétesnek ítélte meg egy helyi önkormányzat e tárgyban született rendeletét. Bernard Cazeneuve belügyminiszter a La Croix című katolikus napilapban hétfőn megjelent interjúban... Read More
Nicolas Sarkozy bejelentette jelöltségét a 2017-es francia elnökválasztásra Egyéb 

Nicolas Sarkozy bejelentette jelöltségét a 2017-es francia elnökválasztásra

Nicolas Sarkozy volt francia államfő bejelentette, hogy elindul a 2017-es elnökválasztást megelőző jobboldali előválasztáson. A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Köztársaságiak elnöke a szerdán megjelenő új kötetének egyik idézetével a Tweeteren erősítette meg a jelöltségét, amelyet a francia média hónapok óta tényként kezelt. “Úgy döntöttem, hogy jelöltetem magam a 2017-es elnökválasztáson. Franciaország megköveteli, hogy mindent neki adjunk” – írta a... Read More