You are here
Lavrov: az orosz és az amerikai elnök nem engedi meg a katonai szembenállást Nagyvilág 

Lavrov: az orosz és az amerikai elnök nem engedi meg a katonai szembenállást

Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában. “Visszatérve a katonai szembenállás kérdéséhez, száz százalékra abból indulok ki, hogy a katonák ezt nem engedik meg, és... Read More
Lavrov: a Nyugatnak kell leállnia a diplomaták kiutasításával Nagyvilág 

Lavrov: a Nyugatnak kell leállnia a diplomaták kiutasításával

Nem Oroszországtól függ, hogy milyen messzire mehet el a diplomaták kölcsönös kiutasítása, ebben a kérdésben a Nyugatnak kell elsőként leállnia – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában. Lavrov rámutatott, hogy Moszkva továbbra is a kölcsönösség elve alapján fog eljárni. Szavai szerint a nyugati országok az orosz diplomaták “kitalált ürüggyel” történő kiutasítása révén szűkítik az Oroszországgal való párbeszéd lehetőségét.... Read More
Szergej Lavrov: Moszkva válaszolni fog a nyugati országok “arcátlanságára” Nagyvilág 

Szergej Lavrov: Moszkva válaszolni fog a nyugati országok “arcátlanságára”

Moszkva nem fogja eltűrni a nyugati országok “arcátlanságát”, és válaszolni fog diplomatáinak kutasítására – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Taskentben a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva. “Válaszolni fogunk, efelől ne legyenek kételyeik. Mert ilyen arcátlanságot eltűrni természetesen senki sem akar. Mi sem fogjuk eltűrni” – mondta a tárcavezető, miután hétfőn 22 ország több mint 135 orosz diplomatát utasított ki a... Read More
Iszlám Állam – Lavrov: Washington és a NATO tagadja az IÁ afganisztáni jelenlétét       Nagyvilág 

Iszlám Állam – Lavrov: Washington és a NATO tagadja az IÁ afganisztáni jelenlétét    

Aggasztónak nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy az Egyesült Államok és a NATO tagadja az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet afganisztáni jelenlétét. Lavrov azon a keddi moszkvai sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet a pakisztáni hivatali partnerével, Havádzsa Muhammad Asziffal folytatott tárgyalásait követően tartott. Az orosz diplomácia vezetője szerint Afganisztán északi és keleti tartományaiban az Iszlám Állam több ezer terroristája gyűlt már... Read More
Tillerson és Lavrov telefonon egyeztetett Észak-Koreáról, Szíriáról és Ukrajnáról Nagyvilág 

Tillerson és Lavrov telefonon egyeztetett Észak-Koreáról, Szíriáról és Ukrajnáról

 Rex Tillerson amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval Észak-Koreáról, Szíriáról és Ukrajnáról – közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán. A tárca közleménye szerint a beszélgetésre kedden került sor. A kommüniké azonban nem tesz említést arról, hogy ki kezdeményezte az egyeztetést. A két külügyminiszter egyetértett abban, hogy folytatni kell a munkát a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének diplomáciai megoldása érdekében. A Heather Nauert... Read More
London javítaná a viszonyt Moszkvával, de nem kerüli meg a nézetkülönbségeket       Nagyvilág UK 

London javítaná a viszonyt Moszkvával, de nem kerüli meg a nézetkülönbségeket    

London javítani szeretné a kapcsolatait Moszkvával, de nem akarja megkerülni a nagy nézetkülönbségeket – közölte Boris Johnson brit külügyminiszter, miután pénteken Moszkvában megbeszélést folytatott orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval. Közös sajtótájékoztatójukon Johnson – aki több mint fél évtized után az első Moszkvába látogató brit külügyminiszter – leszögezte: Nagy-Britannia nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy Oroszország szerte a világon, így Németországban,... Read More
Moszkva visszautasítja a katalán válságba való beavatkozás vádját         Nagyvilág 

Moszkva visszautasítja a katalán válságba való beavatkozás vádját      

Visszautasította a külföldi országok belügyeibe, köztük a katalán válságba való orosz beavatkozás vádját Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában. Lavrov ezúttal a spanyol külügy- és védelmi minisztérium Oroszországgal és az orosz állami televízióval szemben megfogalmazott beavatkozási vádjaira reagálva úgy vélekedett, hogy Moszkva amerikai és európai partnereinek “nincs más dolguk, mint a tömegtájékoztatási eszközeinket bírálni,... Read More
Szíria – Lavrov: Moszkva szeretné, ha a Washington vezette koalíció egyeztetne Damaszkusszal és az orosz légierővel     Nagyvilág 

Szíria – Lavrov: Moszkva szeretné, ha a Washington vezette koalíció egyeztetne Damaszkusszal és az orosz légierővel  

Oroszország szeretné, ha az Egyesült Államok és az általa vezette koalíció szíriai katonai fellépését egyeztetné az arab ország kormányhadseregével és az orosz légierővel – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Krasznodarban, 78 ország biztonsági vezetőinek tanácskozásán. Lavrov az immár 16. alkalommal összehívott fórumon hangsúlyozta, hogy a koalíciónak nemcsak az Iszlám Állam (IÁ), hanem az – újabban Dzsabhat Fatah as-Sám... Read More
Szíria – Lavrov: Moszkva és Párizs szerint nem szabad hagyni, hogy a terroristák megszökjenek Szíriából Nagyvilág 

Szíria – Lavrov: Moszkva és Párizs szerint nem szabad hagyni, hogy a terroristák megszökjenek Szíriából

Moszkva és Párizs szerint nem szabad hagyni, hogy a terroristák Szíriából más országokba szökhessenek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután Moszkvában pénteken fogadta francia hivatali partnerét, Jean-Yves Le Driant. “Osztjuk francia partnereink azzal kapcsolatos aggályait, hogy a terroristák megpróbálhatnak más országokba, egyebek között Európába, Közép-Ázsiába és Oroszországba szökni, s ott újabb fenyegetést jelentenek. Álláspontunk abszolút világos: a terroristákat le kell... Read More
Ukrán válság – Lezárult az EU és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikációja EU 

Ukrán válság – Lezárult az EU és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikációja

Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződést kedden az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács. Ezzel lezárult az egyezmény régóta húzódó ratifikációs folyamata. A tanácsi sajtószolgálat tájékoztatása szerint a szerződés szeptember 1-jén lép hatályba teljes körűen. A társulási egyezményben, illetve az EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodásban foglalt rendelkezések többsége már ideiglenes életbe lépett. A  mostani döntéstől azt várják a... Read More
Szergej Lavrov: az új amerikai szankciók komolyan veszélyeztetik Moszkva és Washington viszonyát Nagyvilág 

Szergej Lavrov: az új amerikai szankciók komolyan veszélyeztetik Moszkva és Washington viszonyát

Az Egyesült Államok által Oroszország ellen bevezetett új szankciók komolyan veszélyeztetik a kétoldalú kapcsolatokat – figyelmeztette Szergej Lavrov orosz külügyminiszter amerikai hivatali partnerét, Rex Tillersont az orosz diplomáciai tárca közlése szerint. Lavrov és Tillerson telefonon beszélt egymással. “Az effajta lépések komolyan veszélyeztetik az amúgy is nehéz időszakukat élő orosz-amerikai kapcsolatok egész komplexumát” – mondta Lavrov az orosz közlemény szerint. Az... Read More
Hamarosan Moszkvába utazik a brit külügyminiszter UK 

Hamarosan Moszkvába utazik a brit külügyminiszter

Hivatalos látogatásra Moszkvába utazik a brit külügyminiszter – közölte szombaton a brit külügyi tárca szóvivője. A bejelentés szerint Boris Johnsont Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hívta meg. A brit külügyi szóvivő a látogatás időpontjáról csak annyit mondott, hogy Johnson moszkvai utazása “a következő hetekben” várható. A külügyminisztériumi illetékes szerint London Oroszország-politikájának alapja “a kapcsolattartás és az egyidejű óvatosság”, és Boris Johnson... Read More