You are here
Donal Trump a segélyek megvonásával fenyegette meg Hondurast       Nagyvilág USA 

Donal Trump a segélyek megvonásával fenyegette meg Hondurast    

 Donald Trump amerikai elnök a segélyek megvonásával fenyegette meg Hondur az amerikai határ felé tartó menekültek áradata miatt.

Keddi Twitter-bejegyzésében az elnök nemcsak Honduras, hanem más, meg nem nevezett országok számára is megígérte az amerikai segélyek megvonását, amennyiben nem lépnek fel a bevándorlók áradatának visszafogásáért.
“Jobb, ha megállítják a Hondurasból érkező karavánt, amely most Mexikón halad át és gyenge törvényekkel védett határaink felé halad, mert a NAFTA révén érkező pénz és a Hondurasnak valamint a többi országnak nyújtott külföldi segély forog kockán” – írta szerdai mikroblog-bejegyzésében Trump, ismételten utalva arra, hogy Washington akár fel is mondhatja az éppen most újratárgyalt Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA). Majd ismételten a törvényhozókat sürgette a bevándorlási törvény megalkotására. ” A kongresszusnak azonnal cselekednie kell” – írta.
Az elnök már vasárnap – szintén Twitter-bejegyzésben – reagált az amerikai határ felé tartó menekültcsoportra, de akkor még nem helyezte kilátásba a segélyek megvonását. A Fox televízió vasárnap sugárzott riportja szerint mintegy 1000-1500 migránsból álló “karaván” halad három közép-amerikai országból Mexikón keresztül az amerikai határ felé, a csoport útját az amerikai székhelyű Pueblo Sin Fronteras nevű csoport szervezi.
A hondurasi, El Salvador-i és guatemalai migránsok feltételezhetően illegálisan akarnak belépni az Egyesült Államokba, vagy menedékjogot kérnek. Donald Trump vasárnap, a műsor után közzétett Twitter-bejegyzésében megjegyezte, hogy az amerikai-mexikói határon a helyzet egyre veszélyesebb, és a határőrök “a nevetséges liberális (demokrata) törvények miatt” nem tudják megfelelően ellátni a határőrizetet.

Forrás: MTI / Kép:   mno.hu   /

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment