You are here
Donald Trump: a politikai erőszaknak nincs helye az Egyesült Államokban USA 

Donald Trump: a politikai erőszaknak nincs helye az Egyesült Államokban

A politikai erőszaknak nincs helye az Egyesült Államokban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban a Clinton-házaspár, Barack Obama volt elnök, a CNN hírtelevízió és több politikus címére küldött gyanús csomagokra és robbanószerkezetekre utalva.

A republikánis párti elnök a Fehér Házban egy más témában rendezett konferencián ítélte el nagyon határozottan a történteket.         Donald Trump leszögezte: “Ezekben az időkben egységeseknek kell lennünk, össze kell fognunk, és nagyon egyértelmű, erőteljes üzenetet kell küldenünk arról, hogy semminemű politikai erőszaknak vagy fenyegetésnek nincs helye az Amerikai Egyesült Államokban”.  Az elnök közölte, hogy a kormányzat “teljes erejével”, anyagi és emberi erőforrásokkal nem takarékoskodva vesz részt a gyanús csomagok ügyében indított nyomozásban. “Aljasnak” minősítette a történteket, és a felelősök bíróság elé állítását ígérte. “Az amerikai nép biztonsága a legfontosabb, elsőrendű szempont számomra” – tette hozzá.
A rendezvényt megnyitó beszédében – még Donald Trump szavainak elhangzása előtt – a first lady, Melania Trump is élesen elítélte a történteket. “Nem tűrhetjük ezeket a gyáva cselekedeteket” – fogalmazott. Hozzátette: “Határozottan elítélem mindazokat, akik az erőszak mellett döntenek”. A first lady köszönetet mondott a titkosszolgálatoknak és a rendőrségnek azért, hogy megvédik az amerikaiak biztonságát.
Szerdán reggel robbanószerkezetet küldtek Hillary Clinton volt elnökjelölt és Barack Obama korábbi elnök címére is. Az első hírekkel ellentétben a két demokrata párti politikusnak nem az irodájába, hanem a lakására küldték a gyanús csomagot, amelyben robbanószerkezetet – az első jelentések szerint csőbombát – azonosítottak. A két politikus nem volt veszélyben, mert a – hivatalban lévő elnököt, elődeit és azok családtagjait is védő – Secret Service munkatársai a levelek rutinellenőrzésekor felfedezték a gyanús csomagot. Hillary Clintonnak a New York városától északra eső – férjével, Bill Clinton volt elnökkel közös – chappaquai házába, Barack Obamának pedig a washingtoni villájába küldték a csomagot.         A kora délelőtti órákban hasonló gyanús csomagot azonosítottak a CNN hírtelevízió New York-i szerkesztőségében, a helyiségeket kiürítették. A CNN meg nem nevezett belső forrásai szerint a robbanóanyagot a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatójának, John Brennannak szánhatták. Brennan a televízió rendszeres kommentátora.         Szerdán délelőtt kiderült: hasonló gyanús csomagokat küldtek Debbie Wasserman Schultz floridai demokrata párti és Maxine Waters kaliforniai demokrata párti képviselő, valamint Eric Holder, az Obama-kormányzat volt igazságügyi minisztere irodájába is.       A héten először Soros Györgynek a New York államban lévő Katonah településen lévő villája postaládájában helyeztek el robbanószerkezetet, amelyet az egyik alkalmazott talált meg. Az esetet terrorcselekménynek minősítették, és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) keddtől terrorelhárító szakembereket küldött minden olyan New York-i helyszínre, amelynek bármi köze is van Soroshoz.

mti / napi

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment