You are here
Egy amerikai bíró úgy döntött, hogy Szaúd-Arábia perelhető a 2001. szeptember 11-i terrortámadások miatt USA 

Egy amerikai bíró úgy döntött, hogy Szaúd-Arábia perelhető a 2001. szeptember 11-i terrortámadások miatt

Egy manhattani bíró szerdai döntése értelmében Szaúd-Arábia perelhető a 2001. szeptember 11-i terrortámadások miatt, amelyek elkövetői zömében szaúd-arábiai állampolgárok is voltak.

George Daniels manhattani kerületi bíró elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy mondják ki semmisnek az ellene benyújtott kereseteket, amelyek szerint Rijád segítette a 2001. szeptemberében elkövetett terrorakciók végrehajtóit. A pert néhány amerikai család kezdeményezte, amely elvesztette hozzátartozóját a terrorakciókban, illetve amerikai vállalatok és biztosítótársaságok is vannak a felperesek között. Anyagi kártérítést követelnek a szaúdi kormánytól.
Daniels bíró érvelése szerint a panaszosok által előterjesztett indoklásnak “ésszerű alapja van”, és elégséges ahhoz, hogy a szaúdi kormány képviselői a bíróság előtt feleljenek az Egyesült Államokban 2016-ban a terrorizmus támogatói elleni igazságszolgáltatásról hozott törvény alapján.           Az akkori amerikai elnök, Barack Obama 2016-ban vétóval próbálta megakadályozni, hogy az áldozatok hozzátartozói perelhessék a sivatagi királyságot, de a kongresszus mindkét háza leszavazta az elnököt, és a törvény életbe lépett.
A manhattani kerületi bíró szerdán ugyanakkor elutasította a panaszosoknak azt a követelését, hogy indítsanak pert két szaúdi bank és egy szaúdi építkezési vállalat ellen, amelyek feltételezéseik szerint segítették az al-Kaida nevű terrorszervezetet és vezetőjét, Oszama bin Ladent a terrorakciók előkészítésében és végrehajtásában. George Daniels ezt azzal utasította el, hogy nem illetékes külföldi jogi személyek ügyében eljárni.
A szaúdi kormány mindig következetesen cáfolta, hogy köze lett volna a terrormerényletekhez, és a 2016-os törvény elfogadásakor Rijád megerősítette: következményei lesznek az amerikai döntésnek. Végül azonban Szaúd-Arábia nem tett lépéseket az Egyesült Államok ellen. Az amerikai-szaúdi kapcsolatok nem sínylették meg az amerikai törvény megszavazását.

A 2001-es terrortámadások elkövetői eltérített repülőgépekkel belerepültek a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a washingtoni Pentagon (védelmi minisztérium) arlingtoni épületébe. A terroristák által elrabolt harmadik gép Pennsylvaniában zuhant le. A terrortámadásokban csaknem háromezer ember vesztette életét.

mti

További Hírek:

Leave a Comment