You are here
Egymilliárd utast szállítana bioüzemanyaggal az IATA 2025-ig       Egyéb Nagyvilág Utazás 

Egymilliárd utast szállítana bioüzemanyaggal az IATA 2025-ig    

Egymilliárd utast szállítana bioüzemanyaggal is töltött repülőgépekkel 2025-ig menetrend szerinti járatokon a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség.

A montreali székhelyű, 250 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az első, akkor még kísérleti repülést tíz évvel ezelőtt, 2008 februárjában hajtotta végre a Virgin Atlantic egyik Boeing 747-ese London és Amszterdam között. A gép négy hajtóműve közül csak egyet tápláltak fenntartható forrásból származó bioüzemanyaggal, de a kísérlet bebizonyította, hogy lehet alternatív üzemanyaggal is repülőgépeket üzemeltetni.
Alexandre de Juniac, a szervezet vezérigazgatója szerint megállíthatatlan a bioüzemanyagok terjedése a légiközlekedésben, hiszen tíz év után már a százezredik járatot teljesítették a légitársaság alternatív tüzelőanyaggal, az új cél pedig, hogy 2025-ig a légitársaságok 1 milliárd utast szállítsanak olyan járatokon, amelyeket bioüzemanyaggal is megtankolt repülőgépek teljesítenek.
Ehhez azonban Alexandre de Juniac szerint a kormányok támogatására is szükség van, amelyeknek legalább olyan mértékben kellene támogatniuk a légiközlekedésben használt alternatív üzemanyagokat, mint az autóiparban.
Az IATA azért ösztönzi a bioüzemanyagok felhasználást, mert tanulmányaik szerint ezzel a megoldással lehet a 2005-ös szén-dioxid-kibocsátási szint felére mérsékelni a környezet-szennyezést, illetve 2020-tól karbonsemleges lehet a légiközlekedés fejlődése: így a forgalomnövekedés nem jár a szén-dioxid-kibocsátás emelkedésével.
A projektben úttörőnek számít a Cathay Pacific, a Qantas, a JetBlue, a Lufthansa, a United és a FedEx, amelyek már lekötöttek 1,5 milliárd gallon alternatív üzemanyagot, illetve az oslói, Los Angeles-i, stockholmi és brisbane-i repülőterek bioüzemanyagot kínálnak a légitársaságoknak.

Forrás: MTI / Kép:   ng.hu   /

További Hírek:

Leave a Comment